A magyar óvodatörténet kiemelkedő emlékhelyére, Martonvásárra látogattak el a Benedek-kar munkatársai, mai és egykori oktatói és hallgatói. A Benedek-kar alumniszervezetének, a Soproni Képzősök Baráti Körének tagjai is részt vettek a programon, a jelenlegi hallgatók nagy érdeklődéssel hallgatták a régi idők Benedekes történeteit.
Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Soproni Egyetem pedagógiai kara Brunszvik-emlékévet hirdetett, a programsorozat részeként került sor a martonvásári szakmai tanulmányútra. Az út során a soproni látogatócsoport felkereste a város főterén található Óvodamúzeumot, melynek gazdag tárlata a kezdetektől az 1960-as évekig, nemzetközi kitekintéssel mutatja be a magyar óvodáztatás történetét. Miklós Gergely múzeumvezetővel felkeresték és megkoszorúzták az óvodaalapító Brunszvik Teréz nyughelyét is, majd látogatást tettek a Brunszvik-kastély különleges angolparkjában.
Dr. Varga László dékánt fogadta Horváth Bálint, Martonvásár polgármestere és prof. dr. Kontschán Jenő, a HUN-REN Agrártudományi Központ főigazgatója. A hivatalos találkozón megvitatták az együttműködés jövőbeli kereteit és a Brunszvik-emlékévhez kapcsolódó tervezett programokat.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- International Week Olomoucban – fókuszban a kisgyermekkori érzelmi intelligencia
- Benedek-nap más nézőpontból is
- Interaktív programokkal telt a Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetem Benedek-karán
- Öt országból érkeztek nemzetközi hallgatók a Benedek-karra
- Digitális pedagógiai műhelyfoglalkozás az Apáczai Nyári Akadémián
- A Benedek Elek Pedagógiai Kar oktatója az ECER 2026 nemzetközi konferencián
- Természetközelben – tanulmányúton fedezték fel a Szigetközt a Soproni Egyetem hallgatói
- A Soproni Egyetem oktatói az Európai Sporthetet nyitó sporttudományi konferenciáján
- Több mint négyszáz hallgatóval kezdődött meg a tanév a Soproni Egyetem tatai képzési helyszínén