Búcsúzunk, de soha nem feledjük

Hiszen olyan nevelési programot dolgozott ki, amelyet immár több mint három évtizede használ az óvodapedagógia – elég csak a Mese-vers az óvodában vagy az Óvodai nevelés játékkal, mesével című könyveire gondolnunk, melyeket a ’90-es évek óta szinte évente adnak ki újra és újra.

Neve megkerülhetetlen és kitörölhetetlen a magyar kisgyermek-nevelésből Kárpát-medencén innen és túl…

Pedig nem erre a pályára készült: amikor az ELTE latin-magyar szakára tett sikeres felvételi vizsgát követően a debreceni lány férjhez ment a soproni erdőmérnökhöz, az erdőmérnöki karra is felvételt nyert. Közben azonban ráébredt, hogy nem ez az ő pályája, s az óvónőképzőben folytatta tanulmányait. Megértette, hogy a kisgyermek nevelése nemzetnevelési feladat. Ennek szellemében dolgozta ki az Országos Óvodai Nevelési programot és az Alapprogramot. Ezekben tudatosította az e területen dolgozókkal, hogy a család mellett az óvodának kell olyan intézménnyé válnia, ahol a gyerekek természetesen és jól érzik magukat. „Az óvoda - elsősorban - nem arra való, hogy a gyerek az iskolára készüljön fel, hanem arra, hogy az óvodás teljes kisgyermekkort élhessen meg” – vallotta. A játékban és a mesében minden benne van, ami egy kisgyereknek jó, s mindez főként az érzelmi intelligenciát alapozza meg. Felnőtt korára innen kap megfelelő impulzusokat.

2002-ben a Magyar Kultúra napján munkásságának elismeréseként Brunszvik Teréz-díjat kapott. Ekkor Pálinkás József akkori miniszter, akadémikus, Németh Lászlót idézte: "Az ember nem csak utas és önmaga szobrásza, de embertárs is, aki míg magát teremti, az egész emberi életet valami magasabb lehetőség felé igyekszik terelni".

A kollégáknak egyszerűen csak Zilahi Kati ilyen volt: bízott a tiszta egyszerűségig kidolgozott nevelési eljárásokban, s vallotta, hogy „a gyerekekkel csak az tud szóba állni, aki érti és használja a játék és mese nyelvét.”

Ő szóba tudott állni a gyermekekkel. És tanítványaival, kollégáival is. Akik most ugyan búcsúznak Tőle, de soha nem felejtik…