Eredményesen szerepeltünk a Kányádi Sándor versmondó és versillusztrációs versenyen

Első alkalommal került megrendezésre a Kányádi Sándor versmondó és versillusztrációs verseny, melyet a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara bonyolított le 2021. május 29-én szombaton, 14 órás kezdéssel.

A rendezvény célja: kultúra- és hagyományápolás, Kányádi Sándor, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő eszmei hagyatékának megőrzése. A versenyen a magyarországi és a Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények hallgatói vettek részt. Az országos versenyen a résztevő hallgatóknak választaniuk kellett Kányádi Sándor Volna még vagy az Örmény sírkövek című versei közül, valamint szabadon választott versként egy 20. vagy 21. századi magyar költő versét adták elő.

A szervezők a versenyt már tavaly szerették volna megtartani, de sajnos a koronavírus járvány miatt ez nem volt megvalósítható. Ezért idén, a járványügyi helyzetre való tekintettel, a rendezvényt online, a KRE Microsoft Teams felületén tartották meg. Közel 30 versmondó vett részt az eseményen határon innen és túlról. A verseny védnöke Havas Judit Radnóti- és Pilinszky-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett előadóművész volt. Az előadóművész a verseny alatt kiemelte, hogy a zsűri számára ez az esemény nem egy megmérettetés, ahol vannak jók vagy rosszak, hanem számukra a rendezvény inkább egy versmondó délután. A rendezvényen résztvevőket a zsűri bronz, ezüst, illetve arany fokozattal jutalmazta.

A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karáról az eseményen versmondóként ketten vettünk részt. Vancsura Zselyke Hanna, másodéves óvodapedagógus szakos hallgató szabadon választott verse Szabó Lőrinc Az Egy álmai volt, felkészítő tanára Kloiber Alexandra tanársegéd. Sebestyén Áron, első éves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató szabadon választott verse pedig Karinthy Frigyes Előszó volt, felkészítő tanára Dr. Molnár Csilla egyetemi docens asszony, a kommunikáció- és médiatudomány szak felelőse volt. Zselykét a versenyen szavalatáért ezüst fokozattal, míg engem arany fokozattal illettek.

 

Sebestyén Áron
Kommunikáció- és médiatudomány szak I. évfolyam

 

 

Áron és Zselyke érdeme: arany és ezüst

Úgy tűnik, nem volt elég izgalmas - május közepéig - a vizsgaidőszak Vancsura Zselyke Hanna és Sebestyén Áron számára… A Benedek Pedagógiai Kar másodéves óvodapedagógus és elsőéves kommunikáció szakos hallgatója fokozta a tétet: az aktív tanulmányi időszakot követően, beszámolóik közepette, megmérették magukat más területen is. Önként és dalolva, illetve verselve, oktatóik laza bíztatására, online versmondó versenyen vettek/vehettek részt.

A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara a magyarországi és a Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények hallgatói számára hirdetett versmondó (és versillusztrációs) versenyt, amely a Kossuth-díjas költő, Kányádi Sándor (1929-2018) nevét viseli. Az intézmény által először megrendezett országos verseny egyrészt a kultúra- és hagyományápolást tűzte ki célul, másrészt Kányádi Sándor hagyatékának a megőrzését. A résztvevők - kötelező feladatként - Kányádi Sándor Volna még vagy az Örmény sírkövek című verse közül hangosították meg valamelyiket, továbbá előadtak egy szabadon választott 20. vagy 21. századi költeményt is. A verseny védnöke Havas Judit Radnóti- és Pilinszky-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett előadóművész volt.

Vancsura Zselyke Hanna és Sebestyén Áron precízen, lelkesen készült a megméretésre. Az időben szűkre szabott olvasópróbák, próbafelvételek után élőben (is) bizonyítottak: a zsűri Áron előadását arany, Zselykéét pedig ezüst minősítéssel értékelte. Szép volt!

 

Kloiber Alexandra
tanársegéd