Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Első Médiás Szakmai Nap a Benedek Elek Pedagógiai Karon

MediaSznap.png

Jó hangulatban, figyelemfelkeltő előadásokkal, a közönséget megmozgató műhelymunkákkal zárult az első médiás szakmai nap március 28-án a Benedek-karon. Az esemény a mediatizáció tematikájára épült. A programot a kommunikáció-és médiatudomány alapszak oktatói, hallgatói szervezték hagyományteremtő szándékkal.

VargaLaszlo.png

A kommunikáció- és médiatudomány alapszak három évvel ezelőtt indult a Benedek Elek Pedagógiai Karon, az első évfolyam idén fog államvizsgázni. Vagyis a képzés piaci megméretésére is sor kerül – mondta köszöntő beszédében dr. Varga László dékán. Kitért a média társadalomformáló, kultúraközvetítő és oktatásban betöltött szerepére is. „A szerepnél csak a felelősség nagyobb” – utalt az újságírói munka egyik legnagyobb kihívására.

MolnarCsilla.png

A szakmai nap nyitó előadását a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi docense, Jitka Rožňová tartotta a reklámokban használható művészeti elemekről. Majd dr. Molnár Csilla, a kommunikáció- és médiatudomány alapszak szakfelelőse prezentációját hallgatta meg a közönség. „A média, mint kommunikációs közeg, napjaink egyedülálló szociális ágense, amelyet a folyamatos és tömeges hozzáférés, valamint a digitalizáció jellemez” – emelte ki a Benedek-kar egyetemi docense. A délutáni workshopok a hagyományos és a digitális média „megszólalási” lehetőségeiből adtak ízelítőt. Dr. Frang Gizella adjunktussal a rádió hangját lehetett kipróbálni. - Az oktató felhívta a figyelmet ennek a médiumnak a hangzásbeli sokszínűségére, a műsorkészítés menetére, valamint a szerkesztők és riporterek felelősségére. Sipos Bence mesteroktató pedig a 3D képalkotás művészeti célú felhasználását mutatta be. „Fontos célom, hogy a hallgatóink és az érdeklődők bepillantást nyerjenek az újmédia eszköztárába, és hogy a képzés során térben, vizuális formában is képesek legyenek saját, kreatív vízióik megvalósítására” – fogalmazott a mesteroktató.

LED.png

 

A szakmai nap résztvevői figyelemmel kísérhették a helyszínen, azaz a Brunszvik-teremben berendezett látványstúdió munkáját, élőben követhettek két stúdióbeszélgetést, valamint belepillanthattak a rádiós műsorkészítés folyamataiba is. De nem maradhattak el a hallgatói munkák sem: az eseményt kommunikáció szakos diákok moderálták, a másodévesek pedig erre az alkalomra egy kisfilmet, valamint négy álélő helyszíni bejelentkezést készítettek. A technikai hátteret mindehhez – kiemelt szakmai partnerként - a Soproni Kommunikációs Központ biztosította. Az első médiás szakmai nap sikerét talán éppen ez a sokrétű megnyilatkozás és a széles körű együttműködés alapozta meg. Élmény volt.

 

(Készítette: Dr. Molnár Csilla egyetemi docens, Dr. Frang Gizella adjunktus, Kuslicsné Kloiber Alexandra tanársegéd, Sipos Bence mesteroktató)

Galéria - Sebestyén Áron fotói

 

Kisalföld cikk

SopronMédia hír

SopronMédia cikk

 

Cikk nyomtatása E-mail

Kapcsolódó elérhetőségek