Brunszvik Teréz szellemi öröksége korunk fiataljainak is üzen, és a mának szóló tanulságokkal szolgál. A Benedek-kar Kárpát-medencei középiskolás fiatalokhoz küldött felhívására számos kreatív, ötletes alkotás született. A bemutatott pályamunkák jól példázzák, hogy a magyar óvodaügy úttörője és az általa megfogalmazott pedagógiai gondolatok innovatív, mozgóképes és animációs feldolgozásban éppúgy megállják a helyüket, mint a magyar óvodaügy történetében bármikor.

A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara Kárpát-medencei innovációs versenyt hirdetett Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából középiskolás diákok számára. Az előzsűri értékelése alapján két határon túli (Szabadka, Szerbia) és 3 magyarországi középiskolából érkeztek 9-11. osztályos diákok a verseny döntőjére, május 9-én, Sopronba. A Benedek-kar örömmel fogadta a határon túli csapatok jelentkezését és a szakképzési centrumok intézményeinek munkáit is. Az évforduló lehetőséget teremtett a közoktatás és a felsőoktatás együttgondolkodásának támogatására is. A rendezvény során a döntőbe jutott diákcsapatok mutatták be alkotásaikat, amelyek Brunszvik Teréz szellemi hagyatékát dolgozták fel. Az eseményen lehetőség nyílt a kreatív munkák megismerésére, valamint a verseny folyamatának és eredményeinek közelebbi megtekintésére.
A verseny díjazottjai:
I. hely: Brunszvik Mesemondói (Svetozar Markovic Gimnázium, Szabadka, Szerbia)
Diákok: Pechó Viktória Rác Szabó Hanna Stipić Lea, Antal Csongor és Cékus Lara Szintia
Felkészítőtanáruk Jasna Đanić
II. hely: Jövőformálók a gyermekekért (Heves Vármegyei Szakképzési Centrum Március 15. Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)
Diákok: Cserháti Csenge, Deme Kleopátra, Deme Natália, és Pálhalmi Fruzsina.
Felkészítő tanár: Kocsisné Birkás Edit
III. hely és a közönségdíj: HESZ (Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégium)
Diákok: Koller Hajnalka, Takács Eszter és Veres Szófia
Felkészítőtanáraik: Szabó Veronika, Török Zsolt Ferencné, Dr. Zaláné Pongrác Eszter
Zsűri különdíj: Cserhátis Angyalok Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Technikum és Kollégium
Diákok: Csizmazia Cintia, Kóka Petra Panna, Lukács Jázmin, Tihanyi Míra, Young Hailey Chrystal
Felkészítőtanár: Horváth Beatrix



A rendezvényen köszöntőt mondott: dr. Pásztor Enikő, a Soproni Egyetem oktatási rektorhelyettese és dr. habil. Varga László, a Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja.


Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Muravidéken kötött együttműködési megállapodást a Soproni Egyetem pedagógiai kara
- Közös küldetésben: összefogott a Soproni Egyetem és hazánk legnagyobb szabadtéri múzeuma
- Textiljátékok világa a Benedeken
- A Benedek-kar inspirálta a tanoda szellemiségét
- Szemeszterzáró előadás a Benedek Akadémián
- Kárpát-medencei Brunszvik 250 jubileumi emlékkonferencia
- Nemzetközi tudományos fórumokon is bemutatkozik a Soproni Egyetem hallgatója
- Hatodik alkalommal szervezett nemzetközi hetet a Benedek Elek Pedagógiai Kar
- Martonvásári tanulmányút Brunszvik Teréz nyomában
- Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj a 2025/2026. tanévre