Erasmus+ hallgatói beszámolók - 2020/21-es tanév

 

1.1 Ausztria - Kindercompany Wien - Szakmai Gyakorlat

Galéria

"A 2019/2020-as tanév végén pályáztam meg és nyertem el az ERASMUS+ külföldi szakmai gyakorlat ösztöndíjat, így 2020. augusztus 3-án megkezdhettem gyakorlatomat egy bécsi óvodában. Mivel két éve Bécsben élek, a szállás és utazás nem volt probléma. Aki most készül kijönni, az úgy számoljon, hogy szobát 300euro körül talál. Javaslom a kollégiumokat is, van ahol ennyiért már saját szobát, fürdőt és egy kis konyhát is kapunk.

A koronavírus sajnos a pályázattal kapcsolatban is megnehezítette a dolgom. Az óvodával már februárban felvettem a kapcsolatot, viszont még mielőtt a pályázatot beadhattam volna, közölték, hogy jelen helyzetben nem fogadhatnak hallgatót, további utasításig. Így hát kénytelen voltam várni, majd júniusban kaptam az e-mailt, hogy mehetek. Még csak ekkor adtam be a pályázatot, és vettem fel a kapcsolatot Németh Tamás Erasmus+ koordinátorral. Mindenben nagyon segítőkész volt, abszolút zökkenőmentesen, nagyon hamar sikerült elintézni a papírmunkát. Bátran merjen belevágni mindenki, akinek kétségei vannak, mert biztos, hogy minden segítséget meg fog kapni!

A Kindercompany alapvetően egy kétnyelvű, német-angol magánóvoda-lánc. Összesen 24 óvodát üzemeltetnek Bécsben. Egy pár óvoda kivételével, a pedagógusok maguk dönthetnek, hogy mikor angolul, mikor németül beszélnek a gyerekekkel. Az asszisztensek pedig csak angolul beszélhetnek. Ahová én kerültem, csak németül folyik a nevelés. Ennek kifejezetten örültem, hiszen német nemzetiségi szakon tanulok, és a németemet szerettem volna fejleszteni. Az óvoda a Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetemen található, nagyrészt ott dolgozók, esetleg tanulók gyermekei járnak oda. Két csoportból áll, egy a 3 év alatti gyerekeknek, a másikban pedig a 3-6 év közötti gyerekek vannak. Én a „nagycsoportban”, vagyis a 3-6év közöttiekkel voltam, összesen 21 fős csoport.

Mindkét csoportnak van egy fix pedagógusa és egy asszisztense, valamint rajtuk kívül még két asszisztens segíti a munkát az óvodában. Az óvoda-vezető, valamint a nagycsoportos pedagógus magyar, a többi kolléganő osztrák. Ez számomra nyelvtanulás szempontjából ugyancsak nagyon hasznos volt. Mindenki már az első naptól nagyon kedves volt, és mindenben segítőkész. Nem csak nyelvtanulás szempontjából, de szakmailag is nagyon hasznos volt ez a 4 hónap, amit az óvodában töltöttem. Mindkét pedagógus nyitott volt, szívesen válaszoltak minden kérdésemre. Elmagyarázták az adminisztrációs dolgokat, megnézhettem minden általuk összegyűjtött mesét, éneket, játékot, amikből dolgoztak. Kipróbálhattam általam elkészített foglalkozásokat vezetni, ahol az óvodapedagógus szintén ott volt, segített, tippeket adott, hogy lenne egyszerűbb. Utána is elmondta a véleményét, mit lehetne máshogy, mi volt jó, mire figyeljek jobban. Az óvodában egy általános jó hangulat volt, minden kolléganő jól kijött egymással, nyugodt, harmonikus légkörben voltak a gyerekek.

Mielőtt megkezdtem a gyakorlatot, nem voltak hatalmas elvárásaim. Biztos voltam benne, hogy hasznos lesz ez a 4 hónap, de a valóság messzemenően felülmúlta az elképzeléseimet. Egy fantasztikus csapat tagja lehettem, nagyon sok csodás élménnyel gazdagodtam. Ez a szakmai gyakorlat, amit a tanulmányaim alatt már megszereztem, biztos, hogy nagyon nagy hasznomra lesz. Most már el sem tudom képzelni, hogy tudtam volna e nélkül a tapasztalat nélkül elkezdeni dolgozni.  Mindenkinek csak ajánlani tudom az Erasmus+ programot, mert valóban kivételes lehetőség lehet annak, aki él vele." - Jeszenszky Dóra


 

1.2 Ausztria - Hochschule für Agrar und Umweltpädagogik - Tanulmányi Mobilitás

Galéria

"A 2020/2021 I. félévét Ausztriában Bécsben töltöttem Erasmuson. A Hochschule für Agrar und Umweltpädagogikon. Az iskola épülete egy nagyon szép területen helyezkedik el. A Bécsbe érkezésem nem volt zökkenőmentes, mivel a lakás foglalásnál első körben belefutottam egy csalóba. Végül egy diákok számára lévő kollégiumban szálltam meg a szoba nagyon jól felszerelt és volt egy hatalmas konyha. A kollégiumban több országból is voltak tanulók akik különböző egyetemeken tanultak. Így ismerkedtem meg egy orosz, egy bolgár, egy olasz egy magyar lánnyal és spanyol, ukrán és magyar fiúval is. Bécsben a lakás/kollégiumi árak 300-450 euró környékén vannak az olcsóbbak azok kétszemélyes szobák. A kollégiumok nem egy adott egyetemhez tartoznak, hanem csak igazolni kell, hogy diák vagy. A szemesztert hibrid oktatásban kezdtük meg ami azt jelentette, hogy voltak online és jelenléti óráink is. Én összesen öt tantárgyat vettem fel. Ez a tantárgyak igaz pedagógiai tárgyak voltak, de nem az óvodával kapcsolatosak. Ettől függetlenül az összes nagyon érdekes volt.

Lehetőséget kaptam workshopokon is részt venni, ami már óvodapedagógusoknak szólt. Az erdővel, környezettel kapcsolatban. Az első alkalommal az elsőévfolyamos hallgatókkal együtt volt egy ismerkedő napunk amikor elmondtak minden információt a szemeszterrel kapcsolatban. Megmutatták az iskola épületét és még ismerkedő játékokat is játszottunk. Illetve az egyetem szervezett nekünk egy erasmusos Welcome dayt is, ahol jelen volt néhány tanár és a rektor is.

Az órarendem nagyon érdekes volt mert az első hónapban volt olyan hetem amikor egyáltalán nem volt órám. Nem minden héten volt egy adott óra. Viszont ezek az előadások elég hosszúak voltak akár egy fél naposak is. Az első egy hónapban sikerült megismerkednem a csoporttársaimmal is. Az egyetem ajánlott egy tantárgyat, ami egy két napos kirándulással volt egybe kötve egy osztrák kis városkában Kirschlagban. A kirándulás nagyon jó élmény volt. Sok új élményt tapasztaltam meg. Ezen a kiránduláson interaktív órák voltak. Az első napon egy 3-4 órás túra volt közben pedig különböző bizalmi és együttműködésre tanító feladatok voltak. A második nap pedig egy kis rövid színdarabot kellett készítenünk, úgy, hogy előtte mindenki egyénileg választott egy mondatot utána 4-5 fős csoportokba rendeződtünk és mindenki mondatát bele kellett építeni. Nagyon élveztem ezt a két napot.

A másik erasmusos lánnyal, aki Németországból jött. Felfedeztük és körbejártuk egy kicsit Bécset is. Mivel viszonylag sok olyan nap volt amikor nem volt órám felfedeztem néhány sportolási lehetőséget is mint az uszoda, ami diákként csak 2 euro/alkalom, ha kiváltasz egy kártyát ingyenesen és ezt minden városi uszodában tudod használni. Illetve néhány alkalommal a csoportosan elmentünk falat mászni. A városi könyvtárba a diákigazolvánnyal kedvezményesen lehet beregisztrálni, ha jól emlékszem 9 euró volt egy évre a kártya, de ezzel négy hétre tudtál akár 8-10 könyvet is egyszerre kikölcsönözni. és nagyon sok féle tematikában találhatóak könyvek így az itthoni beadandó dolgozataimhoz nagy segítséget nyújtottak. Az élelmiszer árak kicsit magasabbak, mint nálunk egy-egy bevásárlásnál 20-30 euró elment, úgy hogy csak az alapvető élelmiszereket vettem.

November elején aztán jött a hír, hogy online oktatásra tér át az egyetemi életünk teljes mértékben. Ez számomra nem volt egyszerű mivel az online oktatásban nehezebb volt koncentrálnom a németnyelvű órákon. A tanárok nagyon interaktív órákat tartottak. Sokszor kellett egymás között megbeszélnünk különböző témákat. A csoporttársaim nagyon segítőkészek voltak amikor valamit nem tudtam elmagyarázni németül és a tanárok is türelmesek és kedvesek voltak ezzel kapcsolatban. Így a nyelvi nehézségek nem okoztak frusztrációt. A nehézség akkor jött az Erasmus során amikor az osztrák kormány sorba bezárt a vírus helyzet miatt minden sportlétesítményt, éttermet, múzeumot, sőt egy időre még a nem létszükségleti boltokat és a könyvtárat is. Így sok program lehetőség a sétáláson kívül nem maradt számunkra. Januárban aztán az Erasmus koordinátor szervezett nekünk egy kis kerti partit sütivel és meleg punccsal és tűzrakással. Ez egy ilyen búcsú parti is volt az Erasmus lezárásaként.

Én a vírus helyzet és a kezdeti nehézségek ellenére nagyon élveztem, hogy egy új kultúrát és rendszert ismerhettem meg. Mindenkinek csak ajánlani tudom az Erasmust mert sokat segít abban, hogy megtanulj kapcsolatokat építeni és nyelveket tanulni és sokszor nem csak az angolt vagy az ország nyelvét." - Tóth Barbara