Tartalmi elemek
2026.06.04. 10:00 Nyilvános védés – RUFF TAMÁS
ugrás az oldal tetejére

RUFF TAMÁS
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2026. június 4-én (csütörtök), 10.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
RUFF TAMÁS
A magyar fiatalok nemzetközi vándorlásának demográfiai és gazdasági aspektusai,
különös tekintettel a vándorlási motivációkra
című PhD értekezésének
2026. június 4-én (csütörtök) 10:00 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
(Sopron, Erzsébet u. 9.) Tanácsterme (Fsz. 15)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Szalay László DSc egyetemi tanár (SOE FMK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. Hoschek Mónika PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. Varga Beatrix PhD egyetemi docens (Miskolci Egyetem)
A Bizottság tagjai:
Dr. habil. Papp-Váry Árpád PhD tudományos főmunkatárs (SOE LKK)
Prof. Dr. Czibere Ibolya PhD egyetemi tanár (Debreceni Egyetem)
A jelölt tudományos témavezetője:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2025.04.09. 15:00 Nyilvános védés – Lenti Attila
ugrás az oldal tetejére

LENTI ATTILA
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2025. április 9. (szerda), 15 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
LENTI ATTILA
AZ AGRÁRERDÉSZET SZEREPE AZ AMAZONAS-MEDENCE
KOLUMBIAI TERÜLETEINEK FENNTARTHATÓ BIOÖKONÓMIAI ÁTMENETÉBEN
című PhD értekezésének
2025. április 9. (szerda) 15 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Tanácsterem (Fsz. 15)
Sopron, Erzsébet u. 9.
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. Soltész Béla PhD egyetemi docens, tanszékvezető (ELTE)
Dr. habil. Pogátsa Zoltán PhD egyetemi docens (SOE LKK)
A Bizottság tagjai:
Dr. Szigeti Nóra PhD projektvezető kutató (ÖMKI)
Dr. Vityi Andrea PhD egyetemi docens (SOE EMK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Borovics Attila főigazgató (SOE ERTI)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.10.24. 11:00 Nyilvános védés –Szőke Tünde Mónika
ugrás az oldal tetejére

Szőke Tünde Mónika
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2024. október 24. (csütörtök), 11 óra
M E G H Í V Ó
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
SZŐKE TÜNDE MÓNIKA
A LASSÚ (SLOW) TURIZMUS BELSŐ RENDSZERÉNEK VIZSGÁLATA
című PhD értekezésének
2024. október 24. (csütörtök) 11 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (Fsz. 15)
A Bizottság elnöke:
Dr. habil. Jankó Ferenc PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. habil. Happ Éva PhD egyetemi docens (SZE)
Dr. habil. Papp-Váry Árpád PhD tudományos főmunkatárs (SOE LKK)
A Bizottság tagjai:
Dr. Kovács Gyöngyi PhD egyetemi docens (MATE)
Dr. Mészáros Katalin PhD egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Dr. Hoschek Mónika PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.06.10. 10:30 Nyilvános védés – dr. Kovács Erika Krisztina
ugrás az oldal tetejére

dr. Kovács Erika Krisztina
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2026. június 10-én (szerda), 10.30 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
dr. Kovács Erika Krisztina
A digitális egészségügyi megoldások terjedése és használata a gyermekes családok körében
című PhD értekezésének
2026. június 10-én (szerda) 10:30 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
(Sopron, Erzsébet u. 9.) Tanácsterme (Fsz. 15)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Fábián Attila PhD rektor, egyetemi tanár (SOE)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Prof. Dr. Csiszárik-Kocsir Ágnes PhD egyetemi tanár (Óbudai Egyetem)
Dr. Bartók István János PhD egyetemi docens (SOE LKK)
A Bizottság tagjai:
Dr. Lám Judit PhD egyetemi docens (Semmelweis Egyetem EMK)
Dr. habil. Vida Gergő PhD tudományos főmunkatárs (SOE BPK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.01.17. 13.00 Nyilvános védés – Gyurasicsné Fazekas Nikolett
ugrás az oldal tetejére

GYURASICSNÉ FAZEKAS NIKOLETT
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2024. január 17. (szerda), 1300 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
GYURASICSNÉ FAZEKAS NIKOLETT
A reziliencia és a versenyképesség hosszútávú összefüggései két régió példáján
című PhD értekezésének
2024. január 17. (szerda) 13 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (Fsz. 15)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Bazsóné Dr. Bertalan Laura PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Nagy Zoltán PhD egyetemi tanár (ME GTK)
A Bizottság tagjai:
Pappné Dr. Vancsó Judit PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. habil. Pirisi Gábor PhD egyetemi docens (PTE TTK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Prof. Dr. Fábián Attila PhD rektor, egyetemi tanár (SOE)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.05.27. 13:30 Nyilvános védés – DR. DOMOKOS ZSUZSANNA
ugrás az oldal tetejére

DR. DOMOKOS ZSUZSANNA
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2026. május 27. (szerda), 13.30 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
DR. DOMOKOS ZSUZSANNA
A pénzügyi kultúra és a munkaerőpiaci helyzet összefüggése a társadalmi,
demográfiai jellemzőkkel (a hátrányos helyzetű lakosság körében)
című PhD értekezésének
2026. május 27. (szerda) 13:30 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
(Sopron, Erzsébet u. 9.) Tanácsterme (Fsz. 4)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Szalay László DSc egyetemi tanár (SOE FMK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. Huzdik Katalin PhD oktatásszabályozási kiemelt szakértő (BGE)
Dr. Szóka Károly PhD egyetemi docens (SOE LKK)
A Bizottság tagjai:
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Prof. Dr. Németh Erzsébet PhD egyetemi tanár (METU)
A jelölt tudományos témavezetője:
Prof. Dr. Kulcsár László CSc emeritus professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.05.27. 11:30 Nyilvános védés – MUDRI GYÖRGY JÓZSEF
ugrás az oldal tetejére

MUDRI GYÖRGY JÓZSEFENTI ATTILA
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2026. május 27. (szerda), 11.30 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
MUDRI GYÖRGY JÓZSEF
A magyarországi mezőgazdasági vállalkozások eredményességének
összehasonlító elemzése az uniós csatlakozás után és a vállalkozások
teljesítményét befolyásoló pénzügyi tényezők azonosítása
című PhD értekezésének
2026. május 27. (szerda) 11:30 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
(Sopron, Erzsébet u. 9.) Tanácsterme (Fsz. 15)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Szalay László DSc egyetemi tanár (SOE FMK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Dr. Vinogradov Szergej PhD egyetemi docens (METU)
A Bizottság tagjai:
Dr. Hoschek Mónika PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. Csernák József PhD egyetemi docens (Milton Friedman Egyetem)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. habil. Baranyi Aranka PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. Kovács Attila PhD egyetemi docens (METU)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.06.14. 11.00 Nyilvános védés – Csiszár Szabolcs János
ugrás az oldal tetejére

CSISZÁR SZABOLCS JÁNOS
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2023. június 14-én (szerda) 11.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
CSISZÁR SZABOLCS JÁNOS
A modern városok programból megvalósuló fejlesztések vizsgálata Sopronban
című PhD értekezésének
2023. június 14-én (szerda) 11.00 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Fábián Attila egyetemi tanár, rektor (SOE)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Prof. Dr. Sterbenz Tamás egyetemi tanár, rektor (TE)
Dr. habil. Simon István Ágoston egyetemi docens (SOE BPK)
A Bizottság tagjai:
Prof. Dr. Obádovics Csilla egyetemi tanár (SOE LKK)
Dr. habil. Reisinger Adrienn dékánhelyettes, egyetemi docens (SZE)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. habil. Paár Dávid egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. habil. Tóth Balázs István egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.10.25. 10.00 Nyilvános védés – Balogh Zita
ugrás az oldal tetejére

BALOGH ZITA
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2023. október 25. (szerda), 10.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
BALOGH ZITA
A vásárlásnál észlelt kockázatok vizsgálata a műanyag nyílászárók értékesítése során Magyarországon
című PhD értekezésének
2023. október 25-én (szerda) 10:00 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (Fsz. 15)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Szalay László DSc egyetemi tanár (SOE)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. habil. Happ Éva PhD egyetemi docens (SZE)
Dr. habil. Papp-Váry Árpád PhD tudományos főmunkatárs (SOE)
A Bizottság tagjai:
Dr. Dernóczi-Polyák Adrienn PhD egyetemi docens (SZE)
Dr. Takáts Alexandra PhD egyetemi docens (SOE)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Mészáros Katalin PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.11.16. 10.00 Nyilvános védés – Tóth Tímea Zsófia
ugrás az oldal tetejére

TÓTH TÍMEA ZSÓFIA
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2023. november 16. (csütörtök), 10.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
TÓTH TÍMEA ZSÓFIA
Budapest filmturizmusának versenyképességi elemzése: attrakciók és lehetőségek vizsgálata
című PhD értekezésének
2023. november 16-án (csütörtök) 10:00 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (Fsz. 15)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. habil. Irimiás Anna Rita PhD egyetemi docens (CORVINUS)
Dr. habil. Szabó Zoltán PhD egyetemi docens (SOE)
A Bizottság tagjai:
Dr. habil. Happ Éva PhD egyetemi docens (SZE)
Dr. Mészáros Katalin PhD egyetemi docens (SOE)
A jelölt tudományos témavezetője:
Pappné dr. Vancsó Judit PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.04.19. 12.00 Nyilvános védés – Mattiassich Enikő
ugrás az oldal tetejére

MATTIASSICH ENIKŐ
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2024. április 19. (péntek), 12.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
MATTIASSICH ENIKŐ
A fenntartható finanszírozás lehetséges eszközei és
módszerei a magyarországi kórházakban
című PhD értekezésének
2024. április 19. (péntek) 12 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (Fsz. 15)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Prof. Dr. Baranyai Tibor CSc c. egyetemi tanár (Soproni Gyógyközpont)
Prof. Dr. Bártfai Zoltán PhD egyetemi docens (SOE BPK)
A Bizottság tagjai:
Dr. Hoschek Mónika PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. habil. Hegedűs Mihály PhD főiskolai tanár (TPF)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Szóka Károly PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.05.13. 14.30 Nyilvános védés – Németh Tamás
ugrás az oldal tetejére

NÉMETH TAMÁS
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2024. május 13. (hétfő), 14:30 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
NÉMETH TAMÁS
MAGYARORSZÁG INFORMATIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓ ÁGAZATÁBAN MŰKÖDŐ
KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PÉNZÜGYI HELYZETÉNEK VIZSGÁLATA 2015 ÉS 2021 KÖZÖTT
című PhD értekezésének
2024. május 13. (hétfő) 14:30 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (Fsz. 15)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Szalay László DSc egyetemi tanár (SOE FMK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. habil. Baranyi Aranka PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. Varga Zoltán PhD adjunktus (PTE ETK)
A Bizottság tagjai:
Dr. Hoschek Mónika PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Illés Bálint Csaba CSc egyetemi tanár (NJE)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. habil. Pataki László PhD / Dr. habil. Hegedűs Mihály PhD
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.05.13. 11:00 Nyilvános védés – Vitéz-Durgula Judit
ugrás az oldal tetejére

VITÉZ-DURGULA JUDIT
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2024. május 13. (hétfő), 11 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
VITÉZ-DURGULA JUDIT
AZ EGÉSZSÉGIPARI KIS-ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK
PÉNZÜGYI ÉS FINANSZÍROZÁSI JELLEMZŐI MAGYARORSZÁGON,
A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSÁBAN
című PhD értekezésének
2024. május 13. (hétfő) 11 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (Fsz. 15)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Székely Csaba DSc professor emeritus (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. habil. Baranyi Aranka PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. habil. Hegedűs Mihály PhD főiskolai tanár (TPF)
A Bizottság tagjai:
Tóthné Dr. Szabó Erzsébet PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Illés B. Csaba CSc egyetemi tanár (NJE)
A jelölt tudományos témavezetője:
Prof. Dr. Szalay László DSc / Dr. habil. Pataki László
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.05.13. 9:00 Nyilvános védés –Patyi Balázs
ugrás az oldal tetejére

PATYI BALÁZS
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2024. május 13. (hétfő), 9 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
PATYI BALÁZS
A válság előrejelző modellek megbízhatóságának ellenőrzése a hazai kkv szektorban
különös tekintettel a vendéglátás, szálloda és kiskereskedelemi ágazatokra,
a kiemelt statisztikai régiók vonatkozásában
című PhD értekezésének
2024. május 13. (hétfő) 9 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (Fsz. 15)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Székely Csaba DSc professor emeritus (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Prof. Dr. Dunay Anna PhD egyetemi tanár (NJE)
A Bizottság tagjai:
Dr. Hoschek Mónika PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. Ambrus Rita Anna PhD egyetemi docens (SZE)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Szóka Károly PhD / Dr. habil. Pataki László
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.04.13. Nyilvános védés – Eke Zsolt
ugrás az oldal tetejére

EKE ZSOLT
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védése
Időpont:
2023. április 13. (csütörtök), 10.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
EKE ZSOLT
A hazai biztosítási piac alakulása és kilátásai a biztosítási penetráció és koncentráció tükrében
című PhD értekezésének
2023. április 13-án (csütörtök), 10.00 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Tanácsterem
Sopron, Erzsébet u. 9. fsz. 15.
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna egyetemi tanár (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. Kovács Róbert szakmai igazgatóhelyettes (Soproni Tankerületi Központ)
Dr. Szóka Károly egyetemi docens (SOE LKK)
A Bizottság tagjai:
Prof. Dr. Obádovics Csilla egyetemi tanár (SOE LKK)
Dr. Tatay Tibor egyetemi docens (SZE)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Pataki László egyetemi docens (NJE)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.01.31. Public defence – Bendegúz Richárd Nyikos
ugrás az oldal tetejére

