Egész napos emléküléssel és konferenciával emlékeztek vissza a tanárképzés elmúlt 25 évére Karunkon


2018. szeptember 20-án emlékülés és konferencia keretein belül ünnepelhette Karunk a 25 éves évfordulóját a szakmai tanárképzésnek Sopronban. Az emlékülés egész napos esemény volt, amelyet a Soproni Egyetem oktatási rektorhelyettese Dr. Katona György és a Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja Dr. habil Varga László nyitott meg. Az elmúlt 25 év történéseiből kaphattak a résztvevők ízelítőt a pár perces életképeken, a visszaemlékezéseken és kiállításon keresztül.  A plenáris előadásokon főként a jelen és jövő pedagógus képzés kérdései és lehetőségeit vetették fel. Előadó volt Prof. Dr. Tóth Péter egyetemi tanár az Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ főigazgatója, Dr. habil Molnár György egyetemi docens, a Budapesti Mérnöki Egyetem Gazdaság- és Társadalom Tudományi Kar dékánhelyettese és tanszékvezetője, a Tanárképző Központ főigazgatója és Privát. Prof. Dr. habil Lükő István nyugalmazott egyetemi tanár és alapító intézetigazgatója.  Az előadások után kerekasztal beszélgetés vette kezdetét, melyet dr. Katona György oktatási rektorhelyettes vezetett. Témája a szakképzés és a szakmai pedagógus kihívásai és jövője volt, melynek résztvevője volt Králik Tibor a Soproni Szakképzési Centrum főigazgatója, Dr. Mészáros Attila a Széchenyi Egyetem AK egyetemi docense, Dr. Bodnár Éva a Corvinus Egyetem egyetemi docense és Dr. Bacsa Bán Anetta főiskolai docens a  Dunaújváros Egyetem Tanárképző Központ munkatársa.

 

A konferencia tudományos és szervező bizottság tagja volt Dr. Katona György rektorhelyettes, Dr. habil Varga László dékán, Dr. Patyi Gábor egyetemi docens, a BPK Tanárképző Központ igazgatója, Dr. Hartl Éva a BPK Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet intézetigazgatója, Privát Prof. Dr. habil Lükő István alapító intézetigazgató, Dr. Kollarics Tímea egyetemi adjunktus, Némethné Gosztola Anita a BPK dékáni hivatalvezető asszonya és Németh Tamás a BPK intézeti munkatársa.


A szervezésben együttműködött a HERA Soproni Tagszervezete és Szakosztályai , a Tanárképzők Szövetsége és a Soproni Szakképzési Centrum.

 Nagyon szépen köszönjük a munkájukat a „25 éves a szakmai tanárképzés Sopronban” című rendezvény szervezőinek és együttműködőinek!