BPK Hírek
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet – és Társadalomtudományi Kara volt a házigazdája idén a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójának. Az országos döntő nagyon erős mezőnyébe a Benedek Elek Pedagógiai Karról is több hallgató jutott be, akik igazán szép eredményekkel és jó élményekkel tértek haza Pécsről.
A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola szervezeti keretei között, a Benedek Elek Pedagógia Kar szakmai vezetésével és koordinációjával működik az Erdő- és környezetpedagógiai alprogram, melynek vezetője dr. Molnár Katalin intézetigazgató, egyetemi docens asszony.
Főnixmadárként éledt újra a BPKávéház, amely a Covid járvány kitörése előtt indult azzal a céllal, hogy a Kar tanárai kötetlenül beszélgethessenek, civil emberként is bemutatkozhassanak a hallgatók és az érdeklődők előtt. A pandémia azonban az első összejövetel után közbeszólt, s eltörölte a kávéházi esteket. De nem sikerült véglegesen!