BENDEGÚZ RICHÁRD NYIKOS
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
31. January 2023 at 11.00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
BENDEGÚZ RICHÁRD NYIKOS
The title of the dissertation:
BUSINESS USE OF SOCIAL MEDIA IN HUNGARY: OPPORTUNITIES ACROSS GENERATIONS,
REGIONS AND PLATFORMS IN THE CATERING INDUSTRY
Date of the defence:
31. January 2023 at 11.00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9.
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Attila FÁBIÁN professor (SOE)
Reviewers of the Committee:
Dr. Rita LUKÁCS associate professor (METU)
Dr. habil. Árpád PAPP-VÁRY senior research fellow (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. Éva HAPP associate professor (SZE)
Dr. Nikoletta NÉMETH assistant professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. Katalin MÉSZÁROS associate professor (SOE LKK)
Dr. habil. Zoltán SZABÓ associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2022.10.25. Nyilvános védés – Füstös Hajnalka
ugrás az oldal tetejére

FÜSTÖS HAJNALKA
doktorjelölt PhD értekezésének
nyilvános védésére
Időpont:
2022. október 25. (kedd), 10.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
FÜSTÖS HAJNALKA
A szigorodó tőkeszabályozás hatása a magyar bankrendszerre
című PhD értekezésének
2022. október 25-én (kedd), 10.00 órakor
tartandó nyilvános védésére.
Helyszín:
Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar, Tanácsterem
Sopron, Erzsébet u. 9. fszt. 15.
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla egyetemi tanár (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Prof. Dr. Varga József egyetemi tanár (MATE)
Dr. Cziráki Gábor adjunktus (SOE LKK)
A Bizottság tagjai:
Dr. Pataki László egyetemi docens (MATE)
Dr. Szóka Károly egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Prof. Dr. Balázs Judit
Prof. Dr. Szalay László
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2022.09.26. Public defence – Nicole Wassenberg
ugrás az oldal tetejére

NICOLE WASSENBERG
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
26 September 2022 at 14.00 p.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an German language public defence by the PhD applicant
NICOLE WASSENBERG
The title of the dissertation:
Nutzungsgraderhöhung der Kommunikation in kleinen und mittelständischen IT-Unternehmen
durch moderne Marketing-Kommunikationsinstrumente
– Ein Social – Media – Referenzmodell
Date of the defence:
26 September 2022 at 14:00 p.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csaba SZÉKELY professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. Bernhard SEYR professor (EURECO)
Dr. Ferenc TÓTH associate professor (BCE)
Members of the committee:
Dr. Éva HAPP associate professor (SZE)
Dr. Dávid PAÁR associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. Nicole MAU associate professor
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2022.09.26. Public defence – Peter Mayer
ugrás az oldal tetejére

PETER MAYER
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
26 September 2022 at 10.00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defence by the PhD applicant
PETER MAYER
The title of the dissertation:
Interprofessional Collaboration in Integrated Health Care
Date of the defence:
26 September 2022 at 10.00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. László KULCSÁR professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. József REITER professor (Buda Hospital)
Dr. Károly SZÓKA associate professor (SOE LKK)
Members of the Committee:
Dr. Orsolya NÉMETH institute director (Semmelweis University)
Prof. Dr. Zoltán BÁRTFAI professor (SOE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Csaba SZÉKELY professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.01.17. 13.00 Public defence – Ágnes Paulovics
ugrás az oldal tetejére

ÁGNES PAULOVICS
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
17th January 2024 at 13:00 p.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
ÁGNES PAULOVICS
The title of the dissertation:
Innovation Management in the Textile Industry: Potential of Web3 Technologies in the Fashion Industry
Date of the defence:
17th January 2024 at 13:00 p.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 4)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Dávid PAÁR PhD associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Veronika KELLER PhD associate professor (SZE)
Dr. István BARTÓK associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Prof. Dr. Katalin GYÖRGY TAKÁCSNÉ PhD professor (ÓE)
Dr. Alexandra TAKÁTS PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. Gábor KERESZTES PhD asssociate professor (SOE LKK)
Dr. habil. László KOLOSZÁR PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.04.25. Public defence – Christina Schabasser
ugrás az oldal tetejére

CHRISTINA SCHABASSER
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
25th April 2023 at 10.00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
CHRISTINA SCHABASSER
The title of the dissertation:
Strategic analysis of product variety and supply chain complexity in the fast fashion apparel industry
Date of the defence:
25th April 2023 at 10.00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
(Sopron, Erzsébet Str. 9.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. Anna TÖRŐNÉ DUNAY professor (NJE)
Dr. László KOLOSZÁR associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. István BARTÓK associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csaba Bálint ILLÉS professor (NJE)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Csaba SZÉKELY professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.06.12. 10.00 Public defence – Alexandra Arbter
ugrás az oldal tetejére

ALEXANDRA ARBTER
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
12th June 2023 at 10.00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
ALEXANDRA ARBTER
The title of the dissertation:
The impact of remote work on change management in the era of a pandemic
Date of the defence:
12th June 2023 at 10.00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9.
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. Anna TÖRŐNÉ DUNAY professor (NJE)
Dr. Mónika HOSCHEK associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. István BARTÓK associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csaba Bálint ILLÉS professor (NJE)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Csaba SZÉKELY professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.06.12. 14.00 Public defence – Thomas Solderits
ugrás az oldal tetejére

THOMAS SOLDERITS
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
12th June 2023 at 14.00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
THOMAS SOLDERITS
The title of the dissertation:
Effective leadership in crisis situation
Date of the defence:
12th June 2023 at 14.00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9.
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Zsuzsanna SZÉLES professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. Anna TÖRŐNÉ DUNAY professor (NJE)
Dr. Nikoletta NÉMETH associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Prof. Dr. Csaba SZÉKELY professor (SOE LKK)
Dr. Tibor DŐRY associate professor (SZE)
Supervisor of the applicant:
Dr. István BARTÓK associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.06.28. 14.00 Public defence – Abdel-Karim Walid A.K Al-Hloul
ugrás az oldal tetejére

ABDEL-KARIM WALID A.K AL-HLOUL
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
28th June 2023 at 14.00 p.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
ABDEL-KARIM WALID A.K AL-HLOUL
The title of the dissertation:
Industry 4.0 adoption challenges in Jordanian pharmaceutical manufacturing
Date of the defence:
28th June 2023 at 14:00 p.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Zsuzsanna SZÉLES professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Enikő LENCSÉS associate professor (MATE)
Dr. Mónika HOSCHEK associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csaba SZÉKELY professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. habil. Ferenc KISS research and development director (INFOTA)
Dr. István BARTÓK associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. Éva KISS scientific advisor (CSFK)
Dr. László SZALAY professor (SOE FMK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.06.01. 10:00 Public defence – Norbert Klein
ugrás az oldal tetejére

Norbert Klein
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
1 June 2026 at 10:00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an German language public defense by the PhD applicant
Norbert Klein
The title of the dissertation:
Maßnahmen des Personalmanagements in deutschen Banken
unter besonderer Berücksichtigung der Motive und der Fürsorgepflicht von Führungskräften
Date of the defense:
1 June 2026 at 10:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Balázs István Tóth PhD associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. habil. László Pataki PhD associate professor (NJE)
Dr. habil. Zoltán Szabó PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Prof. Dr. Happ Éva PhD professor (SZE)
Dr. habil. Balázs Ferkelt PhD associate professor (BGE)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Csaba Székely DSc professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.05.28. 11:00 Public defence – ZOUHAIR SAMIR
ugrás az oldal tetejére

ZOUHAIR SAMIR
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
28th May 2026 at 11:00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
ZOUHAIR SAMIR
The title of the dissertation:
The role of sustainability transition in strengthening agricultural
development resilience to water scarcity in Morocco
Date of the defence:
28th May 2026 at 11:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Zsuzsanna Széles PhD professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. habil. Edit Hoyk PhD associate professor (NJE)
Dr. Nikoletta Németh PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. habil. Nóra Gombkötő PhD associate professor (SZE)
Dr. Laura Bertalan Bazsóné PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. Judit Vancsó Pappné PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.05.27. 10:30 Public defence – Alexander Maximilian Röser
ugrás az oldal tetejére

Alexander Maximilian Röser
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
27th May 2026 at 10:30 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
Alexander Maximilian Röser
The title of the dissertation:
AI-Based Decision Support for Optimizing Single Stock Investment Decisions
Date of the defence:
27th May 2026 at 10:30 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 4)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla Obádovics PhD professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. habil. Zsolt Tibor Kosztyán PhD professor (PE)
Dr. Zsolt György Tóth PhD associate professor (SOE FMK)
Members of the committee:
Prof. Dr. István Takács PhD professor (KJE)
Dr. habil. László Koloszár PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. habil. Dávid Paár PhD associate professor (SOE LKK, PTE ETK)
Prof. Dr. Serkan Akbay PhD professor (FOM)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.05.26. 10:00 Public defence – TRAN THI THUY SINH
ugrás az oldal tetejére

TRAN THI THUY SINH
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
26th May 2026 at 10:00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
TRAN THI THUY SINH
The title of the dissertation:
Social Media Marketing for Sustainability of Community-based Tourism Enterprises in Vietnam
Date of the defence:
26th May 2026 at 10:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla Obádovics PhD professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Viktória Kundi PhD associate professor (SZE)
Dr. Judit Vancsó Pappné PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. Rita Lukács PhD product manager (STRT Invest Kft.)
Dr. Laura Bertalan Bazsóné PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. Nikoletta Németh PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.05.22. 10:00 Public defence – CEDRIC BARTELT
ugrás az oldal tetejére

CEDRIC BARTELT
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
22th May 2026 at 10:00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an German language public defense by the PhD applicant
CEDRIC BARTELT
The title of the dissertation:
Entwicklung eines Implementierungsframeworks
für den unternehmensweiten Einsatz generativer künstlicher Intelligenz im deutschen Mittelstand
Date of the defence:
22th May 2026 at 10:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csaba Székely DSc professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. Uwe Kleinkes PhD professor (Hochschule Hamm-Lippstadt)
Dr. habil. Dávid Paár PhD associate professor (SOE LKK, PTE ETK)
Members of the committee:
Prof. Dr. Éva Happ PhD professor (SZE)
Dr. habil. Ferenc Jankó PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. habil. László Koloszár PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Carolin Tewes PhD professor (FOM)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.05.19. 10:00 Public defence – MIKE WEIß
ugrás az oldal tetejére

MIKE WEIß
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
19th May 2026 at 10:00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
MIKE WEIß
The title of the dissertation:
„Proactive Balancing Strategies of Organizational Structure and Innovation Culture to
Increase Corporate Performance”
Date of the defence:
19th May 2026 at 10:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csaba Székely DSc professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Nikoletta Németh PhD associate professor (SOE LKK)
Dr. Balázs Gyenge PhD associate professor (METU)
Members of the committee:
Prof. Dr. Anna Dunay PhD professor (NJE)
Dr. habil. László Koloszár PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. István Bartók PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Joachim Hafkesbrink PhD professor (FOM)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.05.06. 10:00 Public defence – Asma Mechta
ugrás az oldal tetejére

ASMA MECHTA
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
6th May 2026 at 10:00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
ASMA MECHTA
The title of the dissertation:
The Financial and Sustainability Consequences of R&D and
Intangible Investments: UK Evidence
Date of the defence:
6th May 2026 at 10:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. László SZALAY DSc professor (SOE)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. Khaled HUSSAINEY PhD professor (Bangor University)
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. Krisztina SISA PhD college associate professor (BGE)
Dr. habil. Tímea JUHÁSZ PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Zsuzsanna SZÉLES PhD professor (SOE LKK)
Dr. Ágnes SIKLÓSI PhD associate professor (BGE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.12.15. 10:00 Public defence – Eliyas Ebrahim Aman
ugrás az oldal tetejére

Eliyas Ebrahim Aman
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
15th December 2025 at 10:00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
Eliyas Ebrahim Aman
The title of the dissertation:
TOURISM MARKETING PRACTICES AND SUSTAINABILITY OF
TOURISM DEVELOPMENT IN PROTECTED AREAS:
PERSPECTIVE OF BALE MOUNTAIN NATIONAL PARK, ETHIOPIA
Date of the defence:
15th December 2025 at 10:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Zoltán SZABÓ PhD associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Rita LUKÁCS PhD product manager (STRT Invest Kft.)
Dr. Judit VANCSÓ PAPPNÉ PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. Gábor BÓDIS PhD associate professor (METU)
Prof. Dr. László KULCSÁR PhD professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. habil. Árpád PAPP-VÁRY PhD
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.12.10. 10:00 Public defence – Levente Szabados
ugrás az oldal tetejére

Levente Szabados
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
10th December 2025 at 10:00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
Levente Szabados
The title of the dissertation:
AI AT WORK: PROMISES, PERILS, AND PARADOXES OF ADOPTION
Date of the defence:
10th December 2025 at 10:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 4)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. László SZALAY DSc professor (SOE FMK)
Reviewers of the Committee:
Dr. habil. Ildikó HORVÁTH PhD associate professor (BCE)
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Prof. Dr. György BŐGEL PhD research affiliate (CEU)
Dr. habil. László KOLOSZÁR PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. Andrea KÓPHÁZI PhD / Dr. habil. Ferenc KISS PhD
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.11.5. 11:00 Public defence – Eszter Marczell-Szilágyi
ugrás az oldal tetejére

Eszter Marczell-Szilágyi
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
5th November 2025 at 11:00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
Eszter Marczell-Szilágyi
The title of the dissertation:
Effective application of emotional intelligence tools
in management practice to enhance organisational effectiveness
Date of the defence:
5th November 2025 at 11:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 4)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Zsuzsanna SZÉLES PhD professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. György BODA PhD professor (BCE)
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. Nikoletta NÉMETH PhD associate professor (SOE LKK)
Dr. habil. Bálint MOLNÁR PhD associate professor (ELTE IK)
Supervisor of the applicant:
Dr. habil. Ferenc KISS PhD / Dr. Gábor KERESZTES
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.05.21. 14:00 Public defence – Dmitry Ganzha
ugrás az oldal tetejére

Dmitry Ganzha
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
21th May 2025 at 14:00 p.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
DMITRY GANZHA
The title of the dissertation:
Managing changes in payment systems and its effects on western economics
Date of the defence:
21th May 2025 at 14:00 p.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Zsuzsanna SZÉLES PhD professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. habil. Miklós VÁSÁRY PhD college professor (METU)
Dr. Károly SZÓKA PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. habil. László VÉRTESY PhD associate professor (MATE)
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. Erzsébet NEDELKA PhD associate professor (ELTE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.05.07. 10:30 Public defence – Md Sadrul Islam Sarker
ugrás az oldal tetejére

Md Sadrul Islam Sarker
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
7th May 2025 at 10:30 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
MD SADRUL ISLAM SARKER
The title of the dissertation:
Sustainable Leadership and Sustainability Performance
of the Ready-made Garments (RMG) Industry in Bangladesh
Date of the defence:
7th May 2025 at 10:30 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Dr. habil. László KOLOSZÁR PhD associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. Anna DUNAY PhD professor (NJE)
Dr. Gábor KERESZTES PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. Balázs GYENGE PhD associate professor (METU)
Dr. Nikoletta NÉMETH PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.06.21. 14:00 Public defence –Mohamed El Merroun
ugrás az oldal tetejére

Mohamed El Merroun
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
21st June 2024 at 14:00 p.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
Mohamed El Merroun
The title of the dissertation:
Industry 4.0 Implementation Strategies to Enhance Environmental
Sustainability in Modern Enterprises
Date of the defence:
21th June 2024 at 14:00 p.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS PhD professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Nikoletta NÉMETH PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. István TAKÁCS PhD professor (ÓE)
Members of the committee:
Dr. Balázs GYENGE PhD associate professor (METU)
Dr. Alexandra TAKÁCS PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.05.28. 13:00 Public defence –Arjana Kadiu
ugrás az oldal tetejére

ARJANA KADIU
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
28th Mai 2024 at 13:00 p.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
ARJANA KADIU
The title of the dissertation:
Marketing Strategies promoting Sustainable Tourism Development
in the country of Albania
Date of the defence:
28th MaI 2024 at 13:00 p.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS PhD professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. habil. Judit GROTTE PhD associate professor (KJE)
Dr. habil. Katalin DIÓSSI PhD assistant professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Prof. Dr. Irena ZAVRL PhD professor
(Head of Consortium of the Joint PhD Programme in IERM)
Dr. Judit PAPPNÉ VANCSÓ PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. habil. Zoltán SZABÓ PhD / Dr. habil. Árpád PAPP-VÁRY PhD
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.01.19. 10.00 Public defence – Stefan Breuer
ugrás az oldal tetejére

STEFAN BREUER
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
19th January 2024 at 10:00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a German language public defense by the PhD applicant
STEFAN BREUER
The title of the dissertation:
Effizienzsteigerung in Innovationsprozessen Mixed Methods Untersuchung zur Entwicklung eines Referenzmodells
Date of the defence:
19th January 2024 at 10:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Dr. habil Ferenc Jankó PhD associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Katalin Dióssi PhD assistant professor (SOE LKK)
Dr. Ferenc Tóth CSc ret. associate professor (BCE)
Members of the committee:
Prof. Dr. Zoltán Szegedi CSc professor emeritus (SZE)
Dr. habil. László Koloszár PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Csaba Székely DSc professor emeritus (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.01.17. 10.00 Public defence – Wael Alasfar
ugrás az oldal tetejére

WAEL ALASFAR
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
17th January 2024 at 10:00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
WAEL ALASFAR
The title of the dissertation:
The Impact of Supply Chain Management and Logistics on the Competitive
Advantage and Organizational Performance
(A Field Study in Tourism Organizations in Syria)
Date of the defence:
17th January 2024 at 10:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 4)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Balázs István Tóth PhD associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Nikoletta Németh PhD associate professor (SOE LKK)
Dr. Gyenge Balázs PhD associate professor (METU)
Members of the committee:
Dr. Bartók István PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Katalin György Takácsné PhD professor (ÓE)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Csilla Obádovics PhD /Prof. Dr. László Szalay DSc
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.03.06. 10.00 Public defence – Noor Alkhudierat
ugrás az oldal tetejére

NOOR ALKHUDIERAT
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
6th March 2024 at 10:00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
NOOR ALKHUDIERAT
The title of the dissertation:
The Impact of Corporate Social Responsibility on Customer Loyalty
Comparative Study: Jordanian and Hungarian telecommunications Firms
Date of the defence:
6th March 2024 at 10:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS PhD professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. habil. Regina REICHER PhD associate professor (BGE)
Dr. Nikoletta NÉMETH associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. habil. Krisztina SZEGEDI PhD Vice-Rector for Research (BGE)
Dr. habil. Zoltán POGÁTSA PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Attila FÁBIÁN PhD professor (SOE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.01.19. 13.00 Public defence – Melinda Istenes-Benczi
ugrás az oldal tetejére

MELINDA ISTENES-BENCZI
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
19th January 2024 at 13:00 p.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
Melinda Istenes-Benczi
The title of the dissertation:
The role of national minorities in cross-border economic cooperation
An analysis of the Hungarian-Romanian border area in the period 2007–2020
Date of the defence:
19th January 2024 at 13:00 p.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla Obádovics professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. habil. Ferenc Jankó PhD associate professor (SOE LKK)
Dr. Klára Czimre Szilágyiné PhD assistant professor (DE)
Members of the committee:
Dr. Laura Bertalan Bazsóné PhD associate professor (SOE LKK)
Dr. Szilárd Rácz PhD research fellow (MTA KRTK)
Supervisor of the applicant:
Dr. habil. Balázs István Tóth associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.05.27. 9:30 Public defence – Günther Maier
ugrás az oldal tetejére

GÜNTHER MAIER
public defence
by the PhD applicant
Date of the defense:
27th Mai 2024 at 9:30 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language public defense by the PhD applicant
GÜNTHER MAIER
The title of the dissertation:
MODERATORS AND VARIABLES IN SOLUTION SALES AND
THEIR IMPLICATION TO SALES PERFORMANCE IN AUSTRIA AND GERMANY
Date of the defence:
27th MaI 2024 at 9:30 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csaba SZÉKELY DSc professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. Anna DUNAY PhD professor (NJE)
Dr. habil. László KOLOSZÁR PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Prof. Dr. Katalin TAKÁCSNÉ GYÖRGY CSc professor (OE)
Dr. Gábor KERESZTES PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.01.26. 10.00 Internal defence – Günther Maier
ugrás az oldal tetejére

GÜNTHER MAIER
English language
internal defence
Date of the defence:
26th January 2024, 10.00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
GÜNTHER MAIER
The title of the dissertation:
Identification and analysis of moderators and variables in solution sales and their implication to sales performance
Date of the defence:
26th January 2024 at 10.00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 4.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csaba SZÉKELY DSc professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. Anna DUNAY TÖRŐNÉ PhD professor (NJE)
Dr. Nikoletta NÉMETH PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.10.31. 10.00 Internal defence – Melinda Istenes-Benczi
ugrás az oldal tetejére

MELINDA ISTENES-BENCZI
English language
internal defence
Date of the defence:
31th October 2023, 10.00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
MELINDA ISTENES-BENCZI
The title of the dissertation:
The role of national minorities in cross-border economic cooperation
An analysis of the Hungarian-Romanian border area in the period 2007–2020
Date of the defence:
31th October 2023 at 10.00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS PhD professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Klára SZILÁGYINÉ CZIMRE PhD assistant professor (DE TTK)
Dr. Laura BAZSÓNÉ BERTALAN PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. habil. Balázs István TÓTH PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.10.19. 15.00 Internal defence – Wael Alasfar
ugrás az oldal tetejére

WAEL ALASFAR
English language
internal defence
Date of the defence:
19th October 2023 at 15.00 p.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
WAEL ALASFAR
The title of the dissertation:
The Impact of Supply Chain Management and Logistics on the Competitive Advantage and Organizational Performance
(A Field Study in Tourism Organizations in Syria)
Date of the defence:
19th October 2023 at 15.00 p.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Balázs István TÓTH PhD associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Balázs GYENGE PhD associate professor (METU)
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS PhD
Prof. Dr. László SZALAY DSc
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.09.28. 13.00 Internal defence – Stefan Breuer
ugrás az oldal tetejére

STEFAN BREUER
English language
internal defence
Date of the defence:
28th September 2023 at 13:00 p.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an German language internal defense by the PhD applicant
STEFAN BREUER
The title of the dissertation:
Effizienzsteigerung in Innovationsprozessen
Mixed Methods Untersuchung zur Entwicklung eines Referenzmodells
Date of the defence:
28th September 2023 at 13:00 p.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Imre TÓTH associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. habil. Zoltán SZABÓ associate professor (SOE LKK)
Dr. Ferenc TÓTH CSc ret. associate professor (BCE)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Csaba SZÉKELY DSc professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.08.28. 11.00 Munkahelyi vita – Németh Tamás
ugrás az oldal tetejére

NÉMETH TAMÁS
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2023. augusztus 28. (hétfő), 11.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
NÉMETH TAMÁS
A magyar KKV szektor tőkeszerkezetének értékelő elemzése 2015–2021 között
informatikai és vendéglátó vállaltok példáján
című PhD értekezésének
2023. augusztus 28-án (hétfő) 11:00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fszt. 15.)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna egyetemi tanár (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. habil. Baranyi Aranka egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. habil. Hágen István Zsombor egyetemi docens (MATE)
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. habil. Pataki László – Dr. habil. Hegedűs Mihály
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.06.28. 13.00 Munkahelyi vita – Tóth Tímea Zsófia
ugrás az oldal tetejére

TÓTH TÍMEA ZSÓFIA
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2023. június 28. (szerda), 13.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
TÓTH TÍMEA ZSÓFIA
Budapest filmturizmusának versenyképességi elemzése: attrakciók és lehetőségek vizsgálata
című PhD értekezésének
2023. június 28-án (szerda) 13.00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fszt. 4.)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla egyetemi tanár (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. habil. Irimiás Anna egyetemi docens (BCE)
Dr. Mészáros Katalin egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetői:
Pappné dr. Vancsó Judit egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.06.28. 10.00 Munkahelyi vita – Balogh Zita
ugrás az oldal tetejére

BALOGH ZITA
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2023. június 28. (szerda), 10.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
BALOGH ZITA
A vásárlásnál észlelt kockázatok vizsgálata a műanyag nyílászárók értékesítése során Magyarországon
című PhD értekezésének
2023. június 28-án (szerda) 10.00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fszt. 15.)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Szalay László egyetemi tanár (SOE FMK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. habil. Happ Éva egyetemi docens (SZE)
Dr. Takáts Alexandra egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. Mészáros Katalin egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2025.08.28. 10.00 Complex exam - Fırat ŞAHIN
ugrás az oldal tetejére

Fırat ŞAHIN
complex exam
by the PhD applicant
Date of the exam:
28th August 2025, 10.00 a.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a repeated complex exam by the PhD applicant
Fırat ŞAHIN
Research topic:
Cooperation, Dynamic Capabilities and Operations-Finance Performance
of Large Segment Business Organizations in Hungary and Finland
Supervisor of the applicant:
Dr. Mónika Hoschek / Dr. habil. Arnold Tóth
Date:
28th August 2025 at 10:00 a.m.
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9. (Room 4.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS PhD professor (SOE LKK)
Members of the Committee:
Prof. Dr. Zsuzsanna SZÉLES PhD professor (SOE LKK)
Dr. Gyöngyi CSONGRÁDI PhD associate professor (BGE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.06.04. 10.00 Complex exam
ugrás az oldal tetejére

Date of the exam:
4 June 2026, 9.00 a.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam by the PhD applicants
Avaz Mammadov
Research topic:
The Impact of Turkey`s Recent Currency Crisis on Exports
Supervisors of the applicant: Dr. Károly Szóka PhD
Zaid Yousef Mohammad Maayah
Research topic:
Sustainable Supply Chain Management and It’s Issues of Small and Medium Enterprises
Supervisor of the applicant: Dr. Nikoletta Németh PhD
Géza Horváth
A vállalkozói szféra Agilis Menedzsment eszközeinek innovációja
Supervisor of the applicant: Dr. habil. Szilárd Malatyinszki PhD / Dr. habil. László Koloszár PhD
Date:
4 June 2026 at 10:00 a.m.
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9. (Room 4)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Balázs István Tóth PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the Committee:
Dr. István Bartók PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Anna Dunay PhD professor (NJE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.06.19. 11.00 Complex exam – Zouhair Samir
ugrás az oldal tetejére

ZOUHAIR SAMIR
complex exam
by the PhD applicant
Date of the exam:
19th June 2023. at 11.00 a.m.
University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam
by the PhD applicant
ZOUHAIR SAMIR
Date of the exam:
19th June 2023. at 11:00 a.m
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9., Room 15.
The title of the research summary:
The relevance of the transition to sustainability to enhance agricultural development resiliency regarding water shortages in Morocco
Supervisor of the applicant:
Dr. Judit PAPPNÉ VANCSÓ (SOE-LKK)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. Nikoletta NÉMETH assistant professor (SOE LKK)
Dr. Tivadar MÁHR assistant lecturer (PE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.01.20. 10.30 Complex exam - Frandy Efraim Fritz Karundeng
ugrás az oldal tetejére

Frandy Efraim Fritz Karundeng
complex exam
by the PhD applicant
Date of the exam:
20th January 2026, 10.30 a.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam by the PhD applicants
Frandy Efraim Fritz Karundeng
Research topic:
THE IMPACT OF POLITICAL (AND MILITARY) CONNECTIONS
ON FINANCIAL STATEMENT QUALITY: EVIDENCE FROM
INDONESIA, SINGAPORE, AND SOUTH KOREA
Supervisors: Prof. Dr. Zsuzsanna Széles /Prof. Dr. Frank Bohn
Date: 20th January 2026 at 10:30
Place: SOE Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics (Room 4.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla Obádovics PhD professor (SOE LKK)
Members of the Committee:
Dr. Ágnes Siklósi PhD associate professor (BGE)
Dr. Richárd Resperger PhD assistant professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.01.26. 12.00 Complex exam – Md Sadrul Islam Sarker
ugrás az oldal tetejére

MD SADRUL ISLAM SARKER
complex exam
by the PhD applicant
Date of the exam:
26th January 2024, 12.00 a.m.
University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam
by the PhD applicant
MD SADRUL ISLAM SARKER
Date of the exam:
26th January 2024. at 12:00 a.m.
The title of the research summary:
Sustainable Leadership and Sustainability Performance of the
Ready-made Garments Industry in Bangladesh
Supervisor of the applicant:
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE-LKK)
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9., (Room 15.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. László KOLOSZÁR PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. Nikoletta NÉMETH PhD associate professor (SOE LKK)
Dr. Emese BRUDER PhD associate professor (MATE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.06.02. 9.00 Complex exam
ugrás az oldal tetejére

Date of the exam:
2nd June 2026, 9.00 a.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam by the PhD applicants
Dounia AKARCHI
Research topic:
Ein Vergleich von Nudging-Strategien in der Erwachsenenbildung und ihrer Effektivität auf das Lernverhalten:
Eine experimentelle Untersuchung unter Berücksichtigung wirtschaftswissenschaftlicher Aspekte
Supervisors of the applicant: Dr. habil. Balázs István Tóth / Prof. Dr. Dr. Volker Eickenberg
Nils Andreas EIBER
Künstliche Intelligenz in der Führung: Eine wissenschaftliche Analyse zur Akzeptanz innovativer,
KI gestützter Führungsmodelle
Supervisor of the applicant: Dr. habil. Zoltán Szabó / Prof. Dr. Rüdiger Grimm
Lena Lotta STICKEN
Accelerating human innovation - an empirical research on the influence of human capital regarding
the innovative capacity of German companies
Supervisor of the applicant: Dr. habil. Balázs István Tóth / Prof. Dr. Dr. Volker Eickenberg
Luca BRAUN
Research topic:
Situative und proaktive Bereitstellung von Informationen, Daten und Wissen für effiziente
Projektdurchführung mit generativer KI in IT-Unternehmen
Supervisor of the applicant: Dr. habil. László Koloszár / Prof. Dr. Oliver Koch
Aileen RABSAHL
Investigation and analysis of the prospect of space tourism on the lunar surface
Supervisor of the applicant: Dr. habil. Árpád Papp-Váry
Date:
2nd June 2026 at 9:00 a.m.
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9. (Room 4)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla Obádovics PhD professor (SOE LKK)
Members of the Committee:
Dr. habil. Ferenc Kiss PhD Research and Development Director (INFOTA)
Dr. István Bartók PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.06.06. 9.00 Complex exam – Deborah Kangai
ugrás az oldal tetejére

Deborah KANGAI
complex exam
by the PhD applicant
Date of the exam:
6th June 2024, 9.00 a.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam
by the PhD applicant
Deborah KANGAI
Research topic:
Investigation of Modern Motivation Theories in Tourism
Supervisors of the applicant:
Dr. habil. Árpád PAPP-VÁRY – Prof. Dr. Viktória SZENTE
Date:
Thursday, 6th June 2024 at 9:00 a.m.
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS PhD professor (SOE LKK)
Members of the Committee:
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE LKK)
Dr. habil. Éva HAPP PhD associate professor (SZE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.06.02. 9.00 Complex exam
ugrás az oldal tetejére

Date of the exam:
2nd June 2026, 9.00 a.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam by the PhD applicants
Safaa HOUNA
Research topic:
Digital Nudging-Need-Modell: Ein Modell zur Entwicklung und
Untersuchung von digital Nudging in Bezug auf den Nutzen in der Finanzbranche
Supervisors of the applicant: Dr. Károly Szóka PhD / Prof. Dr. Hans-Hermann Dirksen
Patrick SCHMIDT
Research topic:
Organisationale Resilienz: Konzeptionelle Interdependenzen, Resilienzorientierung
im Top-Management und Improvisationsfähigkeiten in der Krisenvorbereitung
Supervisor of the applicant: Dr. Gábor Keresztes PhD / Prof. Dr. Christian Rüttgers
Magdalena WITTMANN
Kritische Betrachtung der digitalen Transformation in deutschen KMU
unter Berücksichtigung des Nachhaltigkeitsaspektes
Supervisor of the applicant: Dr. Katalin Dióssi PhD / Prof. Dr. Tilko Dietert
Cihan YILMAZ
Integration Künstlicher Inteligenz in bestehende Business-Analytics-Plattformen
zur Erstellung aussagekräftiger Berichte und Analysen
am Beispiel der Microsoft Azure Data Plattform und Microsoft Power BI
Supervisor of the applicant: Dr. habil. László Koloszár PhD / Prof. Dr. Anja Hanisch-Blicharski
Date:
2nd June 2026 at 9:00 a.m.
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csaba Székely DSc professor (SOE LKK)
Members of the Committee:
Dr. habil. Balázs István Tóth PhD associate professor (SOE LKK)
Dr. habil. Szilárd Malatyinszki PhD associate professor (NJE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.01.22. 15.00 Complex exam – Mohammad Hani Khlefat
ugrás az oldal tetejére

Mohammad Hani Khlefat
complex exam
by the PhD applicant
Date of the exam:
22th January 2025, 15.00 p.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam
by the PhD applicant
Mohammad Hani Khlefat
Research topic:
Competitive Identity: Country Marketing, Country Branding of the Hashemite Kingdom of Jordan
Comparing to Some Other Major Leader Practices in the Field
Supervisors of the applicant:
Dr. habil. Árpád PAPP-VÁRY – Dr. Judit VANCSÓ PAPPNÉ
Date:
22th January 2025 at 15:00 p.m.
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS PhD professor (SOE LKK)
Members of the Committee:
Dr. Edit SÜLE PhD associate professor (SZE)
Dr. Nikoletta NÉMETH PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.06.03. 14.00 Complex exam
ugrás az oldal tetejére

Date of the exam:
3th June 2025, 14.00 p.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam by the PhD applicants
Alexander Maximilian RÖSER
Research topic:
KI-basierte Entscheidungsunterstützungssysteme im Finanzmarktkontext
Supervisors of the applicant:
Dr. habil. Dávid Paár / Prof. Dr. Serkan Akbay
Fırat ŞAHIN
Research topic:
Operational Finance and Investment Strategies
Supervisor of the applicant:
Dr. Mónika Hoschek / Dr. habil. Arnold Tóth
Date:
3th June 2025 at 14:00 p.m.
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9. (Room 4.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. László Koloszár PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the Committee:
Dr. Katalin Dióssi PhD associate professor (SZE)
Prof. Dr. István Takács PhD professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.06.06. 13.00 Complex exam
ugrás az oldal tetejére

Date of the exam:
6th June 2025, 13.00 p.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam by the PhD applicants
Roland SEESE
Research topic:
Destruktive Führung in Organisationen des Gesundheitswesens
Supervisors of the applicant: Dr. Katalin Dióssi / Prof. Dr. Ann-Marie Nienaber
Mike WEIß
Research topic:
Proactive balancing strategies of organizational culture and structure to increase corporate
performance within the threats and potentials of a VUCA-Environment using
the example of Do-It-Yourself resellers
Supervisor of the applicant: Dr. István Bartók / Prof. Dr. Joachim Hafkesbrink
Rita ZÖLLNER
Research topic:
Strategisch Organisationsentwicklung in der Pflege, insbesondere der Minderung des
Arbeitskräftemangels im deutschen Gesundheitssystem
Erhalt – Rückgewinnung – Strategische Rolle der Digitalisierung
Supervisor of the applicant: Dr. habil Zoltán Szabó
Nechirvan OTHMAN
Research topic:
The Social & Environmental Dimensions of Sustainable Entrepreneurship and its Impact on
Anti-crisis Management Strategy
Supervisor of the applicant: Dr. István Bartók
Nesrina AHMAD
Research topic:
Transitions Towards Green Innovation and Technology Adoption in
Developing Countries: Case Studies from the Middle East
Supervisor of the applicant: Dr. habil. István Balázs Tóth
Date: 6th June 2025 at 13:00 p.m.
Place: SOE Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csaba Székely DSc professor (SOE LKK)
Members of the Committee:
Dr. habil. Éva Happ PhD associate professor (SZE)
Dr. habil. László Koloszár PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.06.06. 9.00 Complex exam
ugrás az oldal tetejére

Date of the exam:
6th June 2025, 9.00 a.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam by the PhD applicants
Patricia Carola MERTEN
Research topic:
Ambulante vertragsärztliche Versorgung in Deutschland:
Angebotsstrukturen und Kriterien zur Entscheidung zwischen Einzelpraxis,
Berufsausübungsgemeinschaft und Medizinischem Versorgungszentrum
Supervisors of the applicant: Laura Bazsóné dr. Bertalan
Laureana Anna Erika TEICHERT
Research topic:
Ghost-in(g) IT – An empirical research of candidate ghosting tendencies
in recruiting processes of the IT sector of the German labour market
Supervisor of the applicant: Dr. Zsolt Tóth / Dr. Thomas Bürkle
Bartelt CEDRIC
Research topic:
Einsatz cloudbasierter artifizieller Intelligenz in B2B-Marketingprozessen bei
kleinen und mittelständischen Unternehmen in Deutschland
Supervisor of the applicant: Dr. habil. László Koloszár / Prof. Dr. Carolin Tewes
Mohammad Reza ROBATIAN
Research topic:
Anforderungsanalyse an ein (KI-basiertes)-skalierungsfähiges operating model der
Fertigungsindustrie in der digital vernetzten Wirtschaft
Supervisor of the applicant: Dr. habil. László Koloszár / Prof. Dr.-Ing. Michael Schaffner
Date: 6th June 2025 at 9:00 a.m.
Place: SOE Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csaba Székely DSc professor (SOE LKK)
Members of the Committee:
Dr. habil. Éva Happ PhD associate professor (SZE)
Dr. habil. Ferenc Jankó PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.06.06. 8.00 Complex exam
ugrás az oldal tetejére

Date of the exam:
6th June 2025, 8.00 a.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam by the PhD applicants
SZABADOS LEVENTE
Research topic:
Az MI alkalmazása és annak hatása a munkaerőpiacra:
A munkaerőpiaci hirdetések empirikus elemzése
Supervisors of the applicant: Dr. Andrea Kópházi / Dr. habil. Ferenc Kiss
LÖWE ÉVA
Research topic:
A tudatos emberi erőforrás fejlesztés hatása a szervezet működési folyamataira és
eredményességére egy német autóipari nagyvállalaton keresztül
Supervisor of the applicant: Dr. Andrea Kópházi
KOVÁCSNÉ LACZKÓ ÉVA MÁRIA
Szervezeti kultúra-fejlesztés hatása a vállalatérték növekedésében
Supervisor of the applicant: Dr. Andrea Kópházi
HOLÁN BALÁZS MÁRK
A hazai agrárium hosszútávú fenntarthatóságának és
agrárinnovációs folyamatainak a kapcsolata és annak finanszírozási lehetőségei
Supervisor of the applicant: Dr. Károly Szóka / Dr. habil. László Radácsi
MÉSZÁROS ÁDÁM
A KKV-szektor versenyképességének vizsgálata, a szektor kihívásai és
lehetőségei napjainkban idehaza és külföldön
Supervisor of the applicant: Dr. Gábor Keresztes / Dr. habil. László Radácsi
NORBERT KLEIN
Maßnahmen zur Optimierung der Besetzung von Führungspositionen in Banken unter besonderer
Berücksichtigung der Motive und psychologischen Vorbildung von Bewerbern.
Eine empirische Untersuchung in deutschen Sparkassen.
Supervisor of the applicant: Prof. Dr. Csaba Székely
Date: 6th June 2025 at 8:00 a.m.
Place: SOE Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics (Room 4.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. László Szalay DSc professor (SOE FMK)
Members of the Committee:
Szilvia Erdeiné Dr. habil Késmárki-Gally PhD college professor (METU)
Dr. István Bartók PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.06.06. 8.00 Complex exam
ugrás az oldal tetejére

Date of the exam:
6th June 2025, 8.00 a.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam by the PhD applicants
Szántó Dóra
Research topic: Pozitív pszichológia a vezetésben
Supervisors of the applicant: Dr. Alexandra Takáts / Dr. Erzsébet Nedelka
Takács-Pakai Dorottya
Research topic: Az ageizmus vizsgálata az osztrák-magyar határtérségben
anti-ageista stratégia megalkotása céljából
Supervisors of the applicant: Prof. Dr. Csilla Obádovics
Martos János András
Research topic: Az innovációalapú szállodaipar kihívásai a 21. században
Supervisors of the applicant: Dr. habil. Judit Grotte / Dr. habil. Zoltán Szabó
Phillipp NOLL
Research topic:
Autonomes Fahren - Wie neue Technologien die Verbraucherpräferenzen beeinflussen und
sich auf Geschäftsmodelle für den privaten Automobilverkauf auswirken
Supervisors of the applicant: Dr. habil. Zoltán Szabó / Prof. Dr. Roland Vogt
Yuan ZHANG
Research topic:
Exploring Tourist Perceptions:
An Integrated Approach to Understanding Consumer Behaviour in the Tourism Industry
Supervisors of the applicant: Dr. habil. Zoltán Szabó
Náhlik András
Research topic:
Egyetemvárosok fenntarthatóságának elemzése környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból
Supervisors of the applicant: Laura Bazsóné dr. Bertalan / Dr. habil. András Polgár
Date: 6th June 2025. at 8:00 a.m.
Place: SOE Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics (Room 203)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Árpád Papp-Váry PhD senior research fellow (SOE LKK)
Members of the Committee:
Dr. Rita Lukács PhD product manager (STRT Invest Kft.)
Dr. habil. Balázs István Tóth PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.06.19. 10.00 Complex exam – Eliyas Ebrahim Aman
ugrás az oldal tetejére

ELIYAS EBRAHIM AMAN
complex exam
by the PhD applicant
Date of the exam:
19th June 2023. at 10.00 a.m.
University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam
by the PhD applicant
ELIYAS EBRAHIM AMAN
Date of the exam:
19th June 2023. at 10.00 a.m.
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9., Room 15.
The title of the research summary:
Tourism marketing practices and sustainability of tourism development in national parks:
Perspective of Bale Mountain National Park, Ethiopia.
Supervisor of the applicant:
Dr. habil. Árpád PAPP-VÁRY (SOE-LKK)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. Nikoletta NÉMETH assistant professor (SOE LKK)
Dr. Tivadar MÁHR assistant lecturer (PE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.06.06. 09:00 Komplex exam
ugrás az oldal tetejére

Date:
Thursday, 6th June 2024 at 9:00 a.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam
by the PhD applicants
Asma MECHTA
Research topic:
The role and task of the accounting information system in the management
of the company and in the preparation of the management decision
Supervisors of the applicant:
Prof. Dr. Zsuzsanna SZÉLES – Dr. Ágnes SIKLÓSI
Ramil GULIYEV
Research topic:
Cryptocurrency in financial markets: effects of regulation updates
and quality of markets on trading volumes of cryptocurrency
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Zsuzsanna SZÉLES
Date:
Thursday, 6th June 2024 at 9:00 a.m.
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9. (Room 4.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Balázs István TÓTH PhD associate professor (SOE LKK)
Members of the Committee:
Dr. Károly SZÓKA PhD associate professor (SOE LKK)
Dr. Szilárd HEGEDŰS PhD college associate professor (BGE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.06.08. 14.00 Komplex vizsga – Ionescu Astrid
ugrás az oldal tetejére

IONESCU ASTRID
doktorjelölt
komplex vizsgája
Időpont:
2023. június 8. (csütörtök), 14.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
IONESCU ASTRID
doktori komplex vizsgájára.
Időpont:
2023. június 8. (csütörtök), 14.00 óra
Kutatási téma:
A home office és a szervezeti kultúra egymásra gyakorolt hatásai a magyarországi multinacionális vállalatoknál
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Doktori Terem (fszt. 15.)
Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna dékán, egyetemi tanár (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. habil. Balázs László oktatási rektorhelyettes (DUE)
Dr. Bartók István egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Pirger Tamás egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.06.06. 09:00 - Komplex exam - Thi Thuy Sinh TRAN
ugrás az oldal tetejére

Thi Thuy Sinh TRAN
PhD applicant
Date:
Thursday, 6th June 2024 at 9:00 a.m.
The University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam
by the PhD applicant
Thi Thuy Sinh TRAN
Research topic:
The impact of the COVID-19 pandemic on strategic management of small and medium sized enterprises
in the northern midlands and mountains region, Vietnam
Supervisor of the applicant:
Dr. Nikoletta NÉMETH
Date:
Thursday, 6th June 2024 at 9:00 a.m.
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS PhD professor (SOE LKK)
Co-Chair of the Committee:
Dr. habil. Árpád PAPP-VÁRY PhD senior research fellow (SOE LKK)
Members of the Committee:
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE LKK)
Dr. habil. Éva HAPP PhD associate professor (SZE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.09.26. 10.00 Szóbeli szigorlat – Kőrösi-Szabó Tamás
ugrás az oldal tetejére

Kőrösi-Szabó Tamás
doktorjelölt
szóbeli szigorlata
Időpont:
2024. szeptember 26. (csütörtök), 10.00 óra
M E G H Í V Ó
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
KŐRÖSI-SZABÓ TAMÁS
szóbeli szigorlatára
A szigorlati dolgozat címe:
TERÜLETI TŐKE ÉS TERÜLETI VERSENYKÉPESSÉG
Időpont:
2024. szeptember 26. (csütörtök) 10:00 óra
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., (Terem: 208)
A Bizottság elnöke:
Dr. habil. Tóth Balázs István PhD egyetemi docens (SOE LKK)
A Bizottság tagjai:
Bazsóné Dr. Bertalan Laura PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Dusek Tamás PhD egyetemi tanár (SZE)
A jelölt tudományos témavezetője:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.06.05. 10.00 Komplex vizsga
ugrás az oldal tetejére

Időpont:
2026. június 5. (péntek), 10 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
ADORJÁN BALÁZS
Kutatási téma:
Vásárlói magatartásmodell megalkotása és újszerű marketingszolgáltatás fejlesztése
a hazai társasjáték piacon
Témavezető: Dr. Bednárik Éva PhD egyetemi docens
HORVÁTH-VARGYAS DANIELLA
Research topic:
Stratégiai reziliencia és a kettős átállás paradoxona a határmenti turizmusban –
a Sopron–Fertő régió szállodaiparának komparatív elemzése
Témavezető: Dr. Keresztes Gábor PhD egyetemi docens
LANGERNÉ VARGA ZSÓFIA
A városmarketing és városmárkázás szerepe a települések versenyképességében –
Okos városok marketingtevékenysége turisztikai megközelítésben Sárvár példáján keresztül
Témavezető: Dr. habil. Papp-Váry Árpád PhD tudományos főmunkatárs
IPACS BOGLÁRKA
Folyamatfejlesztési módszerek fenntarthatósági aspektusai
Témavezető(k): Dr. habil. Malatyinszki Szilárd PhD / Dr. habil. Koloszár László PhD
KASZA SÁNDOR
Infláció, fogyasztóiár-indexek és élelmiszer árstop
Témavezető(k): Prof. Dr. Széles Zsuzsanna PhD / Prof. Dr. Varga József PhD
doktori komplex vizsgájára
Időpont:
2026. június 5. (péntek) 10:00 órától
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fszt. 15.)
Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Prof. Dr. Happ Éva PhD egyetemi tanár (SZE)
Bazsóné Dr. Bertalan Laura PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2025.01.07. 10.45 Komplex vizsga - Légrádi Miklós
ugrás az oldal tetejére

Időpont:
2025. január 7. (kedd), 10.45 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
Légrádi Miklós
Kutatási témája:
A könyvtermékek fogyasztói magatartásának vizsgálata
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. habil. Szabó Zoltán PhD egyetemi docens (SOE LKK)
doktori komplex vizsgájára
Időpont:
2025. január 7. (kedd) 10:45 órától
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fszt. 15.)
Bizottság elnöke:
Dr. habil. Papp-Váry Árpád tudományos főmunkatárs (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. habil. Happ Éva PhD egyetemi docens (SZE)
Dr. Bartók István PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2025.01.22. 14.00 Komplex vizsga - Hackl János
ugrás az oldal tetejére

Időpont:
2025. január 22. (szerda), 14 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
Hackl János
Kutatási téma:
Globális és lokális ellátási láncok problémái a csomagküldő szektorban
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. Németh Nikoletta PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. Cziráki Gábor PhD adjunktus (SOE LKK)
doktori komplex vizsgájára
2025. január 22. (szerda) 14:00 órától
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (Fszt. 15.)
Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla egyetemi tanár (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. Süle Edit PhD egyetemi docens (SZE)
Dr. Mészáros Katalin PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2025.01.28. 11.00 Szóbeli szigorlat – Mudri György
ugrás az oldal tetejére

Mudri György
doktorjelölt
szóbeli szigorlata
Időpont:
2025. január 28. (kedd), 11.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
MUDRI GYÖRGY
szóbeli szigorlatára
A szigorlati dolgozat címe:
A magyarországi mezőgazdasági vállalkozások eredményességének összehasonlító elemzése
az uniós csatlakozás után és a vállalkozások teljesítményét befolyásoló pénzügyi tényezők azonosítása
Időpont:
2025. január 28. (kedd) 11:00 óra
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (Fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
A Bizottság tagjai:
Dr. habil. Bozsik Norbert PhD főiskolai tanár (MATE)
Dr. Cziráki Gábor PhD adjunktus (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. habil. Baranyi Aranka PhD / Dr. Kovács Attila PhD
Prof. Dr. Obádovics Csilla
Doktori Iskola vezető
ugrás az oldal tetejére
2024.06.06. 13.30 Komplex vizsga – Tevely Titanilla Virág
ugrás az oldal tetejére

Tevely Titanilla Virág
doktorjelölt
komplex vizsgája
Időpont:
2024. június 6. (csütörtök), 13.30 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
Tevely Titanilla Virág
Kutatási témája:
Marketingkommunikáció a fenntartható örökségturizmusért
– múltunk jelene a digitális korban
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. habil. Papp-Váry Árpád
doktori komplex vizsgájára
Időpont:
2024. június 6. (csütörtök) 13:30 órától
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fszt. 15.)
Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. Bartók István PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. habil. Happ Éva PhD egyetemi docens (SZE)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.06.12. 8.00 Komplex vizsga
ugrás az oldal tetejére

Időpont:
2024. június 12. (szerda), 8 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
Siklósi Veronika
Kutatási témája:
A fenntarthatóság megjelenésének vizsgálata a vállalkozások finanszírozásában elméleti és gyakorlati oldalról
A jelölt tudományos témavezetői:
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna
Márkus Mónika
Start-up vállalatok életciklusának vizsgálata, valamint finanszírozási lehetőségei
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. habil. Baranyi Aranka - Dr. Csermák József
doktori komplex vizsgájára
Időpont:
2024. június 12. (szerda) 8:00 órától
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fszt. 15.)
Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. Ambrus Rita Anna PhD egyetemi docens (SZE)
Dr. Szóka Károly PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.06.12. 10.00 Komplex vizsga
ugrás az oldal tetejére

Időpont:
2024. június 12. (szerda), 10 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
Gácsér Norbert György
Kutatási témája:
Green-Controlling - A fenntarthatósági vezetői számvitel helyzete a magyar vállalati szektorban
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. Szóka Károly
Fábiánné Játékos Judit Ilona
Kutatási témája:
Egy élet munkájának ára, avagy a generációváltás hatása a cégértékre
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. habil. Baranyi Aranka - Dr. Kovács Tamás
doktori komplex vizsgájára
Időpont:
2024. június 12. (szerda) 10:00 órától
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fszt. 15.)
Bizottság elnöke:
Dr. habil. Koloszár László PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. Ambrus Rita Anna PhD egyetemi docens (SZE)
Tóthné Dr. Szabó Erzsébet PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.03.20. 14.00 Szóbeli szigorlat – Marczellné Szilágyi Eszter
ugrás az oldal tetejére

MARCZELLNÉ SZILÁGYI ESZTER
doktorjelölt
szóbeli szigorlata
Időpont:
2024. március 20. (szerda), 14.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
MARCZELLNÉ SZILÁGYI ESZTER
szóbeli szigorlatára
A szigorlati dolgozat címe:
Az érzelmi intelligencia kapcsolata a menedzsment- illetve
a leadership-módszerek hatékonyságával
Időpont:
2024. március 20. (szerda) 14:00 óra
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (Fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
A Bizottság tagjai:
Dr. Kópházi Andrea PhD egyetemi docens (SOE-LKK)
Dr. habil. Balázs László PhD egyetemi docens (DUE)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. habil. Kiss Ferenc PhD / Dr. Keresztes Gábor PhD
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.01.20. 9.00 Komplex vizsga - Kelen Andrea
ugrás az oldal tetejére

Kelen Andrea
Időpont:
2026. január 20. (kedd), 9 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
KELEN ANDREA
Kutatási téma:
Járóbeteg irányítási rendszer fejlesztésének hatása
a betegellátás minőségére és költséghatékonyságára
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Faragó Beatrix PhD egyetemi docens (SOE BPK)
doktori komplex vizsgájára
2026. január 20. (kedd) 9:00 órától
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Doktori terem (Fszt. 4)
Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Prof. Dr. Dunay Anna PhD egyetemi tanár (NJE)
Dr. habil. Bártfai Zoltán PhD egyetemi docens (SOE BPK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.06.08. 13.00 Komplex vizsga – Tóth Rita
ugrás az oldal tetejére

TÓTH RITA
doktorjelölt
komplex vizsgája
Időpont:
2023. június 8. (csütörtök), 13.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
TÓTH RITA
doktori komplex vizsgájára
Időpont:
2023. június 8. (csütörtök), 13.00 óra
Kutatási téma:
A vállalkozások jövedelmezőségének vizsgálata nettó jövedelmezőségi módszer alkalmazásával nemzetgazdasági és nemzetközi szinten
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Doktori Terem (fszt. 15.)
Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna dékán, egyetemi tanár (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. habil. Balázs László oktatási rektorhelyettes (DUE)
Dr. Bartók István egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Hoschek Mónika egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. habil. Hegedűs Mihály egyetemi docens (TPF)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.01.20. 9.45 Komplex vizsga - Kalcsú Zoltán
ugrás az oldal tetejére

Kalcsú Zoltán
Időpont:
2026. január 20. (kedd), 9.45 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
KALCSÚ ZOLTÁN
Kutatási téma:
Hulladék hasznosítás a körkörös gazdaság szempontjából
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Bednárik Éva PhD egyetemi docens (SOE LKK)
doktori komplex vizsgájára
2026. január 20. (kedd) 9:45 órától
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Doktori terem (Fszt. 4)
Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Pappné Dr. Vancsó Judit PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Illés Bálint Csaba CSc egyetemi tanár (NJE)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.06.06. 9.00 Komplex vizsga
ugrás az oldal tetejére

Időpont:
2024. június 6. (csütörtök), 9.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
Jámbori Zsuzsanna
Kutatási témája:
Az ellátó ökoszisztéma szolgáltatások nem faalapú termékeinek gazdasági és társadalmi elemzése,
a fenntartható természetgazdálkodás tükrében, piacraviteli lehetőségei, és hatékony marketingstratégiája Magyarországon
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Bednárik Éva
Rostás Sándor
Kutatási téma:
A magyar és a német környezetvédelmi szabályozás elemzése és összehasonlítása
A jelölt tudományos témavezetője:
Pappné Dr. Vancsó Judit
doktori komplex vizsgájára
Időpont:
2024. június 6. (csütörtök) 9:00 órától
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fszt. 15.)
Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Társ-elnök:
Dr. habil. Papp-Váry Árpád PhD tudományos főmunkatárs (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. Bartók István PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. habil. Happ Éva PhD egyetemi docens (SZE)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.06.06. 13.30 Komplex vizsga
ugrás az oldal tetejére

Időpont:
2024. június 6. (csütörtök), 13.30 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
Kulbert Gábor
Kutatási témája:
A hazai KKV szektor innovációs tevékenységének vizsgálata a fenntarthatóság szempontjából
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Keresztes Gábor
Porzsolt Péter
Kutatási témája:
Kiskereskedelmi marketingstratégiák és fogyasztói magatartás
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Mészáros Katalin
doktori komplex vizsgájára
Időpont:
2024. június 6. (csütörtök) 13:30 órától
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fszt. 15.)
Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Társ-elnök:
Dr. habil. Papp-Váry Árpád PhD tudományos főmunkatárs (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. Bartók István PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. habil. Happ Éva PhD egyetemi docens (SZE)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.06.06. 9:00 Komplex vizsga – Kovács Zoltán
ugrás az oldal tetejére

Kovács Zoltán
doktorjelölt
komplex vizsgája
Időpont:
2024. június 6. (csütörtök), 9 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
Kovács Zoltán
Kutatási témája:
A pénzügyi öngondoskodás generációkon átívelő preferencia változásainak a vizsgálata
A jelölt tudományos témavezetői:
Prof. Dr. Dunay Anna – Prof. Dr. Széles Zsuzsanna
doktori komplex vizsgájára
Időpont:
2024. június 6. (csütörtök) 9:00 órától
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Doktori Terem (fszt. 4.)
Bizottság elnöke:
Dr. habil. Tóth Balázs István PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. Szóka Károly PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. Hegedűs Szilárd PhD főiskolai docens (BGE)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.02.04. 12.00 Komplex vizsga - Kalcsú Zoltán
ugrás az oldal tetejére

Kalcsú Zoltán
Időpont:
2026. február 4. (szerda), 12.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
KALCSÚ ZOLTÁN
Kutatási téma:
Hulladék hasznosítás a körkörös gazdaság szempontjából
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Bednárik Éva PhD egyetemi docens (SOE LKK)
ismételt doktori komplex vizsgájára
2026. február 4. (szerda) 12:00 órától
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Doktori terem (Fszt. 4)
Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Szalay László DSc egyetemi tanár (SOE FMK)
Bizottsági tagok:
Pappné Dr. Vancsó Judit PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Dunay Anna PhD egyetemi tanár (NJE)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.06.08. 12.00 Complex exam – Marjan Shirahmad
ugrás az oldal tetejére

MARJAN SHIRAHMAD
complex exam
by the PhD applicant
Date of the exam:
8th June 2023. at 12.00 a.m.
University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam
by the PhD applicant
MARJAN SHIRAHMAD
Date of the exam:
8th June 2023. at 12.00 a.m.
The title of the research summary:
The Effect of Customer Involvement, Engagement, Experience and Identification on Customer Behavioral Intentions in Sports Tourism Destination
Supervisor of the applicant:
Dr. habil Dávid PAÁR (SOE-LKK)
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9., Room 15.
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Zsuzsanna SZÉLES professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. habil. László BALÁZS vice rector (DUE)
Dr. István BARTÓK associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.06.08. 11.00 Complex exam – Khouloud Challouf
ugrás az oldal tetejére

KHOULOUD CHALLOUF
complex exam
by the PhD applicant
Date of the exam:
8th June 2023. at 11.00 a.m.
University of Sopron Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam
by the PhD applicant
KHOULOUD CHALLOUF
Date of the exam:
8th June 2023. at 11.00 a.m.
The title of the research summary:
Emerging Green Supply Chain Management with Industry 4.0 in Energy Management companies
Supervisor of the applicant:
Dr. habil László KOLOSZÁR – Dr. Nikoletta NÉMETH (SOE-LKK)
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet str. 9., Room 15.
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Zsuzsanna SZÉLES professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. habil. László BALÁZS vice rector (DUE)
Dr. István BARTÓK associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.06.08. 14.00 Komplex vizsga – Horváth Kornélia
ugrás az oldal tetejére

HORVÁTH KORNÉLIA
doktorjelölt
komplex vizsgája
Időpont:
2023. június 8. (csütörtök), 14.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
HORVÁTH KORNÉLIA
doktori komplex vizsgájára
Időpont:
2023. június 8. (csütörtök), 14.00 óra
Kutatási téma:
A városmarketing és városmárkázás szerepe a gyógyfürdővárosok turisztikai versenyképességében
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Doktori Terem (fszt. 4.)
A bizottság elnöke:
Prof. Dr. Kulcsár László professzor (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. Lantos Zoltán tanszékvezető, egyetemi docens (SOTE)
Dr. Mészáros Katalin egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. habil. Papp-Váry Árpád tudományos főmunkatárs (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.06.08. 13.00 Komplex vizsga – Dr. Zugor Zsuzsanna
ugrás az oldal tetejére

DR. ZUGOR ZSUZSANNA
doktorjelölt
komplex vizsgája
Időpont:
2023. június 8. (csütörtök), 13.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
DR. ZUGOR ZSUZSANNA
doktori komplex vizsgájára
Időpont:
2023. június 8. (csütörtök), 13.00 óra
Kutatási téma:
A pénzügypolitika hatása Európa demográfiai helyzetére a jóléti állam fenntarthatóságának tükrében
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Doktori Terem (fszt. 4.)
A bizottság elnöke:
Prof. Dr. Kulcsár László professzor (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. Lantos Zoltán tanszékvezető, egyetemi docens (SOTE)
Dr. Mészáros Katalin egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Prof. Dr. Obádovics Csilla egyetemi tanár (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.06.08. 11.00 Komplex vizsga – Dr. Kovács Erika Krisztina
ugrás az oldal tetejére

DR. KOVÁCS ERIKA KRISZTINA
doktorjelölt
komplex vizsgája
Időpont:
2023. június 8. (csütörtök), 11.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
DR. KOVÁCS ERIKA KRISZTINA
doktori komplex vizsgájára
Időpont:
2023. június 8. (csütörtök), 11.00 óra
Kutatási téma:
A digitális technológiák (telemedicina) alkalmazásának lehetőségei, kockázatai a betegellátásban és hatásuk az egészségügyi szolgáltatás eredményére
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Doktori Terem (fszt. 4.)
A bizottság elnöke:
Prof. Dr. Kulcsár László professzor (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. Lantos Zoltán tanszékvezető, egyetemi docens (SOTE)
Dr. Mészáros Katalin egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Prof. Dr. Obádovics Csilla egyetemi tanár (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.01.10. Complex exam – Arjana Kadiu
ugrás az oldal tetejére

ARJANA KADIU
complex exam
by the PhD applicant
Date of the exam:
10th January 2023 at 10.00 a.m.
UNIVERSITY OF SOPRON
Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to a complex exam
by the PhD applicant
ARJANA KADIU
The title of the research summary:
Marketing strategies promoting balanced economic growth and sustainable tourism in the country of Albania
Date of the exam:
10th January 2023 at 10.00 a.m.
Place:
UNIVERSITY OF SOPRON Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
(Sopron, Erzsébet str. 9.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Árpád PAPP-VÁRY senior research fellow (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. Judit VANCSÓ PAPPNÉ associate professor (SOE LKK)
Dr. habil. András KOVÁCS associate professor (BGE)
Supervisor of the applicant:
Dr. habil. Zoltán SZABÓ associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.06.21. 11.00 óra Munkahelyi vita – Szőke Tünde Mónika
ugrás az oldal tetejére

SZŐKE TÜNDE MÓNIKA
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2024. június 21. (péntek) 11:00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
SZŐKE TÜNDE MÓNIKA
LASSÚ (SLOW) TURIZMUS BELSŐ RENDSZERÉNEK VIZSGÁLATA
című PhD értekezésének
2024. június 21-én (pénteken) 11:00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Dr. habil. Papp-Váry Árpád PhD tudományos főmunkatárs (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. habil. Happ Éva PhD egyetemi docens (SZE)
Dr. Mészáros Katalin PhD egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetői:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD - Dr. Hoschek Mónika PhD
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.02.19. 11.00 óra Munkahelyi vita – Patyi Balázs
ugrás az oldal tetejére

Patyi Balázs
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2024. február 19. (hétfő) 11:00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
PATYI BALÁZS
A VÁLSÁG ELŐREJELZŐ MODELLEK MEGBÍZHATÓSÁGÁNAK ELLENŐRZÉSE
A HAZAI KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÓI SZEKTORBAN
című PhD értekezésének
2024. február 19-én (hétfőn) 11:00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Dr. habil. Baranyi Aranka PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Dr. Ambrus Rita Anna PhD egyetemi docens (SZE)
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. Szóka Károly - Dr. habil. Pataki László
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.02.12. 14.00 óra Munkahelyi vita – Vitéz-Durgula Judit
ugrás az oldal tetejére

Vitéz-Durgula Judit
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2024. február 12-én (hétfő) 14:00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
Vitéz-Durgula Judit
AZ EGÉSZSÉGIPARI KIS-ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PÉNZÜGYI ÉS
FINANSZÍROZÁSI JELLEMZŐI MAGYARORSZÁGON,
A VISEGRÁDI NÉGYEK ÖSSZEHASONLÍTÁSÁBAN
című PhD értekezésének
2024. február 12-én (hétfő) 14:00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Dr. habil. Tóth Balázs István PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. habil. Baranyi Aranka PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. Mattiassich Norbert PhD osztályvezető (Soproni Gyógyközpont)
A jelölt tudományos témavezetői:
Prof. Dr. Szalay László – Dr. habil. Pataki László
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.05.08. 10.00 Internal defence - Mohamed El Merroun
ugrás az oldal tetejére

Mohamed El Merroun
internal defence
by the PhD applicant
Date of the defence:
8th May 2024 at 10:00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
Mohamed El Merroun
The title of the dissertation:
Industry 4.0 Implementation Strategies to Enhance Environmental
Sustainability in Modern Enterprises
Date of the defence:
8th May 2024 at 10:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Dávid PAÁR PhD associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Nikoletta NÉMETH PhD associate professor (SOE LKK)
Dr. Balázs GYENGE PhD associate professor (METU)
Supervisor of the applicant:
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2024.02.28. 09.00 óra Munkahelyi vita – Mattiassich Enikő
ugrás az oldal tetejére

Mattiassich Enikő
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2024. február 28. (szerda) 09:00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
MATTIASSICH ENIKŐ
A fenntartható finanszírozás lehetséges eszközei és módszerei
a magyarországi kórházakban
című PhD értekezésének
2024. február 28-án (szerdán) 09:00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. habil. Bártfai Zoltán egyetemi docens (SOE BPK)
Dr. habil. Hegedűs Mihály főiskolai tanár (TPF)
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. Szóka Károly egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2024.12.09. 14.00 óra Munkahelyi vita – Lenti Attila
ugrás az oldal tetejére

Lenti Attila
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2024. december 9. (hétfő) 14:00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
LENTI ATTILA
AZ AGRÁRERDÉSZET SZEREPE AZ AMAZONASMEDENCE KOLUMBIAI TERÜLETEINEK
FENNTARTHATÓ BIOÖKONÓMIAI ÁTMENETÉBEN
című PhD értekezésének
2024. december 9-én (hétfőn) 14:00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. Soltész Béla PhD egyetemi docens (ELTE)
Dr. Keserű Zsolt PhD tudományos főmunkatárs, osztályvezető (SOE ERTI)
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. Borovics Attila PhD főigazgató (SOE ERTI)
A jelölt tudományos témavezetői:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD - Dr. Hoschek Mónika PhD
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2025.05.29. 10.00 óra Munkahelyi vita – Tóth Rita
ugrás az oldal tetejére

Tóth Rita
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2025. május 29. (csütörtök) 10:00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
TÓTH RITA
A vállalkozások jövedelmezőségének vizsgálata
nettó jövedelmezőségi módszer alkalmazásával nemzetgazdasági és nemzetközi szinten
című PhD értekezésének
2025. május 29-én (csütörtök) 10:00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Prof. Dr. Dunay Anna PhD egyetemi tanár (NJE)
Dr. habil. Baranyi Aranka PhD egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. Hoschek Mónika PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. habil. Hegedűs Mihály PhD tanszékvezető, főiskolai tanár (TPF)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2022.11.22. Munkahelyi vita – Nyikos Bendegúz Richárd
ugrás az oldal tetejére

NYIKOS BENDEGÚZ RICHÁRD
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2022. november 22. (kedd), 13.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
NYIKOS BENDEGÚZ RICHÁRD
BUSINESS USE OF SOCIAL MEDIA IN HUNGARY:
OPPORTUNITIES ACROSS GENERATIONS, REGIONS AND PLATFORMS IN THE CATERING INDUSTRY
című PhD értekezésének
2022. november 22-én (kedd), 13.00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar, Tanácsterem
Sopron, Erzsébet u. 9. fsz. 15.
A Bizottság elnöke:
Dr. habil. Papp-Váry Árpád tudományos főmunkatárs (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. Lukács Rita főiskolai docens (METU)
Dr. Németh Nikoletta adjunktus (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Mészáros Katalin egyetemi docens
Dr. habil. Szabó Zoltán egyetemi docens
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.02.04. 10.00 óra Munkahelyi vita – Dr. Zugor Zsuzsanna
ugrás az oldal tetejére

DR. Zugor Zsuzsanna
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2026. február 4. (szerda) 10:00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
Dr. ZUGOR ZSUZSANNA
A pénzügyi kultúra és a munkaerőpiaci helyzet összefüggése a társadalmi,
demográfiai jellemzőkkel (a hátrányos helyzetű lakosság körében)
című PhD értekezésének
2026. február 4-én (szerdán) 10:00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Szalay László PhD egyetemi tanár (SOE FMK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Prof. Dr. Németh Erzsébet PhD egyetemi tanár (METU)
Dr. Szóka Károly PhD egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetői:
Prof. Dr. Kulcsár László CSc professzor emeritus (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.02.11. 10.00 óra Munkahelyi vita – Ruff Tamás
ugrás az oldal tetejére

Ruff Tamás
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2026. február 11. (szerda) 10:00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
RUFF TAMÁS
A magyar fiatalok külföldi migrációjának társadalmi-gazdasági aspektusai
című PhD értekezésének
2026. február 11-én (szerdán) 10:00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Doktori terem (fsz. 4.)
A Bizottság elnöke:
Dr. habil. Papp-Váry Árpád Ferenc PhD tudományos főmunkatárs (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. Varga Beatrix PhD egyetemi docens (ME)
Dr. habil. Jankó Ferenc PhD egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetői:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD / Dr. Resperger Richárd PhD
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.02.18. 10.00 óra Munkahelyi vita – Mudri György
ugrás az oldal tetejére

Mudri György
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2026. február 18. (szerda) 10:00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
Mudri György
A magyarországi mezőgazdasági vállalkozások eredményességének összehasonlító elemzése
az uniós csatlakozás után és a vállalkozások teljesítményét befolyásoló pénzügyi tényezők azonosítása
című PhD értekezésének
2026. február 18-án (szerdán) 10:00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Szalay László DSc egyetemi tanár (SOE)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Prof. Dr. Vasa László PhD egyetemi tanár (SZE RGDI)
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. habil. Baranyi Aranka PhD / Dr. Kovács Attila PhD
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.03.10. 13.00 óra Munkahelyi vita – dr. Kovács Erika Krisztina
ugrás az oldal tetejére

dr. Kovács Erika Krisztina
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2026. március 10. (kedd) 13:00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
dr. Kovács Erika Krisztina
A digitális egészségügyi megoldások terjedése és használata
Európában és Magyarországon: társadalmi mintázatok és a háztartások szerepe
című PhD értekezésének
2026. március 10-én (kedden) 13:00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (Fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Fábián Attila PhD rektor, egyetemi tanár (SOE)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Prof. Dr. Csiszárik-Kocsir Ágnes PhD egyetemi tanár (ÓE)
Dr. habil. Vida Gergő PhD tudományos főmunkatárs (SOE BPK)
A jelölt tudományos témavezetői:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.03.18. 14.00 óra Munkahelyi vita – Takács-Pakai Dorottya
ugrás az oldal tetejére

Takács-Pakai Dorottya
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2026. március 18. (szerda) 14:00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
Takács-Pakai Dorottya
Az ageizmus vizsgálata az osztrák–magyar határtérségben anti-ageista stratégia megalkotása céljából
című PhD értekezésének
2026. március 18-án (szerdán) 14:00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterme (Fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Dr. habil. Papp-Váry Árpád Ferenc PhD tudományos főmunkatárs (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. Mészáros Katalin PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. Kucsera Csaba PhD egyetemi docens (ELTE TáTK)
A jelölt tudományos témavezetői:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.05.22. 13.00 óra Munkahelyi vita – Tevely Titanilla Virág
ugrás az oldal tetejére

Tevely Titanilla Virág
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2026. május 22. (péntek) 13:00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
Tevely Titanilla Virág
A sötét turizmus helyzete és lehetőségei Magyarországon:
A keresleti és a kínálati oldal vizsgálata
című PhD értekezésének
2026. május 22-én (pénteken) 13:00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (fsz. 15.)
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla PhD egyetemi tanár (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Prof. Dr. Happ Éva PhD egyetemi tanár (SZE)
Dr. Palancsa Attila PhD egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. habil. Papp-Váry Árpád Ferenc PhD / Dr. Lukács Rita PhD
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2022.11.29. Munkahelyi vita – Samu István
ugrás az oldal tetejére

SAMU ISTVÁN
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2022. november 29. (kedd), 11.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
SAMU ISTVÁN
AZ IPOLY-MENTE HATÁRMENTI TÉRSÉG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI REINTEGRÁCIÓS VIZSGÁLATA
IPOLYHÍDVÉG ÉS DRÉGELYPALÁNK PÉLDÁJÁN
című PhD értekezésének
2022. november 29-én (kedd), 11.00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar, Tanácsterem
Sopron, Erzsébet u. 9. fszt. 15.
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Obádovics Csilla egyetemi tanár (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. habil. Farkas Tibor egyetemi docens (MATE)
Dr. Varga Norbert egyetemi docens (SOE BPK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Prof. Dr. Kulcsár László professzor
Dr. habil. Tóth Balázs István egyetemi docens
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.06.08. 10.00 Komplex vizsga – Ruff Tamás
ugrás az oldal tetejére

RUFF TAMÁS
doktorjelölt
komplex vizsgája
Időpont:
2023. június 8. (csütörtök), 10.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
RUFF TAMÁS
doktori komplex vizsgájára
Időpont:
2023. június 8. (csütörtök), 10.00 óra
Kutatási téma:
A magyar fiatalok belföldi és külföldi mobilitási tervei, gyakorlata
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Doktori Terem (fszt. 4.)
A bizottság elnöke:
Prof. Dr. Kulcsár László professzor (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Dr. Lantos Zoltán tanszékvezető, egyetemi docens (SOTE)
Dr. Mészáros Katalin egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetője:
Prof. Dr. Obádovics Csilla egyetemi tanár (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2026.02.25. Internal defence – Cedric Bartelt
ugrás az oldal tetejére

Cedric Bartelt
English language
internal defence
Date of the defence:
25th February 2026 at 10.00
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an German language internal defense by the PhD applicant
Cedric Bartelt
The title of the dissertation:
Einsatz generativer Künstlicher Intelligenz in B2B Marketingprozessen bei kleinen und
mittelständischen Unternehmen in Deutschland
Date of the defence:
25th February 2026 at 10:00
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Dávid Paár PhD associate professor (SOE LKK, PTE ETK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. Uwe Kleinkes PhD professor (Hochschule Hamm-Lippstadt)
Prof. Dr. Csaba Székely DSc professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. habil. László Koloszár (SOE LKK) / Prof. Dr. Carolin Tewes (FOM)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.02.26. Internal defence – Alexander Maximilian Röser
ugrás az oldal tetejére

Alexander Maximilian Röser
English language
internal defence
Date of the defence:
26th February 2026 at 10.00
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
Alexander Maximilian Röser
The title of the dissertation:
AI-Based Decision Support for Optimizing Single Stock Investment Decisions
Date of the defence:
26th February 2026 at 10:00
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla Obádovics PhD professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. István Takács PhD professor (KJE)
Dr. Zsolt György Tóth PhD associate professor (SOE FMK)
Supervisor of the applicant:
Dr. habil. Dávid Paár PhD (SOE LKK, PTE ETK) / Prof. Dr. Serkan Akbay (FOM)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.03.04. Internal defence – Zouhair Samir
ugrás az oldal tetejére

Zouhair Samir
English language
internal defence
Date of the defence:
4th March 2026 at 13.30
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
ZOUHAIR SAMIR
The title of the dissertation:
The role of sustainability transition
in strengthening agricultural development resilience to water scarcity in Morocco
Date of the defence:
4th March 2026 at 13:30
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Ferenc JANKÓ PhD associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Nikoletta NÉMETH PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Attila JÁMBOR DSc professor (BCE)
Supervisor of the applicant:
Dr. Judit Vancsó Pappné PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.03.12. Internal defence – Norbert Klein
ugrás az oldal tetejére

Norbert Klein
English language
internal defence
Date of the defence:
12th March 2026 at 10.00
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an German language internal defense by the PhD applicant
Norbert Klein
The title of the dissertation:
Maßnahmen des Personalmanagements in deutschen Banken
unter besonderer Berücksichtigung der Motive und der Fürsorgepflicht von Führungskräften
Date of the defence:
12th March 2026 at 10:00
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Dávid Paár PhD associate professor (SOE LKK, PTE ETK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. Éva Happ PhD professor (SZE)
Dr. habil. Zoltán Szabó PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Csaba Székely DSc professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.09.03. Internal defence – Szabados Levente
ugrás az oldal tetejére

Szabados Levente
English language
internal defence
Date of the defence:
3th September 2025 at 10.00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
LEVENTE SZABADOS
The title of the dissertation:
AI AT WORK: PROMISES, PERILS, AND PARADOXES OF ADOPTION
Date of the defense:
3th September 2025 at 10:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Zsuzsanna Széles PhD professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. Anna Sudár PhD assistant professor (BCE)
Dr. István Bartók PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. Andrea Kópházi PhD / Dr. habil. Ferenc Kiss PhD
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.07.02. Internal defence – Marczellné Szilágyi Eszter
ugrás az oldal tetejére

Marczellné Szilágyi Eszter
English language
internal defence
Date of the defence:
02. July 2025 at 12.00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
MARCZELLNÉ SZILÁGYI ESZTER
The title of the dissertation:
Effective use of emotional intelligence tools in management
practices in a rapidly changing business environment
Date of the defence:
2th July 2025 at 12:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 4)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Zsuzsanna Széles PhD professor (SOE LKK)
Members of the committee:
Dr. habil. Bálint Molnár PhD associate professor (ELTE IK)
Dr. István Bartók PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. Gábor Keresztes PhD / Dr. habil. Ferenc Kiss PhD
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.06.13. Internal defence – Eliyas Ebrahim Aman
ugrás az oldal tetejére

Eliyas Ebrahim Aman
English language
internal defence
Date of the defence:
13. June 2025 at 10.00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
ELIYAS EBRAHIM AMAN
The title of the dissertation:
Tourism Marketing Practices and Sustainability of Tourism Development in Protected Areas:
Perspective of Bale Mountain National Park, Ethiopia
Date of the defence:
13th June 2025 at 10:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. Balázs István TÓTH PhD associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Rita LUKÁCS PhD product manager (STRT Invest Kft.)
Dr. habil. Zoltán SZABÓ PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. habil. Árpád Ferenc PAPP-VÁRY PhD senior research fellow (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.02.17. Internal defence – Thi Thuy Sinh Tran
ugrás az oldal tetejére

Thi Thuy Sinh Tran
English language
internal defence
Date of the defence:
17. February 2026 at 13.00
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
Thi Thuy Sinh Tran
The title of the dissertation:
Social Media Marketing for Sustainability of Community-based Tourism Enterprises in Vietnam
Date of the defence:
17th February 2026 at 13:00
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. László KOLOSZÁR PhD associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Viktória KUNDI PhD associate professor (SZE KGK)
Dr. habil. Zoltán SZABÓ PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. Nikoletta NÉMETH PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.02.24. Internal defence – Mike Weiß
ugrás az oldal tetejére

Mike Weiß
English language
internal defence
Date of the defence:
24th February 2026 at 14.30
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
Mike Weiß
The title of the dissertation:
Proactive balancing strategies of organizational culture and
structure to increase corporate performance
Date of the defence:
24th February 2026 at 14:30
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. László KOLOSZÁR PhD associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Nikoletta NÉMETH PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Anna DUNAY PhD professor (NJE)
Supervisor of the applicant:
Dr. Bartók István János (SOE LKK) / Prof. Dr. Joachim Hafkesbrink (FOM)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.06.12. Internal defence – Wael Brinsi
ugrás az oldal tetejére

Wael Brinsi
English language
internal defence
Date of the defence:
12. June 2025 at 14.30 p.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
WAEL BRINSI
The title of the dissertation:
Implementation of Circular Economy Business Model by SMEs: Drivers and Barriers
Date of the defence:
12th June 2025 at 14:30 p.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS PhD professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. habil. Noémi PIRICZ PhD associate professor (ÓE)
Dr. Nikoletta NÉMETH PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. habil. László KOLOSZÁR PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.01.31. Internal defence – Ágnes Paulovics
ugrás az oldal tetejére

ÁGNES PAULOVICS
English language
internal defence
Date of the defence:
31. January 2023 at 15.00 p.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
ÁGNES PAULOVICS
The title of the dissertation:
Innovation Management in the Textile Industry:
Potential of Web3 Technologies in the Fashion Industry
Date of the defence:
31. January 2023 at 15:00 p.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9.
Chair of the Committee:
Dr. habil. Árpád PAPP-VÁRY senior research fellow (SOE-LKK)
Members of the committee:
Dr. Veronika KELLER associate professor (SZE)
Dr. habil. Zoltán SZABÓ associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. Gábor KERESZTES associate professor (SOE LKK)
Dr. habil. László KOLOSZÁR associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.02.26. Internal defence – Md Sadrul Islam Sarker
ugrás az oldal tetejére

MD SADRUL ISLAM SARKER
English language
internal defence
Date of the defence:
26. February 2025 at 11.00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
MD SADRUL ISLAM SARKER
The title of the dissertation:
Sustainable Leadership and Sustainability Performance
of the Readymade Garments (RMG) Industry in Bangladesh
Date of the defence:
26th February 2025 at 11:00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Dr. habil. László KOLOSZÁR PhD associate professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Prof. Dr. Anna DUNAY PhD professor (NJE)
Dr. Nikoletta NÉMETH PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. István BARTÓK PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2025.01.30. Internal defence – Dmitry Ganzha
ugrás az oldal tetejére

Dmitry Ganzha
English language
internal defence
Date of the defence:
30. January 2025 at 10.30 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
DMITRY GANZHA
The title of the dissertation:
Managing changes in payment systems
Its effects on the world trade and global economics
Date of the defence:
30th January 2025 at 10:30 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Zsuzsanna SZÉLES PhD professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. habil. László VÉRTESY PhD associate professor (MATE)
Dr. Károly SZÓKA PhD associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Dr. Erzsébet NEDELKA PhD assistant professor (ELTE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2026.02.11. 10.00 Internal defence – Asma Mechta
ugrás az oldal tetejére

Asma Mechta
English language
internal defence
Date of the defence:
11th February 2026 at 10.00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
ASMA MECHTA
The title of the dissertation:
The Financial and Sustainability Consequences of R&D and
Intangible Investments: UK Evidence
Date of the defence:
11th February 2026 at 10:00
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. László SZALAY DSc professor (SOE FMK)
Reviewers of the Committee:
Dr. habil. Tímea JUHÁSZ PhD associate professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Khaled Hussainey PhD professor (Bangor University, Bangor, Wales)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Zsuzsanna Széles / Dr. Ágnes Siklósi
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.02.22. Internal defence – Noor Ahmad Mahmood Al-Khudierat
ugrás az oldal tetejére

NOOR AHMAD MAHMOOD AL-KHUDIERAT
English language
internal defence
Date of the defence:
22nd February 2023 at 10.00 a.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
Noor Ahmad Mahmood Al-Khudierat
The title of the dissertation:
The impact of cultural dimensions on corporate social responsibility: cross countries study
Date of the defence:
22nd February 2023 at 10.00 a.m.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 4.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Csaba SZÉKELY professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. habil. Krisztina SZEGEDI associate professor (BGE)
Dr. Nikoletta NÉMETH assistant professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Attila FÁBIÁN professor (SOE LKK)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
2023.03.14. Munkahelyi vita – Szarvas Hajnalka
ugrás az oldal tetejére

SZARVAS HAJNALKA
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2023. március 14. (kedd), 10.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
SZARVAS HAJNALKA
A diskurzív demokrácia elemei és konnektivitás az önkormányzatiság világában
című PhD értekezésének
2023. március 14-én (kedd), 10.00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar, Tanácsterem
Sopron, Erzsébet u. 9. fszt. 15.
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Kulcsár László professzor (SOE LKK)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Dr. Somogyi Ferenc egyetemi docens (SZE)
Dr. habil Tóth Imre egyetemi docens (SOE LKK)
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. habil Garaczi Imre (PTE)
Dr. Varga Norbert (SOE BPK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.03.14. Munkahelyi vita – Csiszár Szabolcs János
ugrás az oldal tetejére

CSISZÁR SZABOLCS JÁNOS
doktorjelölt PhD értekezésének
munkahelyi vitája
Időpont:
2023. március 14. (kedd), 11.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája
tisztelettel meghívja Önt
CSISZÁR SZABOLCS JÁNOS
A modern városok programból megvalósuló beruházások hatásai Sopronban
című PhD értekezésének
2023. március 14-én (kedd), 11.00 órakor
tartandó munkahelyi vitájára.
Helyszín:
Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar, Doktori Tanácsterem
Sopron, Erzsébet u. 9. fszt. 4.
A Bizottság elnöke:
Prof. Dr. Fábián Attila rektor, egyetemi tanár (SOE)
Az értekezés hivatalos bírálói:
Prof. Dr. Obádovics Csilla egyetemi tanár (SOE LKK)
Prof. Dr. Sterbenz Tamás rektor, egyetemi tanár (TE)
A jelölt tudományos témavezetői:
Dr. habil. Paár Dávid egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. habil. Tóth Balázs István egyetemi docens (SOE LKK)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
2023.03.20. Internal defence – Abdelkarim Walid Alhloul
ugrás az oldal tetejére

ABDELKARIM WALID ALHLOUL
English language
internal defence
Date of the defence:
20th March 2023 at 14.00 p.m.
István Széchenyi Economics and Management Doctoral School
cordially invites you to an English language internal defense by the PhD applicant
ABDELKARIM WALID ALHLOUL
The title of the dissertation:
Industry 4.0 adoption challenges in Jordanian pharmaceutical manufacturing
Case study: JAPM The Jordanian Association of Pharmaceutical Manufacturers
Date of the defence:
20th March 2023 at 14.00 pm.
Place:
University of Sopron Alexander Lamfalussy Faculty of Economics
Sopron, Erzsébet Str. 9. (Room 15.)
Chair of the Committee:
Prof. Dr. Zsuzsanna SZÉLES professor (SOE LKK)
Reviewers of the Committee:
Dr. Enikő LENCSÉS associate professor (MATE)
Dr. István BARTÓK associate professor (SOE LKK)
Supervisor of the applicant:
Prof. Dr. Éva KISS professor (CSFK)
Prof. Dr. László SZALAY professor (SOE)
Prof. Dr. Csilla OBÁDOVICS
head of the Doctoral School
ugrás az oldal tetejére
Doktoravatás a Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolában
ugrás az oldal tetejére
Február 10-én rendezték meg a Soproni Egyetemen a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar diplomaosztó nyilvános kari tanácsülését, a 2022/2023-as tanév első diplomaátadóját a soproni Pénzügyi palota aulájában.

A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar diplomaosztó nyilvános kari tanácsülésén nyolc jelölt tehette le doktori esküjét.
Az elnökség és a doktorjelöltek bevonulása után vette kezdetét a Lámfalussy Kar ünnepi tanácsülése. A rendezvény megnyitásakor prof. dr. Lakatos Ferenc rektorhelyettes és prof. dr. Széles Zsuzsanna dékán ünnepi beszédeikben a gratuláció mellett jó tanácsokkal látták el végzőseinket.
A 2022/23. tanév őszi félévében a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar „Széchenyi István Gazdálkodás- és szervezéstudományok” Doktori Iskoláját nyolc hallgató végezte el eredményesen:
- Füstös Hajnalka okleveles közgazdász,
- Johannes Reiterer okleveles közgazdász,
- Munif Mohammed Ali Al Zoubi okleveles közgazdász,
- Nagyné Halász Zsuzsanna okleveles közgazdász-tanár,
- Nicole Wassenberg okleveles közgazdász,
- Nyikos Bendegúz Richárd okleveles közgazdász,
- Pankotay Fruzsina Magda okleveles közgazdász,
- Peter Johannes Mayer okleveles közgazdász.
Habilitációs oklevelet vehetett át:
- Vajna Istvánné Dr. Tangl Anita és
- Dr. Robert Rieg.
A diplomaátadó ünnepi pillanatainak fényét a Fidelissima Vegyeskar tagjaiból alakult kamarakórus előadása emelte, karnagy: Szilágyi Miklós.
Galéria (fotó: Pluzsik Tamás) >>>
ugrás az oldal tetejére
Doktoravatás a Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolában
ugrás az oldal tetejére
A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar kari tanácsa 2023. július 14-én 10.00 órai kezdettel tartotta diplomaosztó nyilvános tanácsülését.

Prof. dr. Fábián Attila rektor úr és prof. dr. Széles Zsuzsanna dékán asszony beszédei nyitották az ünnepséget.
A doktori képzés eredményeként egyetemünk Doktori és Habilitációs Szabályzatának megfelelően, eredményesen megvédett disszertációja alapján az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsa a Gazdálkodás és szervezéstudományok tudományágban a PhD doktori cím adományozta:
-
Abdel-Karim Walid A.K Al-Hloul okleveles közgazdász,
-
Alexandra Arbter okleveles közgazdász és okleveles mérnök,
-
Christina Schabasser okleveles közgazdász,
-
Csiszár Szabolcs János matematika szakos tanár,
-
Eke Zsolt okleveles közgazdász,
-
Thomas Solderits okleveles mérnök részére.
A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karon a 2022/23. tanév tavaszi szemeszterében magas szintű tudományos tevékenységét, oktatói és előadói képességét a törvényben meghatározott módon bizonyította, így az egyetem Doktori és Habilitációs Bizottsága a gazdálkodás- és szervezéstudományokban nevezettet önálló egyetemi előadások tartásának jogával, valamint a dr. habil. cím viselésének jogával felruházta, részükre az oklevelet kiadta:
- Lisányi Endréné dr. Beke Judit a gazdálkodás- és szervezéstudományok doktora,
- Dr. Malatyinszki Szilárd a földtudományok doktora,
- Dr. Mezei Cecília a regionális tudományok doktora.
Jó szerencsét!
Isten éltesse a Közgazdászokat!
A Sopron TV Híradó >>>
Galéria >>>
ugrás az oldal tetejére
Doktoravatás a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karon
ugrás az oldal tetejére
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsa 2024. február 9-én 10.00 órai kezdettel tartotta diplomaosztó nyilvános tanácsülését.

Az elnökség és a doktorjelöltek bevonulása után prof. dr. Széles Zsuzsanna egyetemi tanár asszony, a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar dékánja nyitotta meg az ünnepélyes és nyilvános kari tanácsülést, melyet a jelöltek, hozzátartozók, résztvevők köszöntése, az elnökség bemutatása követett. Vendégeink sorában köszönthettük Béres Marcell urat, a Béres Gyógyszergyár Zrt. alelnökét, innovációs és portfóliómenedzsment igazgatóját, valamint Regéczy-Béres Melinda asszonyt, a Béres Gyógyszergyár Zrt. kommunikációs igazgatóhelyettesét is.
A 2023/24. tanév őszi félévében a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar „Széchenyi István Gazdálkodás- és szervezéstudományok” Doktori Iskoláját 7 hallgató végezte el sikeresen. A doktori képzés eredményeként egyetemünk Doktori és Habilitációs Szabályzatának megfelelően, eredményesen megvédett disszertációja alapján az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsa a gazdálkodás és szervezéstudományok tudományágban PhD doktori címet adományozta:
- Balogh Zita okleveles közgazdász
- Gyurasicsné Fazekas Nikolett okleveles közgazdász
- Istenes-Benczi Melinda okleveles bölcsész
- Paulovics Ágnes okleveles közgazdász
- Stefan Breuer okleveles közgazdász
- Tóth Tímea Zsófia okleveles közgazdász
- Wael Alasfar okleveles közgazdász
részére.
A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karon a 2023/24. tanév őszi szemeszterében magas szintű tudományos tevékenységét, oktatói és előadói képességét a törvényben meghatározott módon bizonyította:
- Henrique Schneider, a gazdálkodás- és szervezéstudományok doktora.
Az egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa a gazdálkodás- és szervezéstudományokban nevezettet önálló egyetemi előadások tartásának jogával, valamint a dr. habil. cím viselésének jogával felruházza, részére az oklevelet kiadta.
Jó szerencsét!
Isten éltesse a Közgazdászokat!
Galéria >>>
ugrás az oldal tetejére
2024.06.03. 10.00 Komplex vizsga
ugrás az oldal tetejére

Időpont:
2024. június 3. (hétfő), 10.00 óra
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt
Balázs-Kalász Adrienn
Kutatási téma:
Az ipar 4.0 illetve a logisztika 4.0 hatásának vizsgálata a logisztikai szolgáltatásokra
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. habil. Koloszár László PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Kriza Máté
Kutatási téma:
The application and management of the circular business models
in the case of the Cradle to Cradle product design innovations
A jelölt tudományos témavezetője:
Dr. Németh Nikoletta PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Mahler Balázs
Kutatási téma:
A munkaerőpiac alakulása a reziliencia és a fenntarthatóság tükrében
A jelölt tudományos témavezetője:
Prof. Dr. Kulcsár László PhD professor emeritus (SOE LKK)
doktori komplex vizsgájára
2024. június 3. (hétfő) 10:00 órától
Helyszín:
Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
Sopron, Erzsébet u. 9., Tanácsterem (Fszt. 15.)
Bizottság elnöke:
Dr. habil. Jankó Ferenc PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Bizottsági tagok:
Pappné Dr. Vancsó Judit PhD egyetemi docens (SOE LKK)
Dr. habil. Gyenge Balázs PhD egyetemi docens (METU)
Prof. Dr. Obádovics Csilla
a Doktori Iskola vezetője
ugrás az oldal tetejére
Tartalomjegyzék
Fel
Következő