Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

I. Médiás Szakmai Nap

SzakmaiNapMedia.pngSzakmai napot szerveznek a kommunikáció- és médiatudomány szak oktatói, partnerei és hallgatói. A március 28-ai program nyitott, az előadások és a műhelymunkák szabadon látogathatók. A szakmai nap tematikája a mediatizáció, a kommunikáció és a reklám témaköreire épül.  A prezentációk mellett kisfilmpremier, látványstúdió, 3D képalkotás, mikrofonpróba is várja a közönséget.

Három éve indult a kommunikáció-és médiatudomány alapképzés a Benedek-karon. Így a március 28-ai szakmai napon minden évfolyam jelen lesz tudásával, rátermettségével, tapasztalatával. Ugyanígy a szak oktatói is, akik bemutatják, hogyan lesz az elméletből gyakorlati tudás a kurzusok egymásra épülésével.  
A szakmai napot dr. habil Varga László dékán nyitja meg 10 órakor. Majd a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi docense, Jitka Rožňová, illetve 11 órától dr. Molnár Csilla, a kommunikáció- és médiatudomány alapszak szakfelelőse tart előadást. A délutáni programok a gyakorlat jegyében zajlanak, hallgatói workshopok keretében lehet majd a hagyományos és a digitális média egyes területeivel megismerkedni. Az első médiás szakmai nap március 28-án délután fél 3-ig tart.
 
A részletes program ITT érhető el:
 
Plakát A3 (17).png
 
Cikk nyomtatása E-mail

Kapcsolódó elérhetőségek