Kutatók Éjszakája - Vendégünk volt Barcza Attila

Vendégünk volt Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője

 A Kutatók éjszakája nevű országos programsorozat keretében változatos kutató- és alkotóműhelyek várták Karunkon az érdeklődő családokat, gyermekeket. A „Kalandozások a LEGO birodalomban” című programunknak azonban különleges vendége is volt Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője kisfiával látogatott el a péntek esti programra, ahol együtt legózott kicsikkel és nagyokkal. Mint elmondta, már gyermekkorától kezdve kedveli a LEGO-t. Később egyetemi hallgatóként és pedagógusként is foglalkoztatta, hogy miként lehet felhasználni a LEGO elemeit az oktatásban, különösképp a matematikai készségek és képességek fejlesztésében. Parlamenti munkája mellett szívesen kíséri figyelemmel a pedagógiai innovációkat, így elismeréssel nyilatkozott az óvodáskorú gyermekeknek szóló LEGO-matek műhelyről is, amely Kissné Dr. Zsámboki Réka tudományos és külügyi dékánhelyettes, egyetemi docens szervezésében valósult meg.

A péntek esti programot megelőzően Képviselő Úr szakmai egyeztetést folytatott a Kar vezetőségével, ahol a jövőbeni együttműködési lehetőségek körvonalazása mellett megerősítette, hogy pedagógus hivatásából fakadóan a gyermekek nevelésének és minőségi oktatásának ügye mindig fontos szerepet tölt be munkájában.