A Soproni Egyetem két csapattal indult és két dobogós hellyel zárt a Nyíregyházi Egyetem LEGO Education Innovation Studiója által meghirdetett online versenyen. A feladatkiírás szerint Petőfi Sándor versét kellett LEGO-elemekből megjeleníteni, és azt filmes formában rögzíteni.
A Nyíregyházi Egyetem ősszel tette közzé országos felhívását, amelyben arra kérték az egyetemistákat, hogy Petőfi Sándor Itt van az ősz, itt van újra című/kezdetű költeményét (vagy annak egy részletét) mutassák be LEGO-kockák felhasználásával. A megépített alkotásról pedig egy, maximum 3 perc hosszúságú, videót kértek. Az eredményhirdetés december elején volt: a Soproni Egyetem Legokalandorok nevű csapata első lett, míg a Képkockák tagjai a 3. helyen végeztek.

A Legokalandorok műve az olvasás, az olvasóvá nevelés kontextusába helyezte a természetről, az élet körforgásáról is szóló verset, amely ezzel is kapcsolódik egyetemünk főbb célkitűzéseihez, az innovatív, de hagyománytisztelő neveléshez és a fenntarthatósághoz. Egyúttal két kar, két szak együttműködése is megvalósult, hiszen a csapat tagjai a Benedek Elek Pedagógiai Kar óvodapedagógus-hallgatóiból és a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar kommunikáció szakos hallgatóiból állt össze, név szerint: Moroz Alexa, Fliszár Sára Virág (OP, II.év) és Juszkó Léna, Varga Levente (komm., II.év). Mentoruk Kloiber Alexandra tanársegéd volt.
.png)
A KépKockák csapat tagjai: Kertész Bence, Márta Estella, Németh Álmos, Németh Melani, Peredi Melissza, Vecsei Bianka. Ők valamennyien a Benedek-kar végzős, kommunikáció szakos diákjai. Mentoruk pedig Sipos Bence mesteroktató volt.
Gratulálunk a résztvevőknek!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Benedek-kar inspirálta a tanoda szellemiségét
- Vendégelőadás a kora gyermekkori másodnyelv elsajátításról
- Kárpát-medencei Brunszvik 250 jubileumi emlékkonferencia
- Digitális élmény és alkotás a veszprémi tanulmányúton
- Szemeszterzáró előadás a Benedek Akadémián
- Arnold Krisztina magyarországi német költő járt a Benedek-karon
- Hatodik alkalommal szervezett nemzetközi hetet a Benedek Elek Pedagógiai Kar
- Textiljátékok világa a Benedeken
- Állásfoglalás Az Óvodai nevelés országos alapprogramjának módosítási tervezetéről
- Heidl György előadásával folytatódik a Benedek Akadémia