
Az őszi félévben szabadon választható tárgyként Szilva Zsuzsanna tanárnő vezetésével kezdetét vette a Szabadidő sportok kurzus. A kis létszámú magyar csoporthoz csatlakozott pár Erasmus hallgató, így egy multikulturális, egészen családias társaság alakult, mely néha még két kutyussal is kiegészül.
A tanárnő által hétről hétre fedezzük fel a Soproni-hegység ismertebb vagy kevésbé ismert kirándulóhelyeit. Alkalmaink során felfedeztük és kipróbáltuk az erdei tornapályát, szép kilátásban részesültünk az Áfonya-hegyen, illetve a Béke-kilátónál. A kirándulások közben a szép tájak megtekintése mellett helyet kap az ismeretbővítés is. Megismerkedünk a természettel, az őszi erdő nyújtotta élővilággal, és ami egy erdei túra alakalmával nagyon fontos, a térképismeret alapjait is elsajátítjuk.
A tantárgy keretein belül részt vettük az Egyetemi Sportnapon is, ahol egy különleges sportot, a tájfutást próbálhattunk ki, melynek a Botanikus kert adott helyett. Különleges élményben volt részünk, mely maradandó emlékké válik.
A mindig kalandos óránkhoz néha csatlakoznak mások is, egy alkalommal Dr. Didem Kepir csoportjai is eljött velünk a Tolvaj-árkot megnézni. Ez egy igazán nemzetközinek mondható kirándulás volt, részt vettek spanyol, kazah, cseh és német hallgatók is.
A kurzus által a külföldi hallgatókkal együtt, bár tanórai kereteken belül, de mégis kikapcsolódva tudunk időt tölteni, emlékeket és élményeket gyűjteni.
Írta: Szabó Zsanett IV. évf. gyógypedagógus hallgató
Galéria
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- „A gyermekben rejlik a jövő – a pedagógiában a felelősség.”
- Tanulmányúton jártak Sopronban az ELTE német nemzetiségi tanár szakos hallgatói
- Párhuzamos szakmai tanárképzés a Soproni Egyetemen
- Benedek-táncház
- Lakihegyi Alfrédné (1939 – 2026)
- Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj a 2026/2027. tanévre
- „Gyerekjáték! – Logikai-matematikai tehetséggondozás játékba ágyazva óvodásoknak”
- Rekordszámú végzős hallgatóval zárta a tanévet a Benedek-kar
- Szakmai mobilitás és tapasztalatcsere Nyitrán
- Szakmai inspiráció és játékpedagógiai megújulás a Brunszvik Teréz Módszertani Központban