Tatán a piarista rendházban is megkezdődött az új tanév

A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar és Tata Város Önkormányzata szervezésében rendeztek ünnepélyes tanévnyitót szeptember 5-én a Tatai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban, a volt piarista rendház épületében.

Az önkormányzat számára évek óta kiemelten fontos, hogy segítse a helyi fiatalokat, tanulni vágyókat felsőfokú végzettség megszerzésében, ezért Tata több felsőfokú intézménnyel is együttműködési megállapodást kötött. Az első egyetemi tanévnyitó tavaly szeptemberben zajlott, amikor a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Csecsemő és Kisgyermeknevelő Alapszakot indított a képzési központban. Michl József polgármester ezzel kapcsolatban az idei tanévnyitón úgy fogalmazott: - az, hogy a megújuló piarista rendházban az első képzés a legkisebbekhez kapcsolódik igazolja a városvezetés célját és elképzelését, amely szerint a kisgyermekeinkkel való foglalkozás a legfontosabb a világon, s ehhez kapcsolódóan az elmúlt években érezhetően nőtt hazánkban a család, a gyerekek iránti tisztelet és akarat is.

A Tatán folyó képzés a bölcsődékben dolgozóknak nyújt diplomát a pedagógus életpályához szervesen kapcsolódva, állami finanszírozásban. Acsainé Dávid Ágnes, a Tatai Rend-ház Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: - idén ősszel a tavalyihoz hasonló számú hallgató kezdi el tanulmányait. A tatai helyszínre hetvenen jelentkeztek, közülük harmincan első helyen, és végül 16-an kerültek be. A nehézséget a jelentkezők számára az okozza, hogy sokan nem tudják elérni a törvény által előírt szükséges felvételi ponthatárt.  Ezért további segítséget kívánnak nyújtani a sikeres felvételihez pályázati támogatással, érettségire és nyelvvizsgára való felkészítések lehetőségével.

A helyszínen az új tanévet Dr. habil Varga László, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja nyitotta meg, aki kiemelte: - nagy öröm az egyetem számára, hogy Tata városának vezetésével egymásra találtak, jó kimozdulni az egyetemről és más vidékeken élő hallgatókkal találkozni, emellett pedig az elmúlt egy évben az együttműködés nyomán olyan emberi kapcsolatok is születtek, amelyek stabil alapot nyújtanak a közös munkához. A családok mindennapi ritmusa az elmúlt években sokat változott, az anyák nem biztos, hogy három évig otthon tudnak maradni a gyermekeikkel, ezért egyre nagyobb szükség van a szakmailag felkészült kisgyermeknevelőkre. Ezzel párhuzamosan a magyar kormány is kiemelt figyelmet fordít a korai fejlesztésre, a bölcsődei és óvodai nevelésre, hiszen az első évek rendkívül meghatározóak egy ember életében. Az első tatai képzési év visszajelzései egyértelműen pozitívak, mind az oktatók, mind pedig a hallgatók részéről. A második évfolyam az elsőhöz hasonlóan közel 20 fővel kezdi meg tanulmányait – nyilatkozta Dr. habil Varga László.

A Soproni Egyetem a jövőben - válaszolva a tatai és kistérségi igényekre -  óvodapedagógusoknak és tanítóknak szervez szakirányú továbbképzéseket, melyekre már megkapták az Oktatási Hivatal engedélyét. Ezek között szerepel a mentorpedagógus és a kisgyermekkor pedagógiája is, mely a legújabb tudományos megközelítésekkel, eredményekkel ismerteti meg a már a pályán dolgozó, tapasztalt szakembereket. Ezekre a képzésekre várják a tatai és kistérségi érdeklődők jelentkezését.

Az ünnepélyes évnyitón az első évfolyam hallgatói egyetemi esküt tettek. Az eseményen közreműködtek a Tatai Geszti Óvoda apróságai.

Forrás: http://tata.hu/18194/a_piarista_rendhazban_is_megkezdodott_az_uj_tanev

Galéria