SZÉP MAGYAR BESZÉD verseny

A Benedek Elek Pedagógiai Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke a hagyományoknak megfelelően idén is megtartotta a Szép magyar beszéd versenyt november 7-én.

Dr. Molnár Csilla egyetemi docens megnyitójában kiemelte az esemény történeti távlatát. Idézte Kodály Zoltán szavait a magyar kiejtés romlásáról tartott előadásából: "Tanítottuk-e iskoláinkban a nyelvet úgy, amint kellene?   Mindenkibe bele kell nevelni a nyelv sorsa iránti érdeklődést, a saját beszéde-írásáért való felelősséget. A nyelvhelyesség ügye nem nyelvészeti szakkérdés, hanem közügy, mindnyájunk közös ügye.”

A BPK idei versenyén tizenhárom hallgatónk vett részt. 

Először a szabadon választott szövegek bemutatására került sor a 20-21. századi magyar publicisztikai, esszéirodalomból, illetve szépprózából. Ezt a kötelező szöveg előadása követte, amely ebben az évben Csoóri Sándor: A vérszomjas veréb című írása volt. 

A zsűri tagjai: Dr. Molnár Csilla egyetemi docens, Frang Gizella tanársegéd, Kloiber Alexandra tanársegéd

A megmérettetés értékelésekor a zsűri meghozta döntését.

  1. helyezett: Barnafi Rebeka Krisztina II. évf. NOP
  2. helyezett: Maráczi Nóra II. évf. NOP
  3. helyezett: Szele Julianna Lívia III. évf. OP

A díjazottak oklevélben és könyvjutalomban részesültek. Az eredményhirdetésen karunk dékánja, Dr. habil Varga László is részt vett kiemelve záróbeszédében ennek a szakmai együttlétnek a fontosságát.

Gratulálunk minden résztvevő hallgatónknak!