Hírek
Sikeres doktori védések az Erdő- és környezetpedagógia programban
A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola szervezeti keretei között, a Benedek Elek Pedagógia Kar szakmai vezetésével és koordinációjával működik az Erdő- és környezetpedagógiai alprogram, melynek vezetője dr. Molnár Katalin intézetigazgató, egyetemi docens asszony.
Újraéledt a BPKávéház
Főnixmadárként éledt újra a BPKávéház, amely a Covid járvány kitörése előtt indult azzal a céllal, hogy a Kar tanárai kötetlenül beszélgethessenek, civil emberként is bemutatkozhassanak a hallgatók és az érdeklődők előtt. A pandémia azonban az első összejövetel után közbeszólt, s eltörölte a kávéházi esteket. De nem sikerült véglegesen!
Német est kempteni hallgatókkal
Deutscher Abend mit Studentinnen aus Kempten
A Német nemzetiségi óvodapedagógus szakirány I. és II. évfolyamos hallgatói március 27-én német nyelvű programon vehettek részt a Kemptenből érkezett, gyakorló óvodánkban szakmai gyakorlatot végző hallgatókkal, Sophieval és Verenával.
Oktatónk előadása a Rózsahegyi Katolikus Egyetem Pedagógiai Karán
Szakmai-módszertani nap meghívott előadójaként látták vendégül Szlovákiában a Rózsahegyi Katolikus Egyetem Pedagógiai Karán Dr. habil Dobay Beáta docens asszonyt.
Óvodapedagógiai konferencia a felvidéki Búcson
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által március 24-én a felvidéki Búcson megtartott Így is lehet? – Érték, élmény az óvodai mindennapokban című szakmai konferencián a Benedek Elek Pedagógiai Kar is képviseltette magát.
„Óvó néni négy földrészen” - Nagysikerű könyvbemutató Karunkon
Kicsi Gáborné Csák Csilla Óvó néni négy földrészen című könyvének nagy sikerű bemutatójára került sor március 21-én a Benedek Elek Pedagógiai Karon, a Szekeres Erzsébet-teremben.
Erasmus+-mobilitási együttműködések kiterjesztése a Selye János Egyetemmel
Március 22-én határon túli magyar delegációt fogadtunk a Selye János Egyetemről. A hosszú évtizedek óta tartó kiváló szakmai kapcsolat jegyében dr. habil. Ing. Hajabáč Machová Renáta tanulmányi ügyekért és külkapcsolatokért felelős rektorhelyettes, valamint Mgr. Kinczer Adriana Erasmus+-mobilitási programokért felelős intézményi koordinátor a mobilitási együttműködések kiterjesztéséről egyeztetett a Benedek-kar képviselőivel.
Törökországi egyetem hírlevelében szerepelt a Benedek-kar
2023 februárjában látogatást tett Karunkon prof. dr. Nevin Güner Yildiz egyetemi docens és Saglam Ak Asuman kutatási asszisztens. Az Erasmus+-program keretében megvalósuló látogatás során Kissné dr. Zsámboki Réka tudományos és külügyi dékánhelyettes és Németh Tamás Erasmus+-koordinátor fogadta az Eskisehirben található Osmangazi University képviselőit.