A diplomaosztó ünnepség minden egyetemista és szülő számára az egyik legcsodálatosabb pillanat. Ekkor zárul le a felsőoktatási tanulmányok aktuális szakasza, amikor a hallgatókban leginkább tudatosul, hogy kezdetét veszi a nagybetűs élet. A tudományos fokozatot szerzők pedig ekkor tesznek fontos lépést szakmai előmenetelükben.
A Soproni Egyetem négy karán az alábbi időpontokban és helyszíneken kerülnek megrendezésre a tanévzáró, diplomaosztó ünnepségek:
A Benedek Elek Pedagógiai Kar tanévzáróját 2024. június 25-én, kedden 10 órakor tartják a Novomatic Arénában, ahol 279 hallgató kapja meg diplomáját.
Ezt követi a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar ünnepi eseménye június 26-án, szerdán 10 órától, ahol 85 hallgató kapja kézhez oklevelét.
A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar tanévzárója 2024. június 28-án, pénteken 10 órakor kerül megrendezésre 103 végzős hallgató jelenlétében.
Az Erdőmérnöki Kar, egyben a Soproni Egyetem Központi Tanévzárójára 2024. július 10-én, szerdán 10 órakor kerül sor, ahol 78 hallgató veheti át diplomáját.
Az utóbbi három ünnepség helyszíne a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Aulája, Sopronban, az Erzsébet utca 9. szám alatt. Idén júniusban összesen 545 hallgató kapja meg oklevelét.
A Soproni Egyetem büszkén ünnepli végzős hallgatóit, és sok sikert kíván nekik a jövőben.
A diplomaosztókról további részletes információ a kari honlapokon érhető el.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Hallgatói Támogató Szolgálat: A Soproni Egyetem Hallgatóinak Lelki Egészségéért
- Élményekkel teli hét a Soproni Egyetem Táborában
- „Sikeresen lezárult a „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” online kurzus
- Új kötet segíti a német nyelv gyermekkori megszerettetését
- A Soproni Egyetem a QS Europe listáján újra a legjobbak között!
- Színházi alkotótábor a Soproni Egyetemen
- Sikeres pályázat az Erdészeti Ágazati Tudásközpont részvételével
- Folytatódik a Filmklub!
- Soproni Egyetem: Növekedés és bizalom, Természetesen veled!
- Természetesen Zene! Újra!