Második alkalommal szervezett közösen szakmai műhelynapot a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar és a Tatai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ október 13-án Tatán, a volt Piarista Rendház épületében. Az idei - „Különböző vagyok, nem más” elnevezésű - workshop az autizmus témáját járta körül.
Vighné Dajcs Bernadett, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar mesteroktatója elmondta: az előadók meghívásánál arra törekedtek, hogy minél több oldalról közelítve mutassák be az autizmus témakörét. A találkozó egyik különlegessége, hogy a szakembereken kívül autista fiatalok is közreműködtek a rendezvényen - a tatai ÉBEK (Érdekesen Bekötött Emberek Klubja) tagjai egy ún. „élő könyvtár” segítségével lehetővé tették, hogy a közönség „belelapozgathasson” egy autista fiatal gondolataiba.
A műhelynap Barkó Sára ÉBEK-tag zongorajátékával kezdődött, majd Berczelly Attila, a Tatai Rendház Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a vendégeket. Az előadások során dr. Madarassy-Szűcs Anna gyermek- és ifjúságpszichiáter, Ujhelyi-Illés Orsolya alkalmazott viselkedéselemző és Ecser Mónika gyógypedagógus ismertette gondolatait a pedagógusokból, szülőkből és gyógypedagógia szakos hallgatókból álló közönségnek.
Hagyomány, hogy szakmai műhelynapokon a témában érintett helyi érdekeltségű szervezetek is bemutatkoznak. Az idei rendezvényen a Kék Madár Szülőklub osztott meg információkat tevékenységi körével, működésével és rendezvényeivel kapcsolatosan. A műhelynap kísérőprogramja volt egy mini fotókiállítás is, melyet egy tehetséges autista fiatal fotóiból rendeztek.
Fotógaléria
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- BABOS ÁGNES (1948-2026)
- Alfák a digitális ninják testi neveléséről – Dr. Mogyorósi Zsolt előadása a Benedek-karon
- Adventi falu – projekthét a Benedek Elek Pedagógiai Karon
- Örömpedagógia a hatvani ifjúságnevelési konferencián
- TDK műhelymunka a Benedek Elek Pedagógiai Karon
- A Benedek-kar Nyílt Napja - 2026. január 14.
- Varázslatot kaptunk itt – azt az érzést, hogy másképpen is lehet!
- Szakmai délután óvodapedagógusok és alsó tagozatos tanítók számára
- “Spürnasenecke” – Kísérletező, kutató workshop a Ligneumban
- A Soproni Egyetem oktatói újabb óvodákban mutatják be az eTOM makerdobozt