A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar oktatói és hallgatói komoly elkötelezettségről tettek tanúbizonyságot az elmúlt hónapban a ritka betegségekhez fűződő országos rendezvényeken: a Ritka Betegek Világnapján, illetve a Ritka betegek boldog pillanatai elnevezésű vándorkiállításon.
Ez évben Sopronra irányult a figyelem, hiszen február végén városunkban rendezte a RIROSZ (Ritka és Veleszületett Betegséggel Élők Országos Szövetsége) az országban a Ritka Betegek Világnapját. Az eseményen párhuzamosan zajlottak a magas színvonalú orvosi előadások, mutatkoztak be standjukon az ország betegszervezetei, s élvezhették a játszóházat és a zenés műsorokat a családok. Ekkor kapott fényruhát több budapesti intézménnyel együtt a Tűztorony, majd február 29-én elindult a globális fénylánc is.
A rendezvényeken való aktív részvételért külön köszönet illeti Mendéné Lajtai Krisztina gyógypedagógus oktatónkat, a FÉHEB (Fogyatékossággal Élő Hallgatók Esélyegyenlőségét Biztosító Bizottság) elnökét, aki – a Martos Virág képviselte Soproni Múzeummal karöltve – játszóházat szervezett, a Csengettyű és a Quintesszencia együttesekkel pedig feledhetetlen perceket szerzett a népes számú közönségnek.
Köszönet a hallgatóknak is az egész napos helytállásért, az önzetlen segítésért!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Közös küldetésben: összefogott a Soproni Egyetem és hazánk legnagyobb szabadtéri múzeuma
- Bécsben tanácskoztak a határon átnyúló pedagógiai kutatási projekt vezetői és résztvevői
- Végzős hallgatóitól búcsúzott a Soproni Egyetem pedagógiai kara - galériával frissítve
- A Soproni Egyetem a Kárpát-medencei magyar pedagógusközösségek elkötelezett támogatója
- Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj a 2025/2026. tanévre
- A Soproni Egyetemmel indult a Bolyai Nyári Akadémia szakmai programja
- EduKaland Stúdió: nyári élmények a Soproni Egyetem BOTANIKA táborában
- Benedekes oktatók Újvidéken, a 25. Apáczai Nyári Akadémián