Kollégiumi felvételi leendő elsősöknek
jump to top of page
Tisztelt Elsőéves Hallgatók!
A leendő elsőéves hallgatóknak szóló kollégiumi felvételi eljárás az egyetemi felvételi eljárást követően, néhány napon belül kerül meghirdetésre. A felvételi kérvényt a NEPTUN rendszerben lehet majd kitölteni és leadni. Addig is érdemes elkezdeni a szociális körülményeket alátámasztó igazolásokat megszerezni.
A pontrendszerben a szociális körülmények elbírálásánál az alábbi dokumentumokat tudjuk elfogadni:
- a lakóhely távolságát Soprontól, a postai irányítószám alapján vesszük figyelembe, ezt a Neptun rendszer automatikusan számolja az állandó lakcím alapján, ehhez nem kell semmilyen igazolást leadni.
- A testvérek számának meghatározásakor csak a 14 éven aluli, és a közép- vagy felsőfokú oktatásban tanuló testvéreket vesszük figyelembe. Tanuló testvérek esetén iskolalátogatási igazolást vagy érvényes diákigazolvány másolatot kérünk, 6 év alatti testvérek esetén a születési anyakönyvi kivonat másolatát kérjük.
- Önfenntartó hallgató esetében igazolni kell a közvetlen hozzátartozóktól független különélést, valamint a munkaviszonyból származó jövedelmet. Előzőt Hatósági Bizonyítvánnyal lehet igazolni (Okmányirodában vagy Kormányablakban kérhető), utóbbit közvetlenül a munkáltató, vagy egyszerűsített alkalmazás esetében a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) állítja ki.
- A nettó kereset igazolásánál az eltartó szülők mindegyikétől külön-külön kell 3 hónapnál nem régebbi jövedelemigazolás.
- Munkanélküli szülő esetén a munkaügyi központ vagy a polgármesteri hivatal igazolása szükséges.
- Nyugdíjas szülő esetén a nyugdíj folyósítását igazoló dokumentum másolatát,
- Rokkantnyugdíjas szülő esetén a rokkantnyugdíj folyósítását igazoló dokumentum másolatát,
- Elvált szülők esetén a válást kimondó bírósági határozat másolatát kérjük.
- Amennyiben a kérelmezőnek gyermeke van, akkor a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolatát,
- Árvaság esetén a Gyámhivatal igazolásának másolatát és az árvasági ellátás folyósítását igazoló dokumentum másolatát kérjük.
- Tartósan fennálló egészségügyi problémák esetén BNO kódot tartalmazó szakorvosi igazolást. Az 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet 1. mellékeltében és a 335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet mellékletében szereplő BNO kódokat tudjuk elfogadni.
A kollégiumi hallgatói keretre történő felvétel elbírálásának szempontjai a 2026/2027. tanévre:
- A kollégiumi felvételhez elérhető maximális pontszám: 100 pont
Ebből:
- felsőoktatási felvételi pontszám alapján max.: 80 pont
- szociális indokok alapján max.: 20 pont
- A kollégiumot kérvényezők tanulmányi pontszámát a Neptun rendszerben lévő adatok alapján vesszük figyelembe, a következők alapján:
Tanulmányi pontszámok számítása leendő elsőéves hallgatók esetében:
- 80 x (elért felsőoktatási felvételi pontszám/elérhető maximális felsőoktatási felvételi pontszám) egészre kerekített pontszám értéke. A Neptun rendszer automatikusan számítja.
A tanulmányi pontok mellé plusz pontként szerezhető:
- Házi TDK 1-3. helyezett: 2 pont
- OTDK 1-3. helyezett: 4 pont
- Tanulmányokhoz kapcsolható egyéb, országos versenyen elért 1-3. helyezett: 4 pont
- Hazai referált szakmai folyóiratban megjelent tudományos cikk: 4 pont
- Nemzetközi vagy hazai, de idegen nyelvű, referált szakmai folyóiratban megjelent tudományos cikk: 8 pont
- Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon való részvétel: 5 pont
- Korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, az Universiadén, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett egyetemi világbajnokságon, az Ifjúsági Olimpián elért legalább 1-3. helyezés: 4 pont
- Korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, az Universiadén, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett egyetemi világbajnokságon, az Ifjúsági Olimpián részvétel: 2 pont
- Olimpiai sportágban elért országos I-III. helyezés: 3 pont
- A szociális indokok érvényesítéséhez csak hivatalos okmányokat veszünk figyelembe.
A szociális indokok pontértékei a következők:
Családi helyzet:
- a kérelmező árva: 20 pont
- a kérelmező önfenntartó: 15 pont
- a kérelmező félárva (árvasági segélyről nyilatkozatot kell leadni, különben annak beszámítása a II. pontnál (ld. lent) 50.000 Ft-tal automatikusan történik): 12 pont
- a kérelmező szülei elváltak, vagy az egyik szülő egyedül neveli (az eltartási segélyről nyilatkozni kell, különben annak beszámítása a II. pontnál (ld. lent) 80.000 Ft-tal automatikusan történik): 8 pont
- a kérelmező szülője nyugdíjas: 2 pont
- a kérelmező szülője rokkantnyugdíjas: 4 pont
- eltartott testvérenként (18 év alatti, ill. tanulmányaikat folytató testvérek – ezeket megfelelő módon igazolni kell): 2 pont
- a kérelmezőnek gyermeke van: 10 pont
Egy főre jutó nettó havi kereset:
(a szülők összes nettó jövedelme – 50.000 Ft általános rezsiköltség) / (szülők + eltartott gyerekek száma):
125 000 Ft/fő alatt: 1 pont
100 000 Ft/fő alatt: 2 pont
75 000 Ft/fő alatt: 4 pont
50 000 Ft/fő alatt: 6 pont
A hallgató állandó lakhelyének távolsága Soprontól:
99 km felett: 1 pont
149 km felett: 1,5 pont
199 km felett: 2 pont
249 km felett: 3 pont
299 km felett: 4 pont
349 km felett: 5 pont
399 km felett: 6 pont
449 km felett: 8 pont
Egészségügyi problémák miatt max. adható (csak orvosi igazolások alapján):
- a kérelmező tartósan beteg, ill. kezelésre szorul: 6 pont
- hozzátartozó beteg (csak szülő, illetve testvér esetén): 2 pont
A kollégiumi felvételi pontszám alapján a hallgatók felvétele az évfolyamkeret terhére szakonként, évfolyamonként történik.
jump to top of pageTable of contents Up Next