Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Erasmus+ hallgatói beszámolók - 2020/21-es tanév

erasmus_covid.jpg

1.1 Ausztria - Kindercompany Wien - Szakmai Gyakorlat

Galéria

I. alkalom: 4 hónap

"A 2019/2020-as tanév végén pályáztam meg és nyertem el az ERASMUS+ külföldi szakmai gyakorlat ösztöndíjat, így 2020. augusztus 3-án megkezdhettem gyakorlatomat egy bécsi óvodában. Mivel két éve Bécsben élek, a szállás és utazás nem volt probléma. Aki most készül kijönni, az úgy számoljon, hogy szobát 300euro körül talál. Javaslom a kollégiumokat is, van ahol ennyiért már saját szobát, fürdőt és egy kis konyhát is kapunk.

A koronavírus sajnos a pályázattal kapcsolatban is megnehezítette a dolgom. Az óvodával már februárban felvettem a kapcsolatot, viszont még mielőtt a pályázatot beadhattam volna, közölték, hogy jelen helyzetben nem fogadhatnak hallgatót, további utasításig. Így hát kénytelen voltam várni, majd júniusban kaptam az e-mailt, hogy mehetek. Még csak ekkor adtam be a pályázatot, és vettem fel a kapcsolatot Németh Tamás Erasmus+ koordinátorral. Mindenben nagyon segítőkész volt, abszolút zökkenőmentesen, nagyon hamar sikerült elintézni a papírmunkát. Bátran merjen belevágni mindenki, akinek kétségei vannak, mert biztos, hogy minden segítséget meg fog kapni!

A Kindercompany alapvetően egy kétnyelvű, német-angol magánóvoda-lánc. Összesen 24 óvodát üzemeltetnek Bécsben. Egy pár óvoda kivételével, a pedagógusok maguk dönthetnek, hogy mikor angolul, mikor németül beszélnek a gyerekekkel. Az asszisztensek pedig csak angolul beszélhetnek. Ahová én kerültem, csak németül folyik a nevelés. Ennek kifejezetten örültem, hiszen német nemzetiségi szakon tanulok, és a németemet szerettem volna fejleszteni. Az óvoda a Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetemen található, nagyrészt ott dolgozók, esetleg tanulók gyermekei járnak oda. Két csoportból áll, egy a 3 év alatti gyerekeknek, a másikban pedig a 3-6 év közötti gyerekek vannak. Én a „nagycsoportban”, vagyis a 3-6év közöttiekkel voltam, összesen 21 fős csoport.

Mindkét csoportnak van egy fix pedagógusa és egy asszisztense, valamint rajtuk kívül még két asszisztens segíti a munkát az óvodában. Az óvoda-vezető, valamint a nagycsoportos pedagógus magyar, a többi kolléganő osztrák. Ez számomra nyelvtanulás szempontjából ugyancsak nagyon hasznos volt. Mindenki már az első naptól nagyon kedves volt, és mindenben segítőkész. Nem csak nyelvtanulás szempontjából, de szakmailag is nagyon hasznos volt ez a 4 hónap, amit az óvodában töltöttem. Mindkét pedagógus nyitott volt, szívesen válaszoltak minden kérdésemre. Elmagyarázták az adminisztrációs dolgokat, megnézhettem minden általuk összegyűjtött mesét, éneket, játékot, amikből dolgoztak. Kipróbálhattam általam elkészített foglalkozásokat vezetni, ahol az óvodapedagógus szintén ott volt, segített, tippeket adott, hogy lenne egyszerűbb. Utána is elmondta a véleményét, mit lehetne máshogy, mi volt jó, mire figyeljek jobban. Az óvodában egy általános jó hangulat volt, minden kolléganő jól kijött egymással, nyugodt, harmonikus légkörben voltak a gyerekek.

Mielőtt megkezdtem a gyakorlatot, nem voltak hatalmas elvárásaim. Biztos voltam benne, hogy hasznos lesz ez a 4 hónap, de a valóság messzemenően felülmúlta az elképzeléseimet. Egy fantasztikus csapat tagja lehettem, nagyon sok csodás élménnyel gazdagodtam. Ez a szakmai gyakorlat, amit a tanulmányaim alatt már megszereztem, biztos, hogy nagyon nagy hasznomra lesz. Most már el sem tudom képzelni, hogy tudtam volna e nélkül a tapasztalat nélkül elkezdeni dolgozni.  Mindenkinek csak ajánlani tudom az Erasmus+ programot, mert valóban kivételes lehetőség lehet annak, aki él vele." - Jeszenszky Dóra

II. alkalom - 8 hónap

"2021 februárjában kezdtem el Bécsben a második ERASMUS+ külföldi szakmai gyakorlatom. Először 2020 augusztus – 2020 november között voltam az óvodában, majd két hónap kihagyás után, februártól visszamentem és a maradék 8 hónapra is aláírtam a szerződést. Mivel ugyanabba az óvodába mentem vissza, ahol az első 4 hónapos gyakorlatot töltöttem, sok újdonság nem ért. Az adminisztráció gördülékenyen ment, mindent hamar el tudtunk intézni. Ismertem a kolléganőimet, a gyerekek emlékeztek rám, tudtam a napirendet, szokásokat. Természetesen nem véletlen volt, hogy ugyanoda akartam visszamenni, ahol már 4 hónapot töltöttem. Nagyon jó tapasztalataim voltak, és alig vártam, hogy újra találkozhassak mindenkivel az óvodában.

Egy kicsit az óvodáról, ahol voltam: A Kindercompany alapvetően egy kétnyelvű, német-angol magánóvoda-lánc. Összesen 24 óvodát üzemeltetnek Bécsben. Én a Bécsi Állatorvosi Egyetemen lévő tagóvodába mentem. Ez egy két csoportos óvoda, kis- és nagycsoporttal. A kiscsoportban a 3 év alatti gyerekek vannak (Ausztriában óvodának nevezik ezt is), a nagycsoport pedig a nálunk megszokott óvodai vegyes csoport, 3-6 éves gyerekekkel. Az óvoda-vezető, valamint a nagycsoportos pedagógus magyar, a többi kolléganő osztrák. Nyelvtanulás szempontjából ez remek lehetőség volt, hiszen biztos lehettem benne, hogy helyesen beszélt németet hallok. Bécsben figyelembe kell venni, hogy sok különböző nemzetiség él együtt, ezért mindig meg kell gondolni, kitől érdemes nyelvet tanulni.

Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt velem, örömmel fogadtak újra az óvodában.  Mindkét pedagógus nyitott volt, szívesen válaszoltak minden kérdésemre. Heti 20 órában, általában hétfőtől csütörtökig dolgoztam, reggel 9-től délután 2 óráig. Az óvodai napirend egy kicsit eltér a Magyarországon megszokottól. Reggel fél9-ig úgynevezett Sammelgruppe van, mivel akkor nincs sok gyerek, mindenki egy csoportban van, a kiscsoportban. Fél9-kor mennek át a nagyok a saját csoportjukba, itt tart egy kört a pedagógus, elmondja a napi programot. Kb 9-től van reggeli, viszont nem együtt eszik mindenki. Egy kocsin behozzuk a csoportba, és amelyik gyermek szeretne, odajön és vehet belőle, leülhet reggelizni. Aki nem éhes, annak szabad játék van a délelőtt nagy részében.

Nem jellemzőek a teljes csoportos foglalkozások sem. Az óvodapedagógus például a vizuális foglalkozásokat maximum 6 gyermekkel tartja, akik egy asztalhoz férnek. Ezek a délelőtt folyamán zajlanak, aki szeretne odaülhet és részt vehet. Természetesen a pedagógus minden gyereknek felkínálja a lehetőséget, és motiválja is őket. Így nem egy délelőtt alatt készül el minden gyermek alkotása, hanem több napot vesz igénybe, de több idő és figyelem is jut egyénenként. 

A csoportszobában lévő sarkokban meghatározott számú gyermek játszhat. Például a Puppenecke-ben 3, a Bauecke-ben 5 gyerek lehet maximum. Ezt mindenhol ábrák jelzik, ahol meg is tudják számolni, és egyedül eldönthetik, hogy bemehetnek oda vagy nem. Kis fa körökön van minden gyereknek a jelen, amit egy falon lévő kampóra akaszt fel abban a sarokban, ahol játszik. Így nem csak a számolást gyakorolják minden nap, de nagy önállóságot is ad a gyerekeknek ez a rendszer. Az óvoda saját játszótérrel is rendelkezik, ahol szintén sok időt töltenek a gyerekek, amikor csak az időjárás engedi.

Az összesen egy év alatt, amit az óvodában töltöttem, olyan értékes tapasztalatokat szereztem, amiket későbbi munkám során is hasznosítani tudok. Szívből ajánlom mindenkinek a külföldi szakmai gyakorlatot.   

Ezúton szeretném megköszönni, hogy lehetőséget kaptam részt venni az Erasmus gyakorlaton, Németh Tamásnak az adminisztrációban nyújtott segítségét, és Fischer Juditnak, hogy gyakorlati helyet biztosított számomra az óvodában." - Jeszenszky Dóra

 

1.2 Ausztria - Hochschule für Agrar und Umweltpädagogik - Tanulmányi Mobilitás

Galéria

"A 2020/2021 I. félévét Ausztriában Bécsben töltöttem Erasmuson. A Hochschule für Agrar und Umweltpädagogikon. Az iskola épülete egy nagyon szép területen helyezkedik el. A Bécsbe érkezésem nem volt zökkenőmentes, mivel a lakás foglalásnál első körben belefutottam egy csalóba. Végül egy diákok számára lévő kollégiumban szálltam meg a szoba nagyon jól felszerelt és volt egy hatalmas konyha. A kollégiumban több országból is voltak tanulók akik különböző egyetemeken tanultak. Így ismerkedtem meg egy orosz, egy bolgár, egy olasz egy magyar lánnyal és spanyol, ukrán és magyar fiúval is. Bécsben a lakás/kollégiumi árak 300-450 euró környékén vannak az olcsóbbak azok kétszemélyes szobák. A kollégiumok nem egy adott egyetemhez tartoznak, hanem csak igazolni kell, hogy diák vagy. A szemesztert hibrid oktatásban kezdtük meg ami azt jelentette, hogy voltak online és jelenléti óráink is. Én összesen öt tantárgyat vettem fel. Ez a tantárgyak igaz pedagógiai tárgyak voltak, de nem az óvodával kapcsolatosak. Ettől függetlenül az összes nagyon érdekes volt.

Lehetőséget kaptam workshopokon is részt venni, ami már óvodapedagógusoknak szólt. Az erdővel, környezettel kapcsolatban. Az első alkalommal az elsőévfolyamos hallgatókkal együtt volt egy ismerkedő napunk amikor elmondtak minden információt a szemeszterrel kapcsolatban. Megmutatták az iskola épületét és még ismerkedő játékokat is játszottunk. Illetve az egyetem szervezett nekünk egy erasmusos Welcome dayt is, ahol jelen volt néhány tanár és a rektor is.

Az órarendem nagyon érdekes volt mert az első hónapban volt olyan hetem amikor egyáltalán nem volt órám. Nem minden héten volt egy adott óra. Viszont ezek az előadások elég hosszúak voltak akár egy fél naposak is. Az első egy hónapban sikerült megismerkednem a csoporttársaimmal is. Az egyetem ajánlott egy tantárgyat, ami egy két napos kirándulással volt egybe kötve egy osztrák kis városkában Kirschlagban. A kirándulás nagyon jó élmény volt. Sok új élményt tapasztaltam meg. Ezen a kiránduláson interaktív órák voltak. Az első napon egy 3-4 órás túra volt közben pedig különböző bizalmi és együttműködésre tanító feladatok voltak. A második nap pedig egy kis rövid színdarabot kellett készítenünk, úgy, hogy előtte mindenki egyénileg választott egy mondatot utána 4-5 fős csoportokba rendeződtünk és mindenki mondatát bele kellett építeni. Nagyon élveztem ezt a két napot.

A másik erasmusos lánnyal, aki Németországból jött. Felfedeztük és körbejártuk egy kicsit Bécset is. Mivel viszonylag sok olyan nap volt amikor nem volt órám felfedeztem néhány sportolási lehetőséget is mint az uszoda, ami diákként csak 2 euro/alkalom, ha kiváltasz egy kártyát ingyenesen és ezt minden városi uszodában tudod használni. Illetve néhány alkalommal a csoportosan elmentünk falat mászni. A városi könyvtárba a diákigazolvánnyal kedvezményesen lehet beregisztrálni, ha jól emlékszem 9 euró volt egy évre a kártya, de ezzel négy hétre tudtál akár 8-10 könyvet is egyszerre kikölcsönözni. és nagyon sok féle tematikában találhatóak könyvek így az itthoni beadandó dolgozataimhoz nagy segítséget nyújtottak. Az élelmiszer árak kicsit magasabbak, mint nálunk egy-egy bevásárlásnál 20-30 euró elment, úgy hogy csak az alapvető élelmiszereket vettem.

November elején aztán jött a hír, hogy online oktatásra tér át az egyetemi életünk teljes mértékben. Ez számomra nem volt egyszerű mivel az online oktatásban nehezebb volt koncentrálnom a németnyelvű órákon. A tanárok nagyon interaktív órákat tartottak. Sokszor kellett egymás között megbeszélnünk különböző témákat. A csoporttársaim nagyon segítőkészek voltak amikor valamit nem tudtam elmagyarázni németül és a tanárok is türelmesek és kedvesek voltak ezzel kapcsolatban. Így a nyelvi nehézségek nem okoztak frusztrációt. A nehézség akkor jött az Erasmus során amikor az osztrák kormány sorba bezárt a vírus helyzet miatt minden sportlétesítményt, éttermet, múzeumot, sőt egy időre még a nem létszükségleti boltokat és a könyvtárat is. Így sok program lehetőség a sétáláson kívül nem maradt számunkra. Januárban aztán az Erasmus koordinátor szervezett nekünk egy kis kerti partit sütivel és meleg punccsal és tűzrakással. Ez egy ilyen búcsú parti is volt az Erasmus lezárásaként.

Én a vírus helyzet és a kezdeti nehézségek ellenére nagyon élveztem, hogy egy új kultúrát és rendszert ismerhettem meg. Mindenkinek csak ajánlani tudom az Erasmust mert sokat segít abban, hogy megtanulj kapcsolatokat építeni és nyelveket tanulni és sokszor nem csak az angolt vagy az ország nyelvét." - Tóth Barbara

 

 

1.3 Ausztria - Kinderstube Oberlaa - Szakmai Gyakorlat

Galéria

"Óvodapedagógusként már 5 évet dolgoztam a szakmában Magyarországon, ezért levelezős gyógypedagógus hallgatóként szerettem volna újabb tapasztalatokat szerezni külföldön. Így esett a választásom az Erasmus+ szakmai ösztöndíjra, amivel egy ausztriai óvodának mindennapjaiba kaptam betekintést.

Mivel az albérleti árak nagyon magasak és a támogatási összege sajnos ezt nem fedezte volna, ezért az ingázás mellett döntöttem. A kapott összeg bőven elegendő volt a mindennapi étkezésre és a bejárás költségeire, valamint egy- egy múzeum-, állatkert- és strand belépőre. A mindennapi ingázást gördülékenynek nem igazán mondanám, hisz a rendeletek hétről - hétre, olykor egyik napról a másikra változtak. Hiteles és naprakész információkat, a hatósági intézkedéseket, a megelőzéshez
szükséges lépéseket a koronavírusról folyamatosan követnem kellett.

Bécsnek önmagában varázslatos hangulata van, tiszta, nyugodt és az emberek is nagyon nyitottak, segítőkészek és kedvesek. Dióhèjban szakmai gyakorlatom helyszíne egy kis mesés, családias gyöngyszem Bécs városában. Nagyon esztétikus, minden egyes apró részlet az aktuális évszaknak megfelelően gondosan van összeválogatva. Hétről hétre otthonosabban érztem magam, hisz ötleteim is helyt kaptak. Az óvodát nyugodt, kellemes légkör járja át a nap folyamán, a csoport szokás- és szabályrendszere jól alkalmazkodik a gyermekek igényeihez. Mivel szakmai gyakorlatomat nyáron kezdtem, így már az éves tervet közösen készítettük el munkatársaimmal a következő tanévre. Ausztriában mindenki beszél angolul, tényleg mindneki! Így alap német- és jó angol nyelvtudással bárhol, bármit ellehet intézni. Viszont akarva akaratlanul is ragadnak a német szavak és kifejezések a a kint eltöltött idő során. Amennyiben a nyelvtanulás a kitűzött célok között szerepel, azt javaslom, hogy lehetőség szerint egy kurzusra mindenképp csatlakozzon az, aki külföldön tartózkodik majd.

Jelen életszakaszomban számomra a legfontosabb a külföldi gyakorlat során a szakmai előrelépés és fejlődés, a nyelvtanulás és a kapcsolatépítés volt. Visszatekintve az eddigi időszakra úgy vélem az aktuális szigorítások a sokadik lockdown ellenére is hozzásegített ahhoz, hogy kitűzött céljaimat, támogató-mint az egyetemi és munkahelyi- kollégáim segítségével elérjem. Ezúton szeretném megköszönni Nekik itt is, hogy mindvégig bizalommal fordulhattam hozzájuk.

A nyár folyamán szinte az egész várost bejártuk, különböző szebbnél szebb elképesztő gyermekbarát játszóterekre látogattunk el, kirándultunk és közösen fedeztük fel új helyszíneket a gyermekekkel. Majd a második lockdown során a csoportlétszám a felére csökkent és egy - megszokottnál is- nyugodtan időszak vette kezdetét. Az adventi időszak meghitt készülődéssel telt, majd a harmadik lockdown a kijárási tilalom ellenére már lehetővé tette azt, hogy a gyermekek továbbra is a megszokott módon járjanak hozzánk. Mindeközben folyamatosan figyeltünk a higiéniára, a szabályok betartására, a szülőkkel való kommunikáció formája megváltozott és sajnos a megszokott rendezvények elmaradtak. Azonban a gyermekeket nagyon könnyen alkalmazkodtak és gond nélkül vették az akadályokat.

A tél folyamán szinte minden zárva volt, csak a szabadban volt megengedett a sportolás. Munka után olykor ellátogattunk a városi jégpályákra, hétvégente pedig snowboardozni, hegyetmászni jártunk. Tavasszal a szigorítások enyhültek, nyárra pedig szinte minden megnyitott, így végre tényleg lehetőségem nyílt megismerni a város igazi arcát. Összességében nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy lehetőségem nyílt ebben a nehéz időszakban hasznosan töltenem az elmúlt két szemesztert. A kint eltöltött idő során nemcsak nyelvtudásom fejlődött, sikerült új barátságokat kötnöm, más kultúrákat megismernem, nem mellesleg problémamegoldó képességem és kommunikációs kézségem is sokat fejlődött. Mindez hozzásegített ahhoz, hogy a jövőben magabiztosan vegyem az akadályokat és bátran pályázzak, akár Magyarországon, akár külföldön egy újabb állásra." - Kuti Vivien

 

2.1 Németország - Katholische Stiftungshochschule München - Tanulmányi Mobilitás

 

Galéria

"2021 tavaszi félévét töltöttem München városában, Németországban Kindheitspädagogik szakon.

Mindig is gondolkodtam Erasmus ösztöndíjon, de az első lépést nagyon nehéz volt megtenni a jelentkezéshez, hiszen a járvány helyzet miatt sok dolog bizonytalan volt a szemesztert illetően. Az előadások és a szemináriumok online formában zajlottak. De ennek ellenére is megtapasztalhattam, hogy milyen is ott az oktatás és miben különbözik az otthonitól. Az én kedvenc kurzusom a Pädagogische Beobachtung und Dokumentation volt. Itt ismertem meg a különböző pedagógiai programokat, amelyeket Németországban az óvodákban alkalmaznak. Ezen kívül volt még az órarendemben Praxisbegleitendes Seminar, Soziale Arbeit an Schulen, Jugendarbeit und Jugendsozialarbeit, Community Music és Normative Grundlagen und Didaktik kurzus is. A tanárok kivétel nélkül mind nagyon interaktív órákat tartottak, egy szeminárium alatt többször is voltak breakout session-ök, ahol csoportban kellett dolgoznunk és megosztani egymással a véleményünket. A szaktársaim nagyon segítőkészek voltak. Az első napon bekerültem a szak Whatsapp csoportjába és ha valamilyen kérdésem volt, ott kaptam választ a többiektől. Az elméleti kurzusokon kívül hetente két napot tölthettem München egy gyönyörű és családias városrészében Ascheimban található mesebeli óvodában. Az óvodában rengeteget tanultam és nagyon érdekes volt számomra, hogy mennyire eltérő a pedagógia program és a nevelési módszerek a magyarországitól. Az óvodában egy sokkal kötetlenebb környezetet biztosítanak a gyerekeknek, viszont a nagycsoportosoknak, azaz a Vorschulkinder-eknek kötelező napi foglalkozáson kell részt venniük. Ez a foglalkozás mindig közvetlenül ebéd után körülbelül fél órát vesz igénybe. Ez alatt a fél óra alatt a gyerekeknek egy vagy kettő feladatlapot kell kitölteniük, amely a vonalvezetést, a tükrözést, a számok gyakorlását vagy esetleg különböző betűtípusok elsajátítását fejleszti.

Hétvégenként pedig a lakótársakkal felfedeztük a várost, illetve az Erasmusos Tutorok által szervezett programokon vettem részt. Ilyen volt például, amikor ellátogattunk a híres Deutsches Museum-ba vagy amikor felmentünk az Olympiaberg tetejére, ahonnan egész München-t belátni.

A szemeszter június 16.-én befejeződött, a vizsgák kurzusonként eltérőek voltak. A legtöbb vizsga szóbeli formában zajlott egy prezentáció bemutatásának keretein belül. A németországi vizsgáim után felkészültem az otthoni tárgyakból lévő vizsgákra, illetve a szigorlatra is. A szigorlatra haza kellett utaznom Magyarországra, de úgy döntöttem, hogy a nyár hátralévő részét Münchenben fogom tölteni.

Az óvodában meghosszabbítottam a szerződésem, így továbbra is a hét közben ott lehettem. A fennmaradó időmben sok lehetőségem volt kirándulásokra, a város mélyebb megismerésére, illetve barátok szerzésére.

A kezdeti nehézségek, illetve a koronavírus miatt kialakult helyzet ellenére is úgy gondolom, hogy életem egyik legjobb döntése volt, hogy egy félévet külföldön töltsek Erasmus ösztöndíjjal." - Katona Fanni

 

"Az Erasmus mobilitásom nem indult olyan egyszerűen. Az ösztöndíjat már 2020 őszén elnyertem, de a járvány miatt tolódott a kiutazásom a tavaszi félévre. Márciustól júniusig voltam Németországban, azon belül is Münchenben.

A program koordinátorai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy még ebben a helyzetben is minden zökkenőmentesen történjen. Az ő segítségükkel találtam rá a Katolikus kollégiumra, ahol mindössze nyolcan laktunk lányok, így nagyon családias volt a légkör. Ez összesen 144 euróba került havonta. Mindenkit sikerült közelebbről megismernem és a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Az egyetemi órákon sajnos csak online vehettünk részt, de ennek ellenére is nagyon interaktívak és érdekesek voltak. Úgy érzem a nyelvtudásom is fejlődött a kint tartózkodásom alatt.

Egyetemi kereteken belül, az óráim mellett heti két nap jártam gyakorlatra, egy München melletti óvodába. Az óvónők teljes mértékben támogatóak és segítőkészek voltak. Kötelezettségeim mellett, rengetek kikapcsolódási lehetőség is volt, amit a kinti mentorok szerveztek nekünk. Együtt jártuk be a várost, fedeztük fel Bajorországot. Természetesen jártunk a Deutsches Museum-ban, a világ legnagyobb technikai múzeumában, ellátogattunk Augsburgba, felmásztunk a neuschwansteini kastélyhoz, ami valóban mesébe illő és emellett többször kirándultunk el a csodás angol kertbe, Európa legnagyobb zöld parkjába. Az Isar partján is sok időt töltöttünk, itt inkább esténként nagyobb társasággal egy kis zene és egy jó müncheni sör társaságában.

Nagyon ürülök és szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi tapasztalatot szerezhettem, illetve megismerhettem egy másik kultúrát az Erasmusnak köszönhetően." - Falusi Flóra

 

2.2 Németország - Katholische Stiftungshochschule München - Szakmai gyakorlat

 

"2021 márciustól augusztusig töltöttem 5 hónapot Németországban Erasmus- ösztöndijas hallgatóként a jónevű müncheni Katholische Stiftungshochschule-n, amely a Soproni Egyetem partnerintézménye.

A mobilitási lehetőséget 2020 őszén az egyetemi felhívás alapján pályáztam meg. A pályázat beadása egyszerű és gyors volt, a nemzetközi koordinátor, Németh Tamás mindenben segített és rendelkezésre állt. A német főiskola Erasmus-koordinátora, történetesen egy magyar hölgy, Maszlag Melinda szintén készségesen válaszolt kérdéseimre és támogatott az ügyintézésben. A támogatási döntés is gyorsan megszületett, a kiutazás viszonylag kevés adminisztrációt vett igénybe. Lehetőség volt egy előzetes tájékoztató megbeszélésen részt venni, ahol mi, kiutazó diákok feltehettük kérdéseinket. Összességében a kiutazás előtti teendők gyorsan és problémamentesen lezajlottak.
Mivel én a gyakorlati félévemet töltöttem külföldön, ezért nem csak a KSHM-en hallgattam tárgyakat, hanem egy helyi intézménynél is végeztem gyakorlatot.
Mivel én Münchentől picit távolabb, Fürthben találtam gyakorlati helyet, ezért én ott is laktam, és az órákon (a pandémia miatt) általában Zoom-on keresztül vettem részt. A főiskolán csak a szemeszter legvégén volt néhány óra jelenléti formában megtartva. A távolléti oktatás remekül meg volt szervezve és a Zoom-on tartott kurzusokat is élvezetesnek és színvonalasnak találtam.
Mind az oktatók, mind a hallgatók mindig felkészültek, komolyan veszik a képzést. Az oktatókkal és a tanulmányi ügyintézőkkel a kommunikáció alapvetően emailen keresztül zajlik, 1-2 napon belül mindig válaszoltak. A hangnem nyitott, barátságos, de formális.
A főiskola saját online tanulmányi rendszerrel és informativ honlappal rendelkezik, Moodle-t is használnak, gyakorlatilag minden online intézhető.
Maga a müncheni campus egy kellemes, hangulatos városrészben (Haidenhausen) található, szép, ápolt környezetben, parkkal, kollégiumokkal és vadonatúj épülettel.
A campus tömegközlekedéssel jól megközelíthető, a bejárás messzebbről sem probléma.
Mivel München az egyik legdrágább német város, érdemes jól körülnézni szállás tekintetében. A főiskolának van saját kollégiuma a campuson, alternatívaként a megosztott albérletet javaslom (WG).
Nyelvtanfolyamon nem vettem részt, mert nem volt szükségem rá.
Gyakorlati helyet magamnak kerestem, és viszonylag hamar is találtam, bár nem Münchenben. Tudomásom szerint Münchenben is rengeteg intézmény fogad szociálpedagógus hallgatókat gyakorlatra, egyik kiindulópont maga a város (Stadt München), mint szociális szolgáltató.
Én összességében csupa jó tapasztalatot szereztem németországi mobilitásom során, mind a főiskolán, mind a gyakorlati helyemen. Mind az oktatók, mind a hallgatók, az adminisztrátorok és a munkatársaim is befogadóak, kedvesek, segítókészek voltak, rossz élményem egyáltalán nem volt, előítéletekkel nem találkoztam.
Az egyetlen nehézséget a pandémia jelentette, ami sajnos mindannyiunk életére rányomta bélyegét ebben az időszakban. Nekem a gyakorlati hely véglegesítése bizonyult emiatt a legnehezebbnek, mivel nagyon sok intézmény nem mert/tudott gyakornokot fogadni, de végül ez is megoldódott. Mivel a tavaszi félév távolléti oktatás formájában zajlott, ezért a német hallgatótársaimmal és az oktatókkal is csak a félév végén volt alkalmam személyesen találkozni. De ezt ellensúlyozva WhatsApp-en keresztül is remekül tudott a csoportunk kommunikálni.
Számomra az Erasmus+ hallgatói mobilitás pozitív élmény volt, sokat fejlődtem, tanultam, és jól éreztem magam a Németországban töltött hónapok alatt a pandémia ellenére is. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a lehetőséget.
Ezúton is szeretném megköszönni Németh Tamásnak és Maszlag Melindának a mobilitásomhoz nyújtott segítséget!" - Horváth Zsófia

 

3. Spanyolország - University of Granada - Tanulmányi Mobilitás

A 2021-es tavaszi félévemet Granadában tölthettem el.Az Erasmus már a kiutazás előtt nagyon jól indult betudtam lépni több csoportba is, ahol már kint lévő Erasmusosok illetve helyi diákok is mindenben segítettek. A lakás keresésen át az éppen aktuális járványügyi szabályokig bármilyen kérdésre tudott valaki válaszolni. Ezek a csoportok az egész fél év alatt hasznosak voltak utazásokat és programokat is szerveztek. A legjobb Earasmus iroda az Emycet velük nagyon sok helyre el lehetett menni. Akár még a szomszédos Portugáliába is nagyon diákbarát áron. Illetve nagyon sok városon belüli programot is szerveztek tapasozásokat,kultúrális programokat is. Az Erasmusoknak a helyi  ESN  is nagyon sok közösségi programot szervez. Idén természetesen a járvány miatt voltak, amiket nem tudtak vagy sokkal kisebb létszámmal. Ezeknél a szervezeteknél 10 euroért ki lehetett váltani kártyát is ami kedvezményeket adott az utazásaikhoz, vagy éppen a hazautazáshoz repülővel.

A szállás Granadában  havi 250-350 euró és a legtöbb esetben a 300 euró felettinél benne van a rezsi és az internet Granadában szobát 400 euró környékén már nem érdemes kivenni annál biztos van olcsóbb. Én 310 Euroért béreltem egy szobát rezsivel és internettel. A lakásban 4-en laktunk 2 spanyol fiú és egy olasz lány volt a lakótársam. A lakás jól felszerelt volt. 2 fürdő, nagy nappali, konyha, mosógép. Keresésnél érdemes az Erasmus whatsapp csoportokban érdeklődni és más Erasmusos diákokkal összeköltözni. Az élelmiszer árak hasonlóak, mint Magyarországon. Egy átlagos nagyobb bevásárlás 20-30 euróba került. Granadában a Tapas bárok egymást érik főleg A Pedro Antonio utcán ahol én is laktam. Itt már 2 euróért kapsz egy italt és mellé egy tapast. A spanyolok körében nagyon népszerű, néhány napszakban alig találni asztalt.

Az utazások mindig a Covid szabályoknak megfelelően voltak szervezve. 15-20 euróért nagyon élvezetes kirándulásokon, tengerpartozásokon tudtunk részt venni.

A covid és az egyetem

A szemesztert februárban online oktatásban kezdtük. Az online oktatás sokszor nagyon fárasztó volt a gép előtt ülés miatt. Áprilisban aztán kaptuk a hírt, hogy  hibrid oktatásra térünk át ami azt jelentette, hogy néhány óránk online maradt de néhányra be kellett menni. Ez okozott némi bonyodalmat főleg a spanyol diákok között, akik visszaköltöztek a saját városukba, de az egyetem és a tanárok nagyon rugalmasak voltak-e téren és így nekik nem kellett személyesen megjelenni csak online. Illetve voltak olyan órák, hogy a csoportot 2 részre osztották és a névsor elejének kedden a végének a csütörtökön kellett részt venni személyesen a másik napon pedig online követte. A tanárok nagyon segítőkészek voltak minden feladatnál ha bármi kérdésem volt. Volt egy oldal, ahova belépve feltudtuk tölteni az adott házi feladatot és a tanárok is az órai anyagot. A jelenlétet az Erasmusos diákoknál is komolyan vették nekünk is részt kellett venni minden órán.

Összeségében Spanyolország nagyon jó választás Erasmus szempontjából, főleg Granada, de a spanyol tudás nagyon ajánlott mert az órák 90%-a spanyolul folyik néhány tantárgy van csak angolul.

Galéria

Cikk nyomtatása E-mail

Kapcsolódó elérhetőségek