Az Interreg Maďarsko-Slovensko projekt keretében a Selye János Egyetem Tanárképző Kar Kémia Tanszéke látta vendégül a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar 12 óvodapedagógia alapszakos hallgatóját és kísérő tanárait, dr. Molnár Katalint és dr. Németh Dóra Katalint.
A találkozó célja a természettudományos érdeklődés megalapozása volt, élményszerű, interaktív laboratóriumi kísérletek segítségével. A hallgatók egyszerű, mindennapi, a háztartásokban is használatos alapanyagok felhasználásával színes/színlétrehozó kísérleteket végeztek. Megismerkedtek a színek keverésének és szétbontásának tudományával, készítettek lávalámpát, és még tüzet is oltottak ecetből és szódabikarbónából gáz képződésével. A workshop remek alkalmat adott a két egyetem közötti kapcsolatépítésre és szakmai tapasztalatcserére. A nap hátralévő részében szabad program keretében kötetlen beszélgetésre, városnézésre és kulturális programra is sor került, ami még inkább összekovácsolta a tanulmányúton résztvevő csoportot.
A Benedek-kar oktatói hálásan köszönik a Selye János Egyetem Kémia Tanszék vezetőjének, Mgr. Varga Andrea PhD docens asszonynak az érdekes és színpompás kísérleteket és a vidám kísérletezést. Bíznak benne, hogy ez a látogatás alapja lesz a két egyetem közötti további kapcsolatnak.



A rendezvényt az Interreg Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alapja támogatta.
A program megnevezése: Program Interreg Maďarsko-Slovensko
Rövidített megnevezés: EduCoop Támogatás mértéke EU alapból: 21.145 Eur
Internetes elérhetőség: Fond malých projektov - www.spf-west.eu


Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem oktatói újabb óvodákban mutatják be az eTOM makerdobozt
- Örömpedagógia a hatvani ifjúságnevelési konferencián
- Szakmai délután óvodapedagógusok és alsó tagozatos tanítók számára
- Szabadkán járt a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának vezetősége
- “Spürnasenecke” – Kísérletező, kutató workshop a Ligneumban
- Adventi falu – projekthét a Benedek Elek Pedagógiai Karon
- MTA-s testület kihelyezett ülése a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán
- A Természetesen Veled podcast vendége volt Dr. Németh Dóra Katalin, aki legújabb kötetéről mesélt
- Nemzetiségi Ösztöndíjas Pedagógushallgatók III. találkozója a Parlamentben
- Nemzetközi együttműködés erősítése – kazah oktató a Benedek-karon