Miért a Sportszervezés alapszak?
Ha a sportolás az, amiben jó érzed magad, akkor a Soproni Egyetem Sportszervezés szakon a helyed! Úgy látod, hogy a civil életedet a sportban tudod elképzelni, tudatosan gondolsz a jövődre, ez lesz a te képzésed!
A sportszervezés szakon a hallgatók a sportszervezés színtereivel ismerkedhetnek meg, amelyben a sportszervezeti, -gazdálkodási ismereteket szerezhetnek, ezáltal a sportélet irányítására alkalmas szakemberekké válnak. A képzés célja, olyan sportszakemberek képzése, akik a sport nemzetközi és hazai sportszervezeteinek irányításához menedzserszemléletű tudással rendelkeznek, amellyel önállóan képesek sportvállalkozásokat működtetni, sportprojekteket létrehozni a piacgazdasági szempontok érvényesítésével. A képzésben végzett hallgatók a szervezés-vezetéselméleti, sporttudományi, pedagógiai ismeretekkel képesekké válnak igazgatási, gazdasági, szervezési, erőforrás menedzsment hatékony kivitelezésére.
Sopron nagy hagyományokkal rendelkezik a sport területén, amely megfelelő szakmai hátteret nyújt a képzésben résztvevők számára a tanulmányaik alatt, és akár a további szakmai pályán egyaránt.
Mit tanulhatsz a Sportszervezés alapszakon?
A Sportszervezés BSc szakon olyan tantárgyakat tanulhatsz, amely a sportágakban való szélesebb látókört biztosít. Sok sportszakmai gyakorlat élvezetessé teszi a monoton tanórákat és kimozdulhatsz a padokból a kedvelt sporttevékenységedbe, amely a tanórák része.
Főbb témakörök
Alapozó ismeretek: sportági alapozó ismeretek, társadalomtudományi ismeretek, medicinális ismeretek, edzéselméleti alapismeretek, közismereti ismeretek
Szakmai törzsanyag: gazdasági ismeretek, sporttudományi ismeretek, csapat-sportjátékok és egyéni sportágak, vezetési-szervezési ismeretek, társadalomtudományi ismeretek, szabadidősportok alapjai
Továbbtanulás és karrier lehetőségek
Az alapképzés befejezését követően lehetőség van a tanulmányokat a Sportmenedzser mester (MSc) képzésben folytatni más felsőoktatási intézményben.
Elhelyezkedési lehetőségek:
• sportszervezetekben
• sportmarketing- és reklámvállalkozásokban
• egészségügyi intézményekben
• szabadidőközpontokban
• művelődési házakban,
• oktatási intézményekben,
• idegenforgalmi egységeknél,
• önkormányzatoknál,
• felsőfokú végzettséghez kötött egyéb munkakörökben a szervezési, vezetési ismereteket igénylő területen
• egészségorientált szolgáltató iparban ügyintézői, csoport- és osztályvezetői, szakmai vezetői, illetve igazgatói feladatok ellátására