Új oktatási és mobilitási együttműködések a Selye János Egyetem Tanárképző Karával

A Benedek Elek Pedagógiai Kar képviseletében a Selye János Egyetem Tanárképző Karára látogatott Dr. habil. Varga László, dékán, Kissné Dr. Zsámboki Réka tudományos és külügyi dékánhelyettes és Németh Tamás, kari Erasmus+ koordinátor.

A soproni delegációt Dr. habil. PaedDr. Horváth Kinga, dékán asszony, valamint az Óvó- és Tanítóképző Tanszék részéről Doc. dr. univ. Csehiová Agáta, docens asszony fogadta. A jó hangulatú szakmai egyeztetésen a résztvevők tárgyaltak az oktatói és hallgatói mobilitási programokban való részvételi aktivitás növeléséről (Erasmus+ és Makovecz Program), valamint megállapodtak a Blended Intensive Program típusú új együttműködési forma jövőbeni kipróbálásában is. A BIP programok lehetővé teszik a részben fizikai, részben virtuális tevékenységek megvalósítását hallgatók és munkatársak számára. A személyes találkozó során aláírásra került két digitális tananyag közös bevezetéséről szóló megállapodás is. Az EFOP 3.4.3-16-2016-00022 projekt keretében a jövőben a soproni hallgatók mellett a felvidéki pedagógusjelöltek is használhatják „A játék kisgyermekkorban” című magyar nyelvű, valamint a „Changing Perspectives and Attitudes on Early Childhood Research and Education” című angol nyelvű tananyagot. A Benedek Elek Pedagógiai Kar a jövőben további szakkönyvekkel, elektronikus tananyagok megosztásával, könyvbemutatókkal és szakmai tanácskozásokkal kívánja segíteni a komáromi intézményben folyó magas színvonalú, magyar nyelvű pedagógusképzést.