Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Hírek

Sikeres doktori műhelyvita Pécsett

1000032028.jpg

Révész József gordonkaművész, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar tanársegédje „Kreatív képességek fejlesztésének lehetőségei a zenei nevelésben” címmel mutatta be doktori értekezését a 2024. március 19-én megrendezett műhelyvitán. A Pécsi Tudományegyetem Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola doktoranduszának munkáját a háromtagú bizottság elismeréssel véleményezte. A műhelyvita elnöki feladatait Prof. Dr. Heidl György DSc, elnök, egyetemi tanár látta el, aki örömmel szólt a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar és a PTE doktori iskolája között korábban megkötött gyümölcsöző együttműködésről.

Tovább

Természetes-e a mesterséges intelligencia? című nagy sikerű előadás Muravidéken

slider16.jpg

Kissné dr. Zsámboki Réka, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar tudományos és külügyi dékánhelyettese a Muravidéki Pedagógusok Egyesülete által szervezett Tudástér című sorozatban tartott nagy sikerű előadásában a mesterséges intelligencia jelenkori szerepéről, a felnövő „kütyügenerációkról” és a digitalizáció pedagógiára, tanulásra és motivációra gyakorolt összetett hatásrendszeréről szólt a szlovéniai Lendván.

Tovább

Március 21-e a Down-szindróma világnapja

 

01slider93.jpg

A Down-szindróma világnap célja, hogy felhívja a figyelmet ezen ritka fejlődési rendellenességgel élő embertársaink hétköznapjaira, problémáikra, egyben értékeikre. Miért éppen 21-e? A Down-szindrómával élő emberek 21-es számú kromoszómájából nem kettő, hanem három fordul elő minden sejtben, ezért a rendellenesség neve triszómia.

Tovább

Ünnepel a Benedek-kar: 125 éves a soproni óvóképzés

Benedek_125_sajtaj_SZK_01 slider.jpg

A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar 2024-ben ünnepli a soproni óvóképzés 125.  évfordulóját, s ezen alkalomból szakmai, kulturális programok sorozatával várja az érdeklődőket. Április végén nagyszabású jubileumi ünnepséget szerveznek, tavasszal népdaléneklési, ősszel pedig pedagógiai versenyt hirdetnek, továbbá nemzetközi neveléstudományi konferenciára és nemzetközi hétre várják az érdeklődőket, valamint partnereiket. A szervezők arra kérik a soproniakat, egykori hallgatókat és oktatókat, osszák meg velük írásos, fotós emlékeiket a soproni óvóképzőről, a gyermeknevelés múltjáról.

Tovább

Daloló meseerdő: rendhagyó zenés személyiségfejlesztő óra

 

cover (1).jpg

Február utolsó napjaiban a „Személyiségfejlesztés zenével” kurzus rendhagyó óráján vehetett részt a Soproni Egyetem Elek Pedagógiai Kar másodéves nappali tagozatos óvodapedagógus-hallgatóinak egy csoportja.

Tovább

Dr. Hartl Éva előadásával indult a Nyugdíjasegyetem új szemesztere

slider18.jpg

Óriási érdeklődés övezte a soproni Nyugdíjasegyetem tavaszi szemeszterének nyitóelőadását, amelyen dr. Hartl Éva, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar docense, az óvodapedagógus alapképzés szakfelelőse mutatta be a soproni óvóképzés 125 éves történetét a közgazdaságtudományi kar aulájában.

Tovább

LEGOstúdió és módszertani továbbképzés a Benedek-karon

slider lego.jpg

Legóstúdió kialakításáról és a pedagógusok számára kínált módszertani továbbképzésekről egyeztettek a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar vezetői a H-Didakt Kft. képviselőjével. A legó évtizedek óta a gyermekek és a felnőttek egyik legkedveltebb játéka, amely sokoldalú és komplex fejlesztési lehetőségeket is magában rejt – mondta el Kopasz Anikó ügyvezető asszony. A H-Didakt Ktf. a LEGO® Education magyarországi partnereként arra törekszik, hogy a konstrukciós játék ne csak a hétköznapokban, hanem az oktatásban is része legyen a gyermekek tanulási folyamatainak.

Tovább

A Benedek-kar oktatói képzést tartottak a Vajdaságban

 

slider51_fix.jpg

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a temerini Kókai Imre Általános Iskola felkérésére és meghívására a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar oktatói akkreditált képzést tartottak a régió pedagógusai számára a Vajdaságban. A nagysikerű programon hetven oktatási szakember vett részt.

Tovább

Benedekes hallgatók a Lewinszky Anna Gyakorlóóvodában

 

thumbnail_IMG_8427.jpg

Lewinszky Anna, az Első Soproni Kisdedóvó és Bölcsőde Egylet óvodavezetője, “a soproni kisgyermekek szeretett Anna nénije” kitörölhetetlen szakmai és emberi örökséget hagyott az utókorra. Ezen a héten tartják az óvodában az emlékhetet, amelyet a 2005-ös névadó ünnepség óta hagyományosan minden év februárjában Lewinszky Anna halálának évfordulójához kötődően rendeznek meg.

Tovább

Árvayné Nezvald Anett hegedű DLA zárókoncertje

ÁNA_kép_fekvő.jpg
A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar oktatója, Árvayné Nezvald Anett művésztanár a Budapesti Zeneakadémián doktori zárókoncerttel fejezi be DLA-tanulmányait. A DLA tudományos fokozat a latin „Doctor Liberalium Artium”, a szabad művészetek doktora rövidítése, mely a művészeti képzés területén szerezhető meg.

Tovább

Varga László dékán a Pedagógus Expo plenáris előadója

slider35.jpg

Közel kétezer anyaországi, Kárpát-medencei és diaszpórában elő pedagógus részvételével került megrendezésre a magyar pedagógusok legnagyobb seregszemléje, a Pedagógus Expo a Budapest Kongresszusi Központban. Szakmai előadások, workshopok, tréningek, valamint két szinten szakmai kiállítók várták a pedagógusokat.

Tovább