
A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan 2025. november 19-én újabb docensi székfoglaló előadásokra került sor a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán. A rendezvénynek a Budai Ilona terem adott otthont, ahol a kar oktatói mellett érdeklődők is részt vettek az eseményen.
A délután folyamán két frissen kinevezett egyetemi docens mutatkozott be tudományos és művészeti munkásságukat összefoglaló előadásokkal.
Dr. Hajas Ágnes „Művészettel nevelés eszközei a gyermekek fejlesztésében” címmel tartotta meg prezentációját. A Művészeti és Sporttudományi Intézet új oktatója több, mint 15 éve foglalkozik különböző művészeti ágak - zene, tánc, építészet, rajz, harcművészet, kalligráfia - összefüggéseinek kutatásával, egymásra hatásának vizsgálatával. Bemutatkozó előadásában a művészettel nevelés pedagógiai jelentőségét, annak módszertani alapjait és a gyermekek személyiségfejlődésére gyakorolt hatását ismertette. Részletesen bemutatta kutatásait, valamint azokat a gyakorlati példákat, amelyek a művészeti nevelés komplex fejlesztő erejét hangsúlyozzák. A vetített képes előadásból kitűnt Hajas Ágnes egyedi látásmódja, kreativitása, alkotó és kísérletező kedve.
Ezt követően Árvayné dr. Nezvald Anett „Soproni muzsikusok nyomában” című előadásával folytatta a programot. Székfoglalója a soproni zenei élet meghatározó alakjait és helyi kulturális hagyományait mutatta be, rávilágítva arra, miként járul hozzá a zene a közösség építéséhez és a helyi identitás formálásához. Munkásságát igényes kutatói háttér és elhivatott pedagógiai szemlélet jellemzi. Sopron helytörténetéhez kötődő, saját emlékekkel, anekdotákkal is színesített zenetörténeti előadását követően zongorával kísért hegedűműveket adott elő.
A székfoglaló bizottság mindkét tudományos előadást magas színvonalúnak értékelte, és egyhangúlag elfogadta, kiemelve, hogy docens asszonyok munkája méltó módon példázza a Benedek-kar elkötelezettségét a tudományos kiválóság, az innovatív pedagógiai gondolkodás és az értékteremtő kutatás iránt.
A Benedek Elek Pedagógiai Kar közössége szívből gratulál dr. Hajas Ágnesnek és Árvayné dr. Nezvald Anettnek, és további eredményes, örömökben gazdag oktatói-kutatói pályát kíván!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Tanulmányúton jártak Sopronban az ELTE német nemzetiségi tanár szakos hallgatói
- „A gyermekben rejlik a jövő – a pedagógiában a felelősség.”
- Szakmai mobilitás és tapasztalatcsere Nyitrán
- Benedek-táncház
- Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj a 2026/2027. tanévre
- Párhuzamos szakmai tanárképzés a Soproni Egyetemen
- Az MTA VEAB Nőtörténeti Munkabizottsága konferenciája a Soproni Egyetemen
- Lakihegyi Alfrédné (1939 – 2026)
- Szakmai inspiráció és játékpedagógiai megújulás a Brunszvik Teréz Módszertani Központban
- Rekordszámú végzős hallgatóval zárta a tanévet a Benedek-kar