Új lakója van a Benedek Elek Pedagógiai Kar kertjének. A Zala megyei Pórszombatról, Kovács Gyula erdész Tündérkertjéből érkezett a Ferenczy utcába, hogy innen induljon el a felnőtté válás útján – ahogy a népmesék legkisebb főhősei. Ahogy ez a kar névadójának, Elek apónak a köteteiben is olvasható. A Benedek-kar és Elek apó összefonódó szellemi örökségét közvetíti majd az új jövevény, a kék almafa szeptember 5-én elültetett csemetéje.

A mesemondó, újságíró, író Benedek Elek nemcsak szellemi termékeivel, szimbolikusan művelte kertjét Kisbaconban, hanem fizikai valójában is. Gyűjtötte Erdély régi gyümölcsfajtáit, fenyőfákat és lombhullatókat, illetve több száz almafát telepített szülőháza környezetében. Ezek között volt a kék alma is. Benedek Elek kertjéből származó kék almafáról szaporította Kovács Gyula erdész azt a csemetét is, amelyet a pedagógiai kar udvarán ültettek el. Az eseményen, amely egy igazi közösségi programként zajlott, a hallgatókon, oktatókon túl, részt vett a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola 3.c osztálya. A faültetést dr. Hartl Éva egyetemi docens koordinálta. A gyerekek szerszámokat kaptak, majd szakszerű iránymutatás mellett, a földbe helyezték a növényt, az öntözést pedig a pedagógiai szakos hallgatók feladata volt. A munka közben pedig Bogdán Ibolya (óvodapedagógia, II. év) és Farkas Péter (kommunikáció- és médiatudomány, II. év) előadásában egy-egy Benedek-verset hallgathatott meg az aktív közönség.
Fotógaléria
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Brunszvik-kötet bemutatója és az emlékév zárása a Soproni Egyetemen
- TDK műhelymunka a Benedek Elek Pedagógiai Karon
- Szakmai délután óvodapedagógusok és alsó tagozatos tanítók számára
- A Benedek-kar Nyílt Napja - 2026. január 14.
- Nemzetközi együttműködés erősítése – kazah oktató a Benedek-karon
- Muravidéki pedagógusok látogatása a Soproni Egyetemen
- A Természetesen Veled podcast vendége volt Dr. Németh Dóra Katalin, aki legújabb kötetéről mesélt
- Újabb docensi székfoglalók a Soproni Egyetemen
- “Spürnasenecke” – Kísérletező, kutató workshop a Ligneumban
- A Benedek-kar Nyílt Napja - 2025. december 10.