Erasmus-os vendéghallgatókat köszöntöttünk a Benedeken

A 2020-2021-es tanév őszi szemeszterében is örömmel fogadtuk a külföldi partnerintézményekből érkező vendéghallgatókat. 

Az Erasmus+ tanulmányi mobilitási program keretében újra vendéghallgatókat köszönthettünk az őszi szemeszterben. Minden félévben más-más országokból érkeznek diákok, most a spanyol egyetemek hallgatóinak érdeklődését keltette fel Karunk. Valladoidból négy, Valenciából kettő, Salamancáról kettő, Gran Canariáról egy hallgató érkezett. A tervek szerint több hallgató is itt marad a tavaszi szemeszterben Karunkon. A Benedek Kar oktatói egyre növekvő számú angol nyelven oktatott kurzussal várják a vendéghallgatókat. Rendkívül népszerűek az angol nyelv az óvodában specializáció tantárgyai, sok pedagógiával kapcsolatos tárgy, benne művészettel, sporttal kapcsolatos kurzusok.

A Kart Dr. habil Varga László dékán, Kissné Dr. Zsámboki Réka tudományos és külügyi dékánhelyettes, illetve Németh Tamás Erasmus koordinátor képviselte. Dékán Úr köszöntőjében kiemelte a szakmaiságot és a családias légkört. Biztosította a hallgatókat, hogy "jó helyre" jöttek. Dékánhelyettes Asszony rövid előadást tartott Sopronról, a régióról, illetve Karunk történetéről, képzéseiről. Németh Tamás pedig az Erasmus mobilitással, illetve a tanulmányokkal kapcsolatos adminisztrációs teendőkről tartott tájékoztatót.

Kari programokkal igyekszünk megismertetni Sopront, a régiót, a magyar ételeket, italokat, szokásokat az Erasmus-os hallgatókkal.

Külföldi hallgatóinknak tartalmas, élményekben gazdag, sikeres szemesztert kívánunk!

Németh Tamás fotói