
Mestertanár Aranyérem elismerésben részesültek a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia ünnepélyes záróülésén az OTDK Tanács szakmai bizottságai által felterjesztett kiváló oktatók és kutatók, akik legalább 10 éve, magas színvonalú témavezetői és bizottsági munkával vesznek részt a Tudományos Diákköri munkában. A Soproni Egyetemről idén Kissné dr. Zsámboki Réka, a Benedek Elek Pedagógiai Kar egyetemi docense vehette át a megtisztelő kitüntetést ünnepélyes keretek között Budapesten, a Zeneakadémia dísztermében.
A Benedek-kar oktatója, tudományos és külügyi dékánhelyettese köszönetét fejezte ki a felterjesztőknek és mindenekelőtt a hallgatóinak, akik az elmúlt évtizedben számos alkalommal első helyet szereztek az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon.
2023-ban 115 Mestertanár jelölés érkezett 26 intézményből, a szakmai bizottságok által felterjesztett 70 jelöltből 50-en kapták meg a Mestertanár Aranyérmet. A díjakat Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár, Weiszburg Tamás elnök úr, valamint az OTDT szakterületért felelős alelnöke adta át.
A kitüntetéshez sok szeretettel gratulálunk!

Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Benedek-kar Nyílt Napja - 2025. december 10.
- Adventi falu – projekthét a Benedek Elek Pedagógiai Karon
- Varázslatot kaptunk itt – azt az érzést, hogy másképpen is lehet!
- Szakmai délután óvodapedagógusok és alsó tagozatos tanítók számára
- Muravidéki pedagógusok látogatása a Soproni Egyetemen
- Pannónia ösztöndíjprogram – Soproni hallgatók és oktatók élménydús tanulmányútja Erdélyben
- “Spürnasenecke” – Kísérletező, kutató workshop a Ligneumban
- A Természetesen Veled podcast vendége volt Dr. Németh Dóra Katalin, aki legújabb kötetéről mesélt
- A Benedek-kar Nyílt Napja - 2026. január 14.
- Örömpedagógia a hatvani ifjúságnevelési konferencián