
Május 16-án sor került a tavaszi félév utolsó BPkávéházára, melyen a csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint az óvodapedagógia két kedvelt oktatója mutatkozott be.
A félév programsorozata záróestjén Árvayné Nezvald Anett művésztanár és dr. Tóth-Merza Katalin adjunktus meséltek gyermekkori élményeikről, arról, hogy mi foglalkoztatja őket a szabadidejükben és természetesen a jövőbeni terveikről.
A kommunikáció és médiatudomány szak két hallgatója Horváth Rebeka Petra és Kertész Bence kérdezte őket arról, hogy ki rejtőzik az oktató mögött. Kiderült, hogy a látszólag két különböző egyéniség milyen sok mindenben hasonlít egymásra. A zene szeretete, a hegedülés mindkettejük életében meghatározó szerepet tölt be, tehát mondhatni, egy húron pendülnek!
Ezen alkalommal is fogyaszthattak a vendégek a becsületkasszás büfében teát és süteményt, melyek között ezúttal olyan is volt, amit házilag készített a Don Bosco Szakkollégium egyik lelkes tagja.
Az estét, melyet a HÖK és a Don Bosco Szakkollégium tagjai szerveztek, és a jó hangulatot Füst Márton médiás hallgató örökítette meg fényképeken.
A félévben ez volt az utolsó alkalom, de jövőre folytatjuk!
Horváth Rebeka Petra
Füst Márton László fotói
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Párhuzamos szakmai tanárképzés a Soproni Egyetemen
- „A gyermekben rejlik a jövő – a pedagógiában a felelősség.”
- Lakihegyi Alfrédné (1939 – 2026)
- Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj a 2026/2027. tanévre
- Szakmai mobilitás és tapasztalatcsere Nyitrán
- „Gyerekjáték! – Logikai-matematikai tehetséggondozás játékba ágyazva óvodásoknak”
- Szakmai inspiráció és játékpedagógiai megújulás a Brunszvik Teréz Módszertani Központban
- Benedek-táncház
- Az MTA VEAB Nőtörténeti Munkabizottsága konferenciája a Soproni Egyetemen
- Tanulmányúton jártak Sopronban az ELTE német nemzetiségi tanár szakos hallgatói