
Idén is nagy örömmel fogadták a benedekes hallgatók saját kézzel készített társasjátékait a Sopron és Környéke Család és Gyermekjóléti Ellátás Intézet munkatársai. A felajánlott játékokat dr. habil. Varga László dékán és dr. Hartl Éva intézetigazgató karácsonyi ajándékként vitte el a rászoruló gyermekeknek.
A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán hagyomány, hogy az elsőéves óvodapedagógus-hallgatók A játékpedagógia feltételei I. című kurzus keretében - dr. Hartl Éva, a tantárgy felelőse és ennek a kreatív feladatnak az ötletgazdája, valamint dr. Pásztor Enikő irányításával - elkészítik a saját társasjátékukat. A projekten a tanulók közel fél éven át dolgoznak, elkészítik a szabályokat, és magát a társasjátéknak a tábláját is. Feladatuk még a bábuk kitalálása, és mindig nagyon igényes, sokszínű alkotások születnek.
- A játékokban benne van a hallgatók szíve-lelke, ideje és kreativitása, így ezek sokkal többet érnek, mint a boltban kapható társaik - fogalmazott az átadón Roth Gyuláné, a Sopron és Környéke Család és Gyermekjóléti Ellátás Intézet igazgatója. - Használni fogjuk a Családok Átmeneti Otthonában és a Gyermekek Átmeneti Otthonában a szabadidős foglalkozásokon, de az intézet Boróka klubjában is kölcsönözhetőek lesznek a Jereván lakótelepi kisházban.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Több mint négyszáz hallgatóval kezdődött meg a tanév a Soproni Egyetem tatai képzési helyszínén
- A Soproni Egyetem oktatói az Európai Sporthetet nyitó sporttudományi konferenciáján
- Öt országból érkeztek nemzetközi hallgatók a Benedek-karra
- A Benedek Elek Pedagógiai Kar oktatója az ECER 2026 nemzetközi konferencián
- Természetközelben – tanulmányúton fedezték fel a Szigetközt a Soproni Egyetem hallgatói
- Interaktív programokkal telt a Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetem Benedek-karán
- International Week Olomoucban – fókuszban a kisgyermekkori érzelmi intelligencia
- Benedek-nap más nézőpontból is
- Digitális pedagógiai műhelyfoglalkozás az Apáczai Nyári Akadémián