A Benedek Elek Pedagógiai Kar diplomaátadó ünnepségével zárult a 2022/2023-as akadémiai év a Soproni Egyetemen, ahol 510 hallgató fejezte be sikeresen felsőoktatási tanulmányait.
Az eredményes záróvizsgákat követően a pedagógiai karon több mint 250 hallgató szerzett diplomát valamely alap- vagy mesterképzési szakon, közöttük első alkalommal vehettek át egyetemi oklevelet a kommunikáció- és médiatudomány alapszak hallgatói. A tanévzáró ünnepséget Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora és Dr. Farkas Ciprián Sopron város polgármestere nyitotta meg, a végzett hallgatókat és a vendégeket Dr. habil Varga László, a Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja és Acsainé Dávid Ágnes, a Tatai Rend-ház Kft. ügyvezető igazgató asszonya köszöntötte. Az eseményt megtisztelte Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének örökös elnöke; Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium főosztályvezetője; Dr. Sándor Gyula, a Tanulmányi Erdőgazdaság vezérigazgatója, a Soproni Egyetem Kuratóriumának tagja; Tóth Gábor, a Soproni Egyetem Kuratórium Felügyelő Bizottságának elnöke és Dormány Dániel, az Alapítványi Titkárság pénzügyi és koordinációs vezetője, valamint Suzy Rosemond, a bostoni KinderCare kora gyermekkori intézményhálózat ügyvezető igazgatója.
Az alma matertől búcsúzó jelölteket közgazdásztanárrá, mérnöktanárrá, agrármérnöktanárrá, emberierőforrás-tanácsadóvá, neveléstudomány szakos bölcsésszé, csecsemő- és kisgyermeknevelővé, óvodapedagógussá, német nemzetiségi óvodapedagógussá, szociálpedagógussá, gyógypedagógussá, kommunikátorrá, valamint szakvizsgázott pedagógussá avatták, majd az eskütételt követően a jelöltek Dékán Úrtól vehették át diplomájukat. A végzett hallgatók nevében Horváth Rebeka Petra kommunikátor, a Hallgatói Önkormányzat alelnöke búcsúzott az alma matertől.
A rangos eseményen a diplomák átvétele mellett az alábbi oktatói, dolgozói és hallgatói kitüntetések és kinevezések átadására is sor került:
- Soproni Egyetemért Emlékérem - Dr. Závoti Józsefné PhD. egyetemi docens
- Soproni Egyetem Arany Évgyűrű kitüntető oklevél - Talabér Ferencné nyugalmazott főiskolai oktató, Tóth Mariann címzetes egyetemi docens és Zsámboki Károlyné dr. nyugalmazott főiskolai docens
- A Soproni Egyetem Kiváló Oktatója - Dr. Molnár Katalin egyetemi docens
- A Soproni Egyetem Kiváló Dolgozója - Kovács Gyöngyi gazdasági munkatárs és Dr. Sági Éva levéltárvezető
- Az Év Kiváló Oktatója - Dr. Simonné Kajtár Gabriella mestertanár
- Kiváló PhD-témavezető - Dr. Molnár Katalin egyetemi docens
- Címzetes egyetemi docens - Suzy Rosemond a bostoni KinderCare kora gyermekkori intézményhálózat ügyvezető igazgatója, Balatoni Katalin kutató, néptáncpedagógus
- Rektori Dicséret - Iván Krisztina intézeti adminisztrátor, Horváthné Bors Hajnalka pénzügyi, számviteli és vagyongazdálkodási osztályvezető, Varga-Illyés Virág koordinációs osztályvezető, Mihácsiné Inczédi Szilvia Tímea informatikus könyvtáros.
- Benedek Elek Emlékérem - Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség örökös elnöke; Fazekas Ildikó címzetes főiskolai docens és Árvayné Nezvald Anett művésztanár
- Benedek Elek Pedagógiai Karért-díj - Acsainé Dávid Ágnes, a Tatai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ egykori vezetője; Csákvári Judit, Pápa Városi Óvodák nyugalmazott intézményvezetője és Andalics Fanni oktatási előadó
- Egyetemi docensi kinevezések - Dr. Pásztor Enikő, Dr. Tóth-Merza Katalin és Dr. Vida Gergő adjunktusok
- A Soproni Képzősök Baráti Köre „Szívvel-lélekkel” elismerés - Dr. Závoti Józsefné PhD. egyetemi docens, Szabó Dóra óvodapedagógus és Balogh Dóra óvodapedagógus
- Hallgatói Önkormányzat az Év Oktatója kitüntetés - Németh-Dóra Katalin tanársegéd
- Hallgatói Önkormányzat az Év Dolgozója kitüntetés - Várhelyi Vivien kommunikáció és marketing asszisztens
- Alma Mater Emlékérem - Kovács-Baráth Dorka Laura gyógypedagógus, Kántor Zsuzsanna okleveles neveléstudomány szakos bölcsész
- Rektori Dicséret - Sebestyén Áron kommunikátor és Horváth Rebeka Petra kommunikátor, a Benedek Elek Pedagógiai Kar Hallgatói Önkormányzatának leköszönő alelnöke
- Dékáni Dicséret - Kovács Eszter, Kovács Zsófia és Kovács Orsolya óvodapedagógusok, Rapi Júlia gyógypedagógus, Sághy Eszter II. éves óvodapedagógia alapszakos és Szemerits Adél, II. éves csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakos hallgató, valamint Csoltói Gergely II. éves német nemzetiségi óvodapedagógia alapszakos hallgató
- Rózsa Borka országos szakmai verseny könyvjutalma - Balogh Dóra végzett óvodapedagógus
Az eseményen Rektor Úr köszönetet mondott nyugállományba vonulása alkalmából Kozák Tamásnénak, a Lewinszky Anna Gyakorlóóvoda intézményvezetőjének és Törökné Farádi Máriának, az Aranykapu Tagóvoda vezetőjének, majd Csikósné Czakó Franciska és Sterbenz Szilvia részére átnyújtotta a Lewinszky Anna Gyakorlóóvoda intézményvezetői és tagintézményvezetői feladatainak ellátására szóló megbízásukat.
Diplomájukat átvett végzőseinknek, kitüntetett oktatóinknak, dolgozóinknak és hallgatóinknak szívből gratulálunk, és választott hivatásukhoz, életpályájukhoz további sok sikert kívánunk!
Kapcsolódó tartalmak
- Vidáman telt idén is a gólyatábor a BPK-n
- I. Békássy Ferenc Nyári Egyetem - Felhívás
- Benedek podcast #4
- Indul a 'Spanyol nyelv az óvodában' specializáció a Benedek Elek Pedagógiai Karon
- Emlékdiplomás óvodapedagógusok köszöntése a Benedek Elek Pedagógiai Karon
- Nemzetközi projekttalálkozó a Benedek Elek Pedagógiai Karon
- Idén is várjuk a hallgatók jelentkezést az Erasmus+-programra!
- A névadóra emlékeztek a Benedek Elek Karon
- Új elnökség a Hallgatói Önkormányzatnál
- Kétnapos konferenciával emlékeztek a szakmai tanárképzés elmúlt 30 évére a Benedek-karon