Hatvanban, a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban került sor az I. Ismerd meg a vadászokat! – Ifjúságnevelési Konferenciára, ahol az Országos Magyar Vadászkamara és a múzeum közösen nyitott párbeszédet a fiatalok megszólításáról, a nevelés jövőjéről és a közösségek felelősségéről.

A nap első előadója dr. Varga László, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának dékánja volt, aki „Nevelés és/vagy nevetés? – Egy kis örömpedagógia” című előadásával egyből a konferencia középpontjába állította az egyik legfontosabb üzenetet: az oktatás ma már nem működhet pusztán lexikális tudásra építve. Varga László rámutatott, hogy ma sok fiatal úgy kerül az egyetemre, hogy nem rendelkezik alapvető életvezetési készségekkel, mert az iskolákból hiányzik a szociális és társas kompetenciák fejlesztése. A kisgyermekkort szerinte „kulturális és technológiai sokkok” uralják, a túlzott képernyőhasználat pedig komoly veszélyt jelent a fejlődésre. Hangsúlyozta, hogy a védettség kora véget ért: a gyerekek túl korán találkoznak a digitális tér terheivel.
Megoldásként a kevesebb képernyőidőt és a minél több közös meseolvasást javasolta már hároméves kor előtt, mert a szülői jelenlét és a történetek világának ereje teremti meg azt az érzelmi alapot, amelyre minden további épülhet.

Fotó: Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Párhuzamos szakmai tanárképzés a Soproni Egyetemen
- Szakmai mobilitás és tapasztalatcsere Nyitrán
- Rekordszámú végzős hallgatóval zárta a tanévet a Benedek-kar
- Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj a 2026/2027. tanévre
- „Gyerekjáték! – Logikai-matematikai tehetséggondozás játékba ágyazva óvodásoknak”
- „A gyermekben rejlik a jövő – a pedagógiában a felelősség.”
- Lakihegyi Alfrédné (1939 – 2026)
- Szakmai inspiráció és játékpedagógiai megújulás a Brunszvik Teréz Módszertani Központban
- Az MTA VEAB Nőtörténeti Munkabizottsága konferenciája a Soproni Egyetemen
- Benedek-táncház