Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat
Útvonal|23|hu_HU|Atlos
Tartalmi elemek

Óriási Siker, teltház a második SEN-en

ugrás az oldal tetejére

53196417270_8eae05ab5a_c.jpg

Hatalmas érdeklődés és óriási hangulat mellett zajlott le a második Soproni Egyetemi Napok rendezvénysorozata.

Csütörtök délután a Soproni Egyetemhez kötődő Octozis DJ duó (Haluska Máté, Lenz Máté) lendítette fel a közönséget, majd a Blahalouisiana is felejthetetlen koncertet adott, akik ahogy a tavalyi évben idén is nagyon népszerű volt a közönség körében. A Soproni Egyetem 2011 után ismét vendégül látta a Bëlgát, akik a közönséggel együtt énekelték klasszikus slágereiket. Az este lezárásaként újra az Octozis vette birtokba a színpadot, hogy eljátsszák búcsú szettjüket.

 

Pénteken már a délutáni órákra megtelt a fesztivál területe, hiszen a SEN Hip-Hop Jam produkciót követően napjaink egyik legnépszerűbb előadója Manuel lépett a színpadra, akit láthatóan meghatott a SEN közönségének szívélyes fogadtatása. Meglepetésként az X Faktor tehetségkutatóban feltűnt Mihályfi Luca is színpadra lépett, hogy közösen énekeljék el a Rendben című dalukat. Szinte egy tűt sem lehetett leejteni este 10 órára, amikor Beton.Hofi robbant be a színpadra és hozta el az esemény leginkább várt produkcióját. A közel 1500 fő szinte egyként énekelte a fiatal előadó dalait, majd amikor meglepetés vendégként Miller Dávid is színpadra lépett a fesztivál bejáratára ki lehetet tenni a megtelt táblát.

53196554318_7f5f63bff6_c.jpg

A Gasztro Arénában a finom falatok és a soproni CENTRAL Palace DJ-i alapozták meg a jó hangulatot. A kapuvári Kiss Balázs és csapata ínycsiklandó sülthúsokat, burgereket tálalt fel már csütörtök déltől mindenkinek. Így aki a soproni campuson járt garantáltan nem maradt éheSEN. A Nissin Food keleti levesei tésztái gyógyírt jelentettek a bulizásban meggyötört gyomroknak.

Hilda néni belül mogyorókrémmel megkent kürtöskalácsára pedig mindenki emlékezni fog, aki megkóstolta!

 

A Soproni Egyetemi Napok azonban nemcsak a fesztiválsátorban és a gsztronómiában volt szenzációs. A sátorral szemben elhelyezett Selfiegép megállás nélkül ontotta a pillanatképeket. A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. által készített óriás Jenga hatalmas élmény volt minden korosztály számára.

Az erdészethez és vadgazdálkodáshoz szorosan kötődő intézmény fesztiváljáról nem hiányozhatott a célba lövés, igaz ezúttal csak játékfegyverekkel. A Soproni Egyetem hagyományos köszöntését (Jó szerencsét) és jelmondatát (TermészeteSEN Veled!) pedig lemosható fesztiváltetkóval örökíthették meg bőrükön a résztvevők.

53196550798_c293c1b91d_c.jpg

A Soproni Egyetem Külügyi Igazgatóságának munkatársai nemzetközi érdekességekkel és kóstolóval várták az International Corner látogatóit. A kvízjátékban számos külföldi és magyar diák is részt vett.

Más helyszínen az egyetem Kortárs Segítő csoportjának tagjaival játszhattak, beszélgethettek az érdeklődők.

 

 A DRK külön sátrában debütált a Soproni Egyetem és DRK közös kapszulakollekciója. A limitált számban gyártott zöld pulóverek a Soproni Egyetem „zöld szellemiségét” szimbolizálják, megvásárlásukkal egy fa elültetését támogathatjuk. Az új zöld egyetemi pulcsi a DRK soproni üzletében elérhető.

53196580158_6fa64c3ae4_c.jpg

 A látogatók tehát a SEN két napján a koncertek mellett értékes és színvonalas programok keretében szórakozhattak és ismerkedhettek meg a Soproni Egyetem életével. Köszönjük minden partnerünknek az esemény létrejöttében nyújtott támogatást továbbá a környék lakosságának türelmét az okozott esetleges kellemetlenségekért.

 

RPT_5728-Enhanced-NR Soproni Egyetemi Napok 2023 2 - Nap

ugrás az oldal tetejére


Előző Tartalomjegyzék Fel Következő