Emlékdiploma-átadó ünnepségen köszöntötték az 50, 60, 65, 70 és 75 évvel ezelőtt oklevelet szerzett óvodapedagógusokat 2023. szeptember 12-én a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán. A több mint száz meghívott ünnepelt közül 65-en arany-, 35-en gyémánt-, kilencen vasdiplomát vehettek át, és idén rendhagyó módon egy rubin-, valamint egy gránitoklevél adományázásáról is dönthetett a kari tanács.
Az emlékdiplomák átvételére érkezett óvodapedagógusokat és családtagjaikat dr. Farkas Ciprián polgármester köszöntötte, majd dr. habil. Varga László dékán tartotta meg ünnepi beszédét, melyben kiemelte, hogy a gyermekkor egy világra nyíló ablak, az életre szóló lehetőségek tárháza, melynek kibontakoztatásához értő szív, szerető lélek és gondoskodó kezek kellenek. A rendezvényen a Soproni Egyetemet dr. Katona György oktatási rektorhelyettes, a Benedek Elek Pedagógia Kart Kissné dr. Zsámboki Réka tudományos és külügyi dékánhelyettes, valamint dr. habil. Simon István Ágoston oktatási dékánhelyettese képviselte.
„Aki az emberiséget a gyermekekben szereti, s az ő nevekedésének és kiműveltségének áldozza magát, nagy ember az. Neve fel van írva a mennyekben, s tisztelettel említik az angyalok” - Sailer (Szájler) regensburgi püspök gondolataival gratulált az emlékdiplomák átvételéhez a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának közössége nevében Frang Gizella adjunktus, az ünnepély levezetője. Kiemelte, hogy az óvodapedagógus-képző jelenlegi oktatói és hallgatói együttesen tisztelegnek mindazok előtt, akik az egykori gyermekkertésznői, mai nevén óvodapedagógusi hivatást választották és egész életüket a kisgyermeknevelés magasztos ügyének szolgálatára tették fel.
A rendezvény során ünnepélyes keretek között vehette át címzetes egyetemi docensi kitüntetését dr. Balatoni Katalin néptáncpedagógus, neveléstudományi kutató, az Így tedd rá program létrehozója, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar óraadója. Az emlékdiploma-átadó ünnepséget a Soproni Egyetem Lewinszky Anna Gyakorlóóvoda gyermekeinek műsora és a végzős óvodapedagógus-hallgatók moldvai csángó népdalfeldolgozása tette emlékezetessé.
Németh Tamás és Szabadhegyi Zita fotói
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Elindult a Benedek Akadémia
- Természetjáró tábor a soproni hegyekben
- Őszi Pedagógiai Napok a Benedek-karon
- Magyar Tudomány Ünnepe a Benedek Karon: fókuszban a 21. századi oktatási innovációk
- Nyílt Nap a Benedek Elek Pedagógiai Karon
- Kalandozásaink kockákkal
- Teremavató ünnepség Budai Ilona tiszteletére
- Nemzetközileg elismert mesemondó jön karunkra
- Brunszvik Teréz-emlékverseny
- A tér jelentősége a gyermeknevelési gyakorlatban