
Örömmel adunk hírt arról, hogy a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának vendége volt prof. dr. Szécsi Tünde, a Florida Gulf Coast University (USA, FL) és prof. dr. Flavia Stara, az Università degli Studi di Macerata (Olaszország, Marche) professzora.
A Szécsi Tünde professzor asszonnyal való kapcsolat több évre nyúlik vissza: az együttműködésből eddig is születtek közös projektek, konferencia-részvételek, publikációk a kisgyermeknevelés, ezen belül is leginkább a neuropedagógia témájában. Flavia Stara professzor asszony fő kutatási területe a nevelésfilozófia, a pedagógia történetének, tudományos hátterének teoretikus vizsgálata, emellett elkötelezett híve az interdiszciplináris kutatásoknak. Utóbbi – a tárgyaláson részt vevő egyetemek széles profilját tekintve – mindhárom fél számára gyümölcsöző lehet a tudományos kutatások és a nemzetközi publikációk területén.
Az intézményeket bemutató részletes ismertetők után a felek kinyilvánították abbéli szándékukat, hogy a floridai egyetemmel megújítsák kapcsolatukat, az itáliai intézménnyel pedig új, a modern kor kihívásainak megfelelő együttműködésre lépjenek. Ennek szellemében várható egy többoldalú együttműködés, amely elhivatott kutatók és oktatók részvételével interdiszciplináris kutatásokba kezdhet különösen a pedagógia, a filozófia, a nyelvtudományok területén. Mivel a Maceratai Egyetemen hasonló szellemben folyik az óvodapedagógus-képzés, mint a BPK-n, mi több, a marchei régió Maria Montessori szülőhelyének és múzeumának is otthona, az olasz kapcsolat megszületésével a benedekes hallgatók számára is kivételes lehetőség nyílik a Montessori-módszer első kézből történő megismerésére.
A nemzetközi delegációt dr. habil. Varga László, a Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja, dr. habil. Simon István Ágoston, oktatási dékánhelyettes és dr. Kitzinger Arianna, a Humántudományi Kutatóközpont vezetője fogadta.
Good luck!
Buona fortuna!
Jó szerencsét!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem pedagógiai képzési palettáját képviseltük Győrben
- Arany-, gyémánt- és rubindiplomák fényében ünnepelt a Benedek Elek Pedagógiai Kar
- Újabb sportszakmai kitüntetést vehetett át dr. Simon István Ágoston
- Pannónia ösztöndíjprogram – Soproni hallgatók és oktatók élménydús tanulmányútja Erdélyben
- Több mint 300 hallgató kezdte meg tanulmányait a Soproni Egyetem tatai képzési helyszínén
- Nemzetiségi Ösztöndíjas Pedagógushallgatók III. találkozója a Parlamentben
- MTA-s testület kihelyezett ülése a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán
- Szabadkán járt a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának vezetősége
- Megérkeztek a nemzetközi hallgatók a soproni Benedek Elek Pedagógiai Karra
- Zöldkert projekt – Rita kertjében jártak a Soproni Egyetem Benedek Elek Karának hallgatói