
Május végén (22-26) rendezték meg a Limerick Egyetemen, Írországban az Erasmus + Nemzetközi Hetet, amelyen az Erasmus + programban résztvevő egyetemek képviselői vettek részt. A Soproni Egyetemet Dr. Faragó Beatrix, egyetemi docens képviselte.
Az egy hetes program nagyon részletes volt, sok szabadidőt nem engedélyezett. A program alapját jelentette a befogadás és fenntarthatóság 50. évfordulója a nemzetközi oktatásban. 16 országból, 50 egyetemi képviselő érkezett a rendezvényre.
Az első napon a Limerick Egyetem képviselői által tartott bemutatkozó előadások mellett worshopon vettek részt a vendégek, amely a nemzetközi kommunikációról szólt és mindennapos programmá vált. Az írországi egyetem nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi kapcsolatokra, a nemzetközi hallgatók támogatására. Infrastruktúrájuk kiemelkedően modern és széleskörű, amely a művészeteket és a sportot is magába foglalja. A napi programokban megjelentek a workshopok, az egyetem széleskörű bemutatása, a modern technológiát alkalmazó egyetemi karok, könyvtár, sportlétesítmények bemutatása, sporttevékenységek, zenei intézmények látogatása, kulturális programokon való részvétel. A nemzetközi egyetemi képviselők folyamatosan mozgásban voltak, és a workshopok által a nemzetközi kapcsolatépítést erősítették.
Az egy hetes program változatos, és remélhetőleg hasznos is volt, hiszen már a rendezvényt követően számos megkeresés érkezett a Soproni Egyetem felé az Erasmus kapcsolatok bővítésére.
Galéria

Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- „Gyerekjáték! – Logikai-matematikai tehetséggondozás játékba ágyazva óvodásoknak”
- „A gyermekben rejlik a jövő – a pedagógiában a felelősség.”
- Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj a 2026/2027. tanévre
- Benedek-táncház
- Lakihegyi Alfrédné (1939 – 2026)
- Szakmai inspiráció és játékpedagógiai megújulás a Brunszvik Teréz Módszertani Központban
- Rekordszámú végzős hallgatóval zárta a tanévet a Benedek-kar
- Tanulmányúton jártak Sopronban az ELTE német nemzetiségi tanár szakos hallgatói
- Szakmai mobilitás és tapasztalatcsere Nyitrán
- Párhuzamos szakmai tanárképzés a Soproni Egyetemen