Dr. Hartl Éva egyetemi docens és Pásztor Enikő tanársegéd A játék pedagógiai feltételei I. kurzusuk befejezéseként bemutatták a hallgatóik munkáit. A közel 100 társasjáték ebben az évben is alkotóik kreativitását, ötletességét, szorgalmát és igényességét bizonyította.
A december 5-én megrendezett társasjáték kiállításon beszédet mondott Dr. habil. Varga László dékán úr és Pásztor Enikő oktató. Közreműködött Korényi Vendel elsőéves óvodapedagógus hallgató, aki népdalokat énekelt. A játékokat kipróbálhatták az érdeklődők. Most már hagyomány, hogy erre az eseményre óvodásokat és iskolásokat is hívnak a szervezők. Az Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola alsótagozatosai és az Aranykapu Óvoda óvodásai tesztelték nagy boldogan az idei játékokat.