BPK Hírek
 slider.jpg)
A Soproni Egyetemen 2025. május 7-én 18 órakor, a Benedek Elek Pedagógiai Kar épületében, a 3. emeleten található Brunszvik teremben folytatódik a tavaly útjára indult Benedek Akadémia. A programsorozat kiemelt célja, hogy a legújabb és legfontosabb neveléstudományi, pszichológiai, sport- és egészségtudományi és gyógypedagógiai kutatási eredményeket érdekes és közérthető formában tárja az érdeklődő soproni közönség elé. A meghívott előadó ezúttal Heidl György professzor, az MTA doktora lesz, a Pécsi Tudományegyetem tanára, doktoriiskola-vezető lesz, aki hazai és nemzetközi szinten is jól ismert nevelésfilozófiai, pedagógiatörténeti kutatásaival. Magyar és idegen nyelven 17 könyvet, valamint 54 további tudományos tanulmányt írt, és műveire félezer hivatkozás történt.


Játszottak, közben pedig tanultak is annak a tanulmányútnak a résztvevői, akik az osztrák-magyar INTERREG program eTOM AT-HU projektje keretében, a Soproni Egyetem szervezésében, 2025. április 14-én Veszprémben jártak. A városközpontban található Code Creator - Digitális Alkotóműhelyben először egy kreatív, kooperációra építő foglalkozáson voltak, majd a Digitális Élményközpontban interaktív kiállításokat nézhettek meg.
) másolata (1).jpg)
2025. április 15-én Babai Zsófia az ELTE Germanisztikai Intézetének meghívása alkalmából előadást tartott a kora gyermekkori másodnyelv elsajátításról. Az előadáson részt vett Szűts Anna német nemzetiségi szakirányos óvodapedagógus hallgató is, aki meseelőadással színesítette az előadást.

A magyar óvodatörténet kiemelkedő emlékhelyére, Martonvásárra látogattak el a Benedek-kar munkatársai, mai és egykori oktatói és hallgatói. A Benedek-kar alumniszervezetének, a Soproni Képzősök Baráti Körének tagjai is részt vettek a programon, a jelenlegi hallgatók nagy érdeklődéssel hallgatták a régi idők Benedekes történeteit.

Magyarország egyik vezető munkaerő-felvételi ügynökségének budapesti székházába látogattak el a Soproni Egyetem Benedek-karának emberi erőforrás tanácsadó mesterszak végzős hallgatói. Az intézményen kívüli szakmai gyakorlat során Nógrádi József kereskedelmi igazgató mutatta be a szolgáltató cég fő működési területeit, és megemlített néhány kevésbé ismert tevékenységüket is, mint a rehabilitációs foglalkoztatás auditálását, vagy a saját diákszövetséget, amit egy digitális platform támogatásával működtetnek.

„Csillagok-csillagok utat mutassatok” címmel tartottak Brunszvik-napot a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán. A szakmai hét keretében szervezett esemény Forrai Katalin, zenepedagógus örökségét idézte meg, és arra kereste a választ, hogyan lehet a zene eszközeivel támogatni a kisgyermekkori fejlődést. A rendezvény középpontjában a zenei élményen keresztül megvalósuló játékos tanulás állt, hangsúlyozva a gyakorlati alkalmazás lehetőségeit az óvodai nevelésben. A Brunszvik-nap vendége volt Gryllus Vilmos, kétszeres Kossuth-díjas előadóművész is, aki a gyermekdalok világába kalauzolta a hallgatóságot.

Az együttműködésnek köszönhetően a jövőben a Benedek Elek Pedagógiai Kar, valamint az egyetem gyakorlóóvodái szlovéniai oktatókat, középiskolásokat és pedagógusjelölteket fogad, támogatva a muravidéki intézmények szakmai munkáját.

Csütörtökön ünnepélyes keretek közt rendezték meg a Brunszvik 250 jubileumi emlékkonferenciát a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán. Az eseményen a meghívott előadók a magyarországi gyermekkortörténet és óvodai nevelés csaknem kétszáz éves múltjának több mozzanatát elevenítették fel, és az óvodapedagógia jelenlegi és jövőbeli kihívásait vitatták meg. Az esemény keretében kapták meg a „Kárpát-medencei Brunszvik Teréz Módszertani Központ” műhelyvezetői megbízóleveleiket, köztük dr. Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős helyettes államtitkára is.

Rendhagyó irodalomórán vehettek részt II. évfolyamos német nemzetiségi óvodapedagógus szakirány hallgatói és a németországi Kemptenből érkezett, 4 hétig karunk Lewinszky Anna Gyakorló Óvodájában szakmai gyakorlatot teljesítő hallgatók. Vendégünk az újságíró végzettségű, az MTVA német nyelvű adásainak szerkesztőségi tagja Arnold Krisztina/Christina Arnold volt, a kortárs magyarországi német irodalom egyik jeles képviselője. Felnőtteknek szóló műveken kívül gyermekversek, gyermekdalok szerzője és gyermekmesék írója, aki zeneszerzéssel is foglalkozik szabadidejében.

2025. április 3-án kerül megrendezésre a Benedek Elek Pedagógiai Karon a Kárpát-medencei Brunszvik 250 jubileumi emlékkonferencia, ahol a meghívott előadók a magyarországi gyermekkor-történet és óvodáztatás csaknem kétszáz éves múltjának és jelenének több mozzanatát elevenítik fel.