
A 2025. szeptember 28. és október 4. között megvalósult erdélyi tanulmányút keretében két oktató és hét hallgató vett részt a Pannónia ösztöndíjprogram támogatásával szervezett szakmai és kulturális mobilitáson.
A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának csoportja Csíkszeredán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vendégeként ismerhette meg az erdélyi magyar nyelvű oktatási rendszert, és szakmai kapcsolatokat építettek a határon túli magyar pedagógusképzés képviselőivel. Az együtt töltött napok erősítették a két intézmény közötti szakmai együttműködést, valamint inspiráló példát adtak a jövő pedagógusainak az élethosszig tartó tanulás fontosságáról. A csíkszeredai tartózkodás mellett a csoport ellátogatott számos székelyföldi nevezetességhez is, többek között Kisbaconban megismerkedtek Benedek Elek életével és szellemi-kulturális örökségével, részt vettek a Székelyföldi Mesefesztiválon, valamint találkoztak Böjte Csaba atyával, aki személyes történetein keresztül mutatta be nevelőmunkáját és hivatását. A mobilitás hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal pedagógusjelöltek új szemszögből lássák hivatásukat, és magukkal hozzák mindazokat az értékeket, amelyeket a székelyföldi közösségektől tanultak: a hitet, a kitartást, a szeretetet és az összetartozás erejét. Az erdélyi tanulmányút kiváló példája annak, hogyan építhet hidat a Pannónia ösztöndíjprogram az oktatás, a kultúra és az emberi kapcsolatok között.
Galéria
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- “Kösz, jól vagyok!” - óvodapedagógiai konferencia Zentán
- Nemzetközi együttműködés erősítése – kazah oktató a Benedek-karon
- A Benedek-kar Nyílt Napja - 2025. december 10.
- Brunszvik-kötet bemutatója és az emlékév zárása a Soproni Egyetemen
- Búcsúzunk, de soha nem feledjük
- Muravidéki pedagógusok látogatása a Soproni Egyetemen
- A Természetesen Veled podcast vendége volt Dr. Németh Dóra Katalin, aki legújabb kötetéről mesélt
- Egyéves születésnapját ünnepelte a Benedek Elek Pedagógiai Kar EduKaland Stúdiója
- Szakmai délután óvodapedagógusok és alsó tagozatos tanítók számára
- A Benedek-kar Nyílt Napja - 2026. január 14.