.jpg)
Február utolsó napjaiban a „Személyiségfejlesztés zenével” kurzus rendhagyó óráján vehetett részt a Soproni Egyetem Elek Pedagógiai Kar másodéves nappali tagozatos óvodapedagógus-hallgatóinak egy csoportja.
A Camerata ART’issima kamarazenei műhely keretein belül működő zongoratrió előadásain - az interaktív koncertpedagógia eszközeivel - szeretné megismertetni és megszerettetni a komolyzenét az óvodáskorú gyermekekkel Révész József tanársegéd, gordonkaművész, Kuzsner Péter orgonaművész és Révészné Pálfi Krisztina művésztanár, kamaraművész.
Az előadások a klasszikus zenén kívül gyerekdalokat, népdalokat és mondókákat is tartalmaznak, így a gyerekeket is könnyedén be tudják vonni a közös éneklésbe. Valamennyi programjukban jelen vannak olyan módszertani elemek, amelyeket a leendő óvodapedagógusok a mindennapi ének-zenei nevelés során is alkalmazhatnak. A rendhagyó órán résztvevő hallgatók ezúttal személyes élményekkel gazdagodhattak, saját maguk alakíthatták a műsort.
.jpg)
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Benedek-nap más nézőpontból is
- Öt országból érkeztek nemzetközi hallgatók a Benedek-karra
- Természetközelben – tanulmányúton fedezték fel a Szigetközt a Soproni Egyetem hallgatói
- Digitális pedagógiai műhelyfoglalkozás az Apáczai Nyári Akadémián
- A Soproni Egyetem oktatói az Európai Sporthetet nyitó sporttudományi konferenciáján
- A Benedek Elek Pedagógiai Kar oktatója az ECER 2026 nemzetközi konferencián
- Több mint négyszáz hallgatóval kezdődött meg a tanév a Soproni Egyetem tatai képzési helyszínén
- Interaktív programokkal telt a Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetem Benedek-karán
- International Week Olomoucban – fókuszban a kisgyermekkori érzelmi intelligencia