A napokban országszerte ballagtak a középiskolások – ilyenkor kevesen gondolnak arra, hogy e megható ünnep valójában a Selmecbányai Akadémiáról ered. A magyar diákélet egyik legnemesebb szokásáról, a Valétálásról az első írásos emlék 1830-ból származik. Ennek módosulása, a ballagás a II. világháború után soproni közvetítéssel terjedt el az ország más felső- és középfokú oktatási intézményeiben is.
A valétálás nem csupán búcsú egy intézménytől, hanem a közösségtől, a várostól, sőt egy életszakasztól való elválás is. Május 10-én a Soproni Egyetem végzős hallgatói is méltóságteljes keretek között vesznek majd búcsút Alma Materüktől, a selmeci hagyományok szellemében megszervezett Valétálás során.
Sopron utcáit ismét betöltik majd a selmeci diáknóták, a városon végigvonuló valétáló menet ünnepi hangulata, a városlakók, családtagok és egyetemi polgárok közösen lehetnek tanúi a jövő mérnökeinek szimbolikus útra kelésének.
Az archív képen: Valétálás Selmecbányán 1910 körül, Fricz-Molnár Péter gyűjteményéből
A Soproni Egyetem végzősei új életútra indulnak – olyan pályákra, ahol a Sopronban megszerzett tudás és emberi értékek szilárd alapként kísérik majd őket. Soproni egyetemistának lenni nemcsak a múlt tiszteletét, hanem jövőépítő erkölcsi alapokat is jelent: fedhetetlenséget, bajtársiasságot, és a közösség iránti hűséget.
Soproni Valétálás 1928 - Filmhíradó Online
2025. Május 10-én szombaton 19 órakor a Soproni Egyetem főépülete előtt sorakoznak fel a végzős hallgatók és az őket búcsúztató alsóbb évesek. Az ünnepi beszédek után az egyetem rektora szimbolikusan kitárja az egyetem kapuját és a valétamenet megindul. Az útvonal Sopron belvárosán át vezet a Fő térig. (Bajcsy-Zsilinszky utca– Béke út – Ady Endre út – Csengery utca aluljáró – Frankenburg út – Deák tér menetirány szerinti oldala – Erzsébet utca – Széchenyi tér – Várkerület – Előkapu – Fő tér) Este kilenc óra után a város polgármestere búcsúztatja a végzősöket, akik megemlékeznek Soproni Thurner Mihályról is, arról a személyről, aki az Alma Matert Sopronba befogadta. A búcsú záróakkordja, a Valétabál már a selmeci idők óta.
A Sopronmédia látványos összefoglalója a Soproni Egyetem 2023-as Valétálásáról
A Soproni Egyetem végzős hallgatói ezúton köszönik a közlekedők türelmét és megértését. Külön köszönet azoknak a soproni lakóknak, akik a menet útvonalán az ablakukba állított gyertyával tisztelik meg a diákok valéta hagyományait
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Az esős, rossz idő miatt új időpontban lesz a Jó szerencsét Túranap Sopronban
- Tanulási lehetőség a világ egyik vezető egyetemén: a Soproni Egyetem hallgatói Kínában
- Híd a tudomány és a gazdaság között – stratégiai együttműködés a Soproni Egyetemen
- Elindult a Soproni Egyetem Alumni Oldala!
- Egy kicsit mindenki soproni egyetemista lehet a SopronFesten
- Jelentkezési rekordok, játékos tanulás, új alumni oldal – beszélgetés dr. Pásztor Enikővel
- „A Selmeci szellem” – Filmvetítéssel idézték fel a Sopronba menekült egyetem történetét
- Soproni Nyugdíjasegyetem: Jövőbiztos lakóterek
- Miből épül a jövő háza? – Innovatív és fenntartható megoldásokat kutat a Soproni Egyetem
- Zenei élmények a Ligneumban -Fedezze fel a Soproni Egyetem rendezvényeit!