Parcellák

V botanikus kertekben a növények telepítése általában előre meghatározott koncepció alapján történik; ez lehet rendszertani csoportosítás, ökológiai igények szerinti, illetve növényföldrajzi szempontú. A több, mint 100 éves múltra visszatekintő soproni botanikus kert esetében számos tanulmány és telepítési terv készült, azonban napjainkra ennek tiszta határai inkább a Felső Kertben vehetőek ki, az Alsó Kertben csak részben.

A 2024-25-ben elkezdődött fejlesztési koncepció a meglévő növényállomány alapján, növényföldrajzi és rendszertani alapon különít el egységeket a Kert egyes területein. Míg a Felső Kertben nagyobb, összefüggő területeket lehetett ebben a szemléletben lehatárolni, addig az Alsó Kert esetében ez mozaikosabb elrendezésben valósítható meg.

Ezen szempontok figyelembevételével készült el az F-épület környezetében a növénykiültetési terv, mely két nagyobb és egy kisebb egységre osztható:

1. ÉSZAK-AMERIKA

(A Ligneum ÉNy-i sarkánál és vele szemben az F-épület főbejárata)

A koncepció a nyugati partvidék képviselőihez igazodik: „vezérfajok” itt a Sequoiadendron giganteum (hegyi mamutfenyő), Calocedrus decurrens (amerikai gyantásciprus), Chamaecyparis lawsoniana ’Globus’ (gömb oregoni álciprus), Torreya californica (kaliforniai nagymagvú tiszafa), Thuja plicata (óriás életfa).

Az kiültetés karakteres növényei a tér központjában álló, három Pinus ponderosa (nyugati sárgafenyő), mely a mamutfenyővel, a gyantásciprussal és a kaliforniai nagymagvú tiszafával alkot természetes társulást az észak-amerikai Sierra Nevada hegység középső magassági övén.
A magyar erdőkben is egyre jobban pusztuló Pinus nigra (feketefenyő) és P. sylvestris (erdei fenyő) alternatívájaként a jövőben akár a sárgafenyő ültetése is felmerülhet.

Az F-épület főbejáratához került Acer circinatum (amerikai tenyeres juhar) szintén nyugati parti fafaj, Oregon és Észak-Kalifornia part-menti területeire jellemző. Az óriás életfával és oregoni álciprussal (valamint a mérsékelt övi esőerdők sok más fafajával) együtt nagy természetes elterjedési területe van.
A bokorfa méretűre növő Aesculus californica (kaliforniai vadgesztenye) és az Amelanchier alnifolia (égerlevelű fanyarka) szintén ezt a csoportot erősítik.

Évelők és alacsony cserjék szintjén vegyesen kerültek be az Észak-Amerika nyugati – és részben keleti – partvidékét felidéző telepítésbe. Nyugati fajok a Polystichum munitum (kardpáfrány), Tellima grandiflora (illatos csészerojt), Lupinus polyphyllus (erdei csillagfürt), Cornus sericea (selymes som), Amelanchier alnifolia (égerlevelű fanyaka). Keleti elterjedési területűek a Carex pennsylvanica (pennsylvaniai sás), Leucothoe axillaris (széleslevelű fürtöshanga), Polystichum acrostichoides (karácsonyi páfrány), Amelanchier lamarckii (rézvörös fanyarka).

2. FÖLDKÖZI-TENGER PARTVIDÉKE

(F-épület déli oldala)

A meglévő fajok legjelentősebb képviselője a Pinus pinaster (tengerparti fenyő) csoport, de ehhez kapcsolódik a köves út túloldalán a rézsűben magasodó két Pinus pinea (mandulafenyő) is. A mediterrán térség ikonikus fenyőfajai kiegészülnek a Kelet-Mediterráneumból származó Pinus brutia (kalábriai fenyő) és a Nyugat-Mediterráneumban honos Pinus halepensis (aleppói fenyő) taxonokkal.

Savanyú talajokon, az atlanti-mediterrán térségben a tengerparti fenyő kísérője a Quercus ilex (magyaltölgy), meszes talajokon az aleppói fenyő és mandulafenyő társa a Quercus ilex subsp. rotundifolia (kereklevelű magyaltölgy vagy édesmakkú tölgy), míg a forróbb kopárokon az aleppói fenyő mellett a Quercus suber (paratölgy) jelenik meg.

A fákat ezen kívül olyan fásszárú cserjék egészítik ki, melyek szintén a Földközi tenger partvidékére jellemzőek: ilyen a Rhamnus alaternus (örökzöld benge), vagy at Arbutus unedo (nyugati szamócafa). Hibrid léte ellenére megtartásra, csak jelentős visszametszésre került a koncepcióba illő Eleagnus x ebbingei (széleslevelű ezüstfa).

Az évelők szárazság-és mésztűrő, szubmediterrán és kontinentális karaktert képviselnek.

3. FÉLSZÁRAZ TÁRSULÁS

(a Ligneum dél-nyugati sarka)

A Pinus nigra (feketefenyő) és a Pinus sylvestris (erdei fenyő) egyedekből álló csoport alá a Magyarországon is honos és védett Amelanchier ovalis (szirti fanyarka) került, közelében a félszáraz középhegységi erdők jellemző cserjefaja, a Viburnum lantana (ostorménbangita) került telepítésre.
Az északnyugat-amerikai és a földközi tengeri területről is több tűnyalábos (Pinus) faj gazdagítja a szóban forgó részeket, az F-épület és a Ligneum közötti terület rendszertani szempontból is érdekes, hiszen lehetővé teszi a Pinus nemzetség több képviselője közvetlen összehasonlítását.

A kiültetett növények listája.

ugrás az oldal tetejére

NRRC - Kutatóközpont környéke

ugrás az oldal tetejére

Belső udvar

1.

Albizia julibrissin
Quercus ilex
Quercus ilex
Quercus ilex
Vitex agnus-castus
Vitex agnus-castus
Quercus ilex
Quercus ilex

2.

Vitex agnus-castus
Vitex agnus-castus
Vitex agnus-castus
Vitex agnus-castus
Quercus ilex
Quercus coccifera
Malus trilobata
Vitex agnua-castus
Quercus coccifera
Quercus coccifera
Quercus coccifera
Equisetum sylvaticum

ugrás az oldal tetejére

SOPRONI EGYETEM

Nyelvváltó

Keresés

25-ös parcella

26-os parcella

20-as parcella

24-es parcella

22-es parcella

8-as parcella

68-as parcella

69-es parcella

11-es parcella

64-es parcella

Évelőágy

F épület

Fásszárú fajok

Lágyszárú fajok

Növénytelepítési koncepció F-épület környéke

NRRC - Kutatóközpont környéke

Belső udvar