"A földnek a Tavasz telefonál… " Tavasznyitó rendezvény a Soproni Egyetem Botanikus Kertjében

Tóth Árpád Március című versének életörömöt sugárzó gondolatai hívogatták a Költészet Világnapja alkalmából az érdeklődőket a 100 éves Botanikus Kert árnyas fái közé.

A programot kürtszóval nyitották meg, a Soproni Egyetem Vadászkürtöseinek Baráti köre közreműködésével, majd Árvayné Nezvald Anett művésztanár hegedűjátékát hallgathatta meg a közönség. Ezt követően Péterfalvi Ágnes botanikus kert vezető köszöntötte a vendégeket, majd Orbán Júlia versmondó mondta el gondolatait és egyben közös sétára invitált.

Az öt állomásból álló sétán magyar költők egy-egy természethez fűződő alkotása hangzott el, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának hallgatói előadásában. A természeti környezet és a költészet érzékelésén keresztül, a művészet és a természet párhuzamára és szinergikus hatására hívták fel a figyelmet.

Az eseményen elhangzott költemények és azok előadói

 

Orbán Júlia előadásában - Gulyás Pál: Hegedüszó az erdőn,  Arany János: A tölgyek alatt

 

Bankós Emese előadásában - Ágh István: Gesztenyefa

 

Pávics Dominika előadásában - Tóth Árpád: Március

 

Szabó Dóra előadásában - Kosztolányi Dezső: Ezek a fák

 

Ábrahám Bettina előadásában - Ady Endre: A platánfa álma

 

Kovács Orsolya előadásában - Benedek Elek: Szeresd a fát

 

A 100 esztendős Botanikus Kert következő programja, április 18-án Húsvéthétfőn délelőtt lesz, mikor is a népszerű, már hagyománnyá vált Botanikus Kerti Tojáskeresés után a Ligneum épületében kézműves foglalkozással várják a gyerekeket.