Negyven új kerékpárral bővült a Soproni Egyetem bringaparkja. Az intézményben zajló nagyszabású RRF-SOE-DTO projekt keretében már harmadik alkalommal kaptak kétkerekűt az egyetem munkatársai. Magyarország „Zöld Egyeteme” infrastrukturális fejlesztésekkel, szemléletformáló programokkal és közösségi eseményekkel dolgozik a közösség jóllétéért. Az átadón a Soproni Egyetem rektora az őszi egyetemi kerékpártúra időpontját is bejelentette.
A Soproni Egyetem Botanikus kertjében próbálhatták ki először új kerékpárjaikat a munkatársak. A modern járművekhez láthatósági mellény és ergonomikus sisak is tartozik a biztonsági előírásoknak megfelelően. A Soproni Egyetem 2023 és 2024 során is elnyerte a „Kerékpárosbarát Munkahely” címet, amellyel immár hivatalosan is azon hazai közintézmények élvonalába tartozik, amelyek elkötelezetten támogatják a környezetbarát közlekedést.
A kitüntető cím következetes munka és stratégiai gondolkodás eredménye. Az egyetem működését ugyanis évek óta a „Zöld Egyetem” szemléletmód határozza meg: cél, hogy a fenntarthatóság ne pusztán elmélet legyen, hanem napi gyakorlat. Ennek jegyében került sor többek között kerékpárok beszerzésére, biciklitárolók és szervizpontok kialakítására, valamint tudatformáló programok és közösségi kihívások szervezésére.
A folyamat következő mérföldköve az a kerékpárátadó ünnepség, amelyet 2025. július 2-án tartottak a Soproni Egyetem kampuszán. Az eseményen újabb 40 darab egyetemi kerékpár került átadásra a munkatársak számára, névre szólóan, praktikus kiegészítőkkel. Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora, elmondta:
„Büszke vagyok arra, hogy dolgozóink számára olyan lehetőségeket tudunk teremteni, amelyek egyszerre szolgálják a környezetvédelmet, az egészséget és a közösségépítést A Soproni Egyetem ezzel példát mutat a hazai felsőoktatási intézmények számára abban, miként válhat a fenntarthatóság valódi közösségi üggyé.”
A kerékpárok az RRF-2.1.2-21-2022-00011 azonosítószámú projekt keretében kerültek beszerzésre. A projekt a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (HET) keretében valósul meg az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával. Timár Andrea, a Projektmenedzsment csoport vezetője köszöntőjében hangsúlyozta:
„Soproni Egyetem digitális transzformációja az oktatásban (SOE-DTO)” elnevezésű projekt rendkívül sokrétű. A digitális eszköz- és oktatásfejlesztés, valamint a nemzetköziesítés elősegítése mellett a fenntarthatósági törekvéseket is támogatja.”
A kerékpárosbarát infrastruktúra-fejlesztések mellett a Soproni Egyetemen kiemelkedő szerepet kap a közösségi élmény is. Az intézmény évről évre megszervezi országos „Tekerj velünk Selmecig!” programját, amely során hallgatók, oktatók és munkatársak gyűjthetnek bringás kilométereket –virtuálisan „eljutva” a történelmi Alma Mater, Selmecbánya városába. A programhoz idén is több hazai egyetem csatlakozott, több mint 11 600 kilométert tekertek le a résztvevők egy hónap alatt.
Az egyetem célja, hogy hosszú távon is megtartsa és továbbfejlessze kerékpárosbarát szemléletét – újabb kerékpárok beszerzésével, infrastrukturális fejlesztésekkel, szemléletformáló programokkal és közösségi eseményekkel. A kerékpárátadón már be is jelentették az őszi egyetemi kerékpártúra időpontját, melyet a SMAFC Sportegyesülettel közösen 2025.szeptember 12-én szervez meg az intézmény.
Fotók: Rombai Péter
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Megújult táblák, örök élmény – fedezd fel újra a Botanikus Kertet!
- Apák a padban, avagy túlélőkalauz szülőknek!
- Hazai kutatás nemzetközi porondon – a Soproni Egyetem innovatív megoldásai a hannoveri LIGNA-n
- Hosszú távra tervez a Nemzeti Színház, az SZFE és a Soproni Egyetem – folytatódik a közös alkotás
- Hargitai László „fából faragott világa”
- Ahol az erdő és a zene összefonódik – Rektori köszöntő a „Muzsikál az erdő” rendezvényen
- Páratlan siker – a Soproni Egyetem professzora az európai erdészeti felsőoktatási hálózat élén
- Érik a málna a fák alatt– agrárerdészeti innováció a Soproni Egyetem és a MATE együttműködésében
- „Fészek” a Soproni Egyetemen – lezárult a tavaszi szemeszter hallgatói rendezvénysorozata
- Közeleg a felvételi – Fontos időpontok és tudnivalók a vizsgákról!