
„Kütyügenerációk – Természetes-e a mesterséges intelligencia?” címmel tartott nagysikerű előadást Kissné dr. Zsámboki Réka egyetemi docens, dékánhelyettes a szakkollégiumok nyári találkozóján.
A NYATA évente megrendezésre kerülő hallgatói tábor, ahol a Kárpát-medence különböző tudományterületein tanuló és kutató szakkollégistái találkozhatnak. Az ötnapos esemény a soproni Gyermek- és ifjúsági táborban került megrendezésre augusztus első napjaiban, és teret adott számos workshopnak, előadásnak, beszélgetésnek, amelyek alatt a résztvevők közösen gondolkodhattak a jelen és a jövő aktuális témáiról.

A digitalizáció, a virtualizáció, valamint a mesterséges intelligencia térhódításának társadalmi, nevelés- és oktatásügyi kérdéseivel foglalkozó előadást nagy érdeklődés kísérte. A programot záró beszélgetésen az ország minden egyeteméről érkezett fiatalok osztották meg gondolataikat az oktatással és neveléssel kapcsolatos személyes tapasztalataikról, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia alkalmazásának jövőbeni lehetőségeiről és kihívásairól, valamint a fiatal felnőttek jövőképéről.


Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Szabadkán járt a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának vezetősége
- MTA-s testület kihelyezett ülése a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán
- A Benedek-kar Nyílt Napja - 2026. január 14.
- Alfák a digitális ninják testi neveléséről – Dr. Mogyorósi Zsolt előadása a Benedek-karon
- “Kösz, jól vagyok!” - óvodapedagógiai konferencia Zentán
- Pannónia ösztöndíjprogram – Soproni hallgatók és oktatók élménydús tanulmányútja Erdélyben
- Brunszvik-kötet bemutatója és az emlékév zárása a Soproni Egyetemen
- Örömpedagógia a hatvani ifjúságnevelési konferencián
- Búcsúzunk, de soha nem feledjük
- Adventi falu – projekthét a Benedek Elek Pedagógiai Karon