
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet – és Társadalomtudományi Kara volt a házigazdája idén a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójának. Az országos döntő nagyon erős mezőnyébe a Benedek Elek Pedagógiai Karról is több hallgató jutott be, akik igazán szép eredményekkel és jó élményekkel tértek haza Pécsről.
Stinner Zsuzsanna Viktória, elsőéves Neveléstudományi mesterszakos hallgató a „A tudatos jelenlét és a lelki egészség összefüggéseinek vizsgálata az óvodapedagógusok körében” című munkájával 2. helyezést ért el a Felnőttkori tanulással a minőségi tudásmegosztásért című tagozatban. A hallgató témavezetője Dr. Tóth-Merza Katalin. A nevelés- és iskolatörténet tagozatban mérettette meg magát három BPK-s hallgató is. Horváth Anetta, tavaly végzett neveléstudományi bölcsész a „Téri fordulat a gyermekkortörténeti kutatásban, a gyermekszoba története tükrében” című pályamunkájával a bíráló bizottság különdíját érdemelte ki, témavezetője Prof. Dr. Kéri Katalin.
Ugyanebben a tagozatban a tavaly végzett Horváth Anna Viktória neveléstudományi bölcsész az „Óvóképzés és óvodaügy Magyarországon az 1980-as és 1990-es években, különös tekintettel a soproni képzőintézményre” címmel tartott előadást a nagyszámú, érdeklődő hallgatóságnak és a bizottság tagjainak, Dr. Tigyiné Dr. Pusztafalvi Henriette egyetemi docensnek a Pécsi Tudományegyetemről, Dr. Rébay Magdolna egyetemi docensnek a Debreceni Egyetemről, valamint Dr. Podráczky Judit egyetemi docensnek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemről. Ugyanebben a tagozatban adott elő a szintén tavaly, az óvodapedagógia BA szakon végzett Rába Rebeka, aki a „Játéktevékenységek és játékeszközök az 1940-es évektől napjainkig” című kutatását mutatta be. Mindkettőjük témavezetője Dr. Pásztor Enikő adjunktus.
Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak és minden, tudományos munkát végzett és kiváló előadást bemutatott hallgatónknak!
Fotók
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Muravidéki pedagógusok látogatása a Soproni Egyetemen
- Újabb sportszakmai kitüntetést vehetett át dr. Simon István Ágoston
- Varázslatot kaptunk itt – azt az érzést, hogy másképpen is lehet!
- Újabb docensi székfoglalók a Soproni Egyetemen
- Adventi falu – projekthét a Benedek Elek Pedagógiai Karon
- Alfák a digitális ninják testi neveléséről – Dr. Mogyorósi Zsolt előadása a Benedek-karon
- Egyéves születésnapját ünnepelte a Benedek Elek Pedagógiai Kar EduKaland Stúdiója
- A Soproni Egyetem oktatói újabb óvodákban mutatják be az eTOM makerdobozt
- TDK műhelymunka a Benedek Elek Pedagógiai Karon
- Brunszvik-kötet bemutatója és az emlékév zárása a Soproni Egyetemen