Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Nemzetközi tudományos fórumokon is bemutatkozik a Soproni Egyetem hallgatója

heidt_slider.jpgHeidt Judit gyógypedagógus, a Benedek Elek Pedagógiai Kar másodéves neveléstudomány mesterszakos hallgatója szakmailag rendkívül intenzív időszakot él. Neves hazai konferenciákon ad elő, megjelent egy tanulmánya a Benedek-kar legújabb játékkutatás eredményeit bemutató kötetében, de legnagyobb sikerének azt tekinti, hogy idén bemutatkozhat Dublinban, az egyik legelismertebb autizmus témájú nemzetközi konferencián.

14. Autism Europe International Congress idén szeptemberben Dublinban kerül megrendezésre. Ez az egyik legnagyobb és legismertebb autizmus témájú nemzetközi konferencia, amelyet háromévente szerveznek meg. A konferencia interdiszciplináris platformként működik, ahol kutatók, szakemberek, pedagógusok, szülők találkoznak, hogy megosszák a legújabb kutatási eredményeket és gyakorlati tapasztalatokat. Kiemelkedő jelentőségű, mert széles közönséget szólít meg, és komoly hatással lehet a gyakorlati megközelítések fejlődésére.

A mesterszakos hallgató kutatásának középpontjában az áll, hogy az édesanyák önképzése hogyan járulhat hozzá autista gyermekeik életminőségének javításához. - Nagy megtiszteltetés és lehetőség számomra, hogy itt bemutathatom a kutatásomat, amelynek címe: From Mother to Special Educator? – How Maternal Self-Education Improves the Quality of Life of Autistic Children. Sok országban – így Magyarországon is – jelentős szakemberhiány tapasztalható a sajátos nevelési igényű gyermekeket ellátó gyógypedagógusok körében. Egy lehetséges megoldás az érintett szülők önképzésének támogatása, amelynek számtalan előnye van. Saját tapasztalatom – gyógypedagógusként és egy nem beszélő, autista kisfiú édesanyjaként – azt mutatja, hogy az édesanyák önképzése nemcsak családi szinten hoz pozitív változásokat, hanem közösségi szinten is érezteti hatását. A megfelelő képzéseken részt vevő anyák képesek tudásukat másokkal is megosztani, ezzel hozzájárulva a szülői edukációhoz és az autizmushoz kapcsolódó tudományos diskurzushoz. Az elmúlt években szinte minden autizmussal kapcsolatos képzést elvégeztem és jelenleg is folytatom a tanulmányaimat. Az Autism Europe sokáig elérhetetlen álomnak tűnt számomra, és nem gondoltam volna, hogy az absztraktomat kiválasztják, csak az utolsó napon mertem beadni a jelentkezésemet.

Judit gyermekének nem tipikus fejlődése korán megmutatkozott, ezért jelentkezett a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának frissen induló gyógypedagógia alapszakára. Az ott szerzett tudás, a pedagógusok támogatása és a képzés légköre miatt döntött úgy, hogy a Neveléstudomány MA képzésen folytatja tanulmányait. Az egyik első órán Prof. Dr. Kéri Katalin egy kutatási témával kapcsolatos prezentáció elkészítését kérte. Ekkor talált rá arra a témára, amellyel idén áprilisban az OTDK-n fogja képviselni az egyetemet. Az elmúlt időszak rendkívül intenzív és meghatározó volt számára szakmai és személyes szempontból egyaránt. Előadóként szerepelt a Magyar Tudomány Ünnepén, az Országos Neveléstudományi Konferencián, a Képzés és Gyakorlat Konferencián és a Selye János Egyetem tudományos rendezvényén. Tanulmánya jelent meg a Benedek Elek Pedagógiai Kar A játékról komolyan: Tanulmányok a játékkutatás legújabb eredményeiről című kötetében, amelyben a mesterséges intelligencia gyógypedagógiai alkalmazásáról ír. További publikációja jelenik meg hamarosan a Kölni Egyetem Kompendion Unterstütze Kommunikation című kiadványában, ahol a ChatGPT használatát mutatja be a szociális-kommunikációs fejlesztésben. Továbbá elfogadták absztraktját a 46. ISCHE neveléstörténeti konferenciára, amelyet idén Franciaországban, Lille-ben rendeznek meg.

Az elmúlt másfél év eseményei szinte felfoghatatlan gyorsasággal követték egymást Judit életében: - Már most tudom, hogy ebben az évben szinte minden hónapban lesz egy konferenciám, amelyek közül kettő nemzetközi is. Az én életem az autizmus körül forog – nemcsak gyógypedagógusként dolgozom autista gyermekekkel, hanem fiammal is én foglalkozom a legtöbbet, és éjszakánként is autizmussal kapcsolatos kutatásokat és szakirodalmat olvasok.
Cikk nyomtatása E-mail