Benedek Elek, a Székelyföld szülötte 1859. szeptember 30-án látta meg a napvilágot Erdővidék egy kicsi falujában, Kisbaconban. “Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken s a legszebb…. Egy hosszukó tál, melynek kicsorbult egyik vége, ebben a tálban egy csudaszép bokréta: ez az én szülőfalum. Ebben a faluban minden háznak van gyümölcsfás és virágos kertje, s május havában, amikor itt a gyümölcsfák virágba borulnak, Csíkorra tetejéről (a szomszédos “Csíkország” orra ez a hely) óriás bokrétát lát ájtatosan bámuló szemed.” – írja az Édes anyaföldem! c. könyvében.A falu lakói melegszívű, becsületes emberek voltak, akik évszázados meséket, legendákat, történeteket őriztek a lelkük mélyén, amiket aztán munka közben vagy esténként elmeséltek egymásnak s gyerekeiknek. “Erdő, mező, hegy, völgy, falu – minden mesél itt. A mesék földje ez – csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő az a gyermek…” Ebben a szép természet – és emberszerető környezetben nőtt fel Benedek Elek, de a legnagyobb ajándék számunkra az, hogy meg tudta őrizni, tovább tudta adni olvasóinak mindazt, ami az ő gyermekkorát széppé tette.
A boldog kisbaconi diákévek után a székelyudvarhelyiek kevésbé örömteliek. A kollégium az élet iskolája, de a kultúrával való találkozást is jelenti az író számára. Nyelveket tanul, lelkes tagja az önképző körnek. Érettségi után hamarosan Pesten találjuk. Tanárnak készül, de lelke mélyén írói terveket táplál. Benedek Elek Sebesi Jóbbal, székelyudvarhelyi barátjával a korábban gyűjtött népköltészeti alkotásokat Gyulai Pálnak mutatta meg. A híres kritikusnak tetszett a székely népköltési gyűjtemény. Az első csatát tehát megnyerte. Egyetemi tanulmányait félbeszakította, újságíró lett.
1885-ben jelent meg a Székely Tündérország, ami már önállóan megírt népmeséket is tartalmaz. Hat évvel később jelent meg a Székely mesemondó. Az igazi vállalkozás azonban (1894-96) az öt kötetben megjelenő Magyar mese- és mondavilág, ami a millenium ünnepére készült.
Magyar népmesét kell a gyermekek kezébe adni, mert az a magyar nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé. Ő az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta, mint országgyűlési képviselő.
A világról alkotott értékrendje, gondolatvilága az 1894-ben megjelent Testamentum és hat levél c. irodalmi végrendeletében olvasható.
Jelentősek Benedek Elek mesefordításai is. Ezek a Kék, Piros, Ezüst és Arany mesekönyvek.
Említésre méltót alkotott novelláival, regényeivel is: Katalin, Uzoni Margit, Mária, Huszár Anna, valamint a magyar nemzeti múltat népszerűsítő írásaival is: A magyar nép múltja és jelene, Hazánk története, Nagy magyarok élete.
Mint újságíró többféle lap munkatársa, majd szerkesztője lett. Hozzáértése, esztétikai igényessége nem ismerte a megalkuvást. (Nemzeti Iskola, Néptanítók Lapja, Az Én Újságom, Jó Pajtás, Cimbora stb.)
Élete alkonyán visszatért szülőföldjére, ahol fáradhatatlanul küzdött tovább elképzeléseinek valóra váltásáért. Munka közben érte a halál 1929. augusztus 17-én. Az utolsó három szó, amelyet kért, írói végrendelete: - … fő, hogy dolgozzanak.”
“Mi hasznom benne? – én nem kérdezem,
Csak ültetek a jövő nemzedéknek!”
(Benedek Elek: Öreg faültető éneke)